Külpol

Miután a NATO és az albán gerillák megegyeztek a demilitarizálás elveiben és ütemtervében, megkezdődött a fegyverek beszolgáltatása. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy nem mindegyik albán parancsnok üdvözölte a folyamatot, amelynek célja: a küzdelmekben edződött harcosok visszaillesztése egy - jelenleg ugyancsak bizonytalan, távoli ábrándnak tűnő - civilek vezette és törvények uralta társadalomba.

Libanon, illetve az ottani Hezbollah-állások megbombázása, valamint az ezt megelőző Hezbollah-rakétatámadás Észak-Izrael ellen közel-keleti mércével mérve rituális aktusnak számított: mindig sikerült kellő pánikot okozni vele, többet azonban nemigen, és a felek jobbára be is érték ennyivel. Izrael és a Hezbollah így emlékeztette egymást a másik létezésére, ha az elfelejtette volna. A múlt héten azonban jócskán akadtak halottak is: Izraelben ketten, Libanonban nyolcan: egy erőmű alkalmazottai vagy azok, akik vesztükre az erőmű körül csellengtek.

Kosovóban furcsa háború dúlt: a nyugati erők igyekeztek minél kevesebb kárt tenni emberéletben. Emiatt a hadviselés a szokottnál is jobban igyekezett a titkosszolgálati előkészítésre építeni. Sokkal kevésbé tűnt viszont nyilvánvalónak, hogy a jugoszláv konfliktus kezdetén tapasztalt nemzetközi titkosszolgálati versengés a háború után is fennmaradhat. És bár e konfliktusok intenzitása jócskán tompult, a világhatalmak érdekellentéteinek artikulálásában a titkosszolgálatok továbbra is jeleskednek.

Kosovo olyan, mint egy olvasztótégely, jelentette egy brit tévés, a fegyveresek olvasztótégelye. Ebben a nagyon hülye hasonlatban nincs sok hiba: fegyveres albánok, szerbek, NATO-, valamint orosz katonák néznek farkasszemet egymással, időnként konfliktusba is keverednek, mindenki mindenki ellen. Kosovót egy nagyon kaotikus rendező pályaudvarhoz is hasonlíthatnánk: a szerbek kivonulnak, a NATO bevonul, az oroszok már bent vannak, az albánok dettó. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nagyot szívnak, a civilekről.

Az orosz állam tavaly augusztusi pénzügyi megroppanása számos vonatkozásban teremtett radikálisan új helyzetet. Ebben az új helyzetben egy miniszterelnök, bizonyos Primakov már otthagyta politikai értelemben vett fogát. Az utódját Sztyepasinnak hívják, egyelőre nagyjából ennyit lehet tudni róla, bár ez sem kevés.

A Himalája nyugati lejtőin az elmúlt évtizedekben ritkán volt béke. Másfelől viszont a lakosság a völgyekben él inkább, úgyhogy a háborús állapotokat nem kénytelen folyamatosan tapasztalni. India és Pakisztán között van egy fegyverszüneti, más néven ellenőrzési vonal, ahonnan a tél beálltával eltávoznak a hadak, hóolvadáskor pedig visszatérnek. Idén nem volt akkora hó, mint máskor, és a szokásosnál hamarabb kezdett olvadni. Itt kezdődtek a bajok.

Örményországban választások voltak, már megint. Az Egység Blokk nyert, de ez nem érdekes. Az Európa Tanács és az EBESZ megfigyelőit lóvá tették, de ez sem baj. Az a baj és az az érdekes, hogy Örményország választóit is lóvá akarják tenni.

Hogy sűrű arra a (köz)élet, mondtuk már százszor. Ám ami a múlt hét végére és e hét elejére kijutott északi útitársainknak, az a megszokott üzemmódnál is embert próbálóbb volt. Szombaton a végső, közvetlen államfőválasztás este tízig. Vasárnap délben az első hivatalos végeredmény-hirdetés, majd az ahhoz kapcsolódó nyilatkozat-, sajtótájékoztató-tenger. S mindezek megkoronázásaként: maga a hétfő. Nota bene: a hétfő este. De mi is történt hétfőn este, a világpolitika finomságaira immár rendszeresen fittyet hányó lapzártánkon kívül?

A tervek szerint a kormányt három párt, az Ecevit vezette Demokratikus Baloldali Párt (DSP), a Mesut Yilmaz vezette Haza Pártja (ANAP) és a Bahceli vezette Nemzeti Akciópárt (MHP) fogja irányítani majd. Ez - ha magyarországi analógiákat keresünk - nagyjából egy MSZP-Fidesz-MIÉP-együttműködést jelentene. Tekintve, hogy ez még a jobbik megoldásnak számított, sajnálnunk kell azt az országot, amely ennek a koalíciónak az uralma alá kerül majd.

1996. november negyedikén elbaktattam a kishegyesi (Mali Idjos) tűzoltóotthonba szavazni. Egyszerre négy szinten is! Képzelhetik, hogy meglepődtem, mikor láttam, hogy apám is indult a vajdasági tartományi választásokon. Rá szavaztam, noha a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) színeiben versenyzett. Otthon aztán mondtam is a faternak - még javában az ágyban rádiózgatott -, hogy nem volt valami fényes a kampányuk, ha a saját fia se tudott a jelöltségéről.

Az embernek néha az az érzése támad, minél többen szállnak be a kosovói válság rendezését célzó diplomáciai csatározások ringjébe (Jevgenyij Primakov, Viktor Csernomirgyin, Igor Ivanov, Eduard Kukan, a G-8, az ENSZ, Marti Ahtisaari, Carl Bildt, az unokahúgom sógora), annál összébb gabalyodik a kosovói csomó. Mindeközben Slobodan Milosevic - aki (ha ez így megy tovább) néhány napon belül akár befejezettnek is nyilváníthatja a kosovói etnikai tisztogatást - jót röhög a markába. Persze nem biztos, hogy ő nevet majd utoljára.

Ha igaznak bizonyulnak a vádak és a május eleje óta egyre szaporodó vallomások, börtönbüntetés vár Korzika prefektusára és csendőrparancsnokára, mert gyújtogatásra adtak utasítást egy terrorizmusellenes különleges alakulat tagjainak. A francia állam kétszáz-egynéhány év alatt sem volt képes teljes mértékben magába tagolni Korzikát, és a történtek után ez nem is fog egyhamar sikerülni.

Izraelnek új miniszterelnöke van: a szokásostól eltérő külsejű, kövérkés, joviális, vidám benyomást keltő fickó az illető, nagyjából annyi karizmával, mint egy tasak papír zsebkendő. Ehud Baraknak hívják, a tágabb értelemben vett baloldal jelöltjeként robbant be a nagypolitikába, ahol rövid köszönőbeszéddel, majd az izraeli himnusz, a Hatikva eléneklésével kezdte pályafutását. Beszéde, az ilyen beszédek szokása szerint, főként általánosságokat tartalmazott, éneklése alapján viszont bátran állítható: miniszterelnöknek biztosan jobb lesz, mint amilyen énekes válna belőle.

A hírekből tudható, szomszédaink megnyugtató magabiztossággal vették demokratizálódási akadályversenyük éppen soron lévő próbáját, az első közvetlen államfőválasztás első fordulóját. Különösebb fennakadások nélkül, derekas részvétel mellett, várakozásoknak többé-kevésbé megfelelő, kisebb meglepetéseket hozó eredménnyel, bizakodó hangulatban. Kell ennél több?