Törökország: Kormányváró

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1999/22. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tervek szerint a kormányt három párt, az Ecevit vezette Demokratikus Baloldali Párt (DSP), a Mesut Yilmaz vezette Haza Pártja (ANAP) és a Bahceli vezette Nemzeti Akciópárt (MHP) fogja irányítani majd. Ez - ha magyarországi analógiákat keresünk - nagyjából egy MSZP-Fidesz-MIÉP-együttműködést jelentene. Tekintve, hogy ez még a jobbik megoldásnak számított, sajnálnunk kell azt az országot, amely ennek a koalíciónak az uralma alá kerül majd.

A tervek szerint a kormányt három párt, az Ecevit vezette Demokratikus Baloldali Párt (DSP), a Mesut Yilmaz vezette Haza Pártja (ANAP) és a Bahceli vezette Nemzeti Akciópárt (MHP) fogja irányítani majd. Ez - ha magyarországi analógiákat keresünk - nagyjából egy MSZP-Fidesz-MIÉP-együttműködést jelentene. Tekintve, hogy ez még a jobbik megoldásnak számított, sajnálnunk kell azt az országot, amely ennek a koalíciónak az uralma alá kerül majd.

Ecevit kijelölt miniszterelnök május 22-én találkozott legvalószínűbb koalíciós partnerével, Devlet Bahceli Szürke Farkas-vezérrel, a találkozó helyett azonban csak szópárbaj alakult ki.

Bahceli követelni kezdte Ecevittől, hogy kérjen bocsánatot azért, hogy az 1981. évi puccs előtt a Köztársasági Néppárt (CHP) több száz aktivistáját mészárolták le a Szürke Farkasok. Az ötletet Ecevit elutasította, s még hangosabban szólt közbe neje és alvezére, Rahsan Hanim is. Tíz napig reális veszélynek látszott, hogy az országot szélsőjobb-iszlámista koalíció fogja irányítani. A történtek mégis azt jelzik, hogy a leendő koalíció erőszakosabb ereje a Nemzeti Akciópárt lesz. Ez azért is baj, mert a török politika tudatalattija számos rejtett sérelmet őriz az 1981 előtti időkből.

Az egyébként, hogy ez a koalíció pont így jött létre, csak abból érthető meg, hogy a török belpolitikában már régóta nem ott húzódnak a választóvonalak, ahol azt az európai ész keresni akarná. A jelenlegi koalíció felállása éppenséggel nem valamiért, hanem valami ellen történt meg. Az iszlámista Erénypárt (FP) kizárása volt a cél.

A koalíciós szerződés

Időközben a Nemzeti Akciópárt is elkészítette a szerződéstervezetét. Az MHP megpróbálja megvezetni Ecevitéket: a pontokban látszólag egyetértenek, ám az MHP kőkemény korporatív-szélsőjobboldali tartalommal töltené meg Eceviték programját. Miközben Ecevit - a szeparatizmus elleni harc jelszavát hangoztatva - megbánási törvénnyel nyugtatná le az egykori Kurdisztáni Munkáspárt- (PKK-) tagok kedélyeit, Bahceli verziójában gyakorlatilag csak ők nem részesülhetnének e törvény áldásaiból. (Szó szerint csak a PKK felső vezetői nem, de ki tudja, hol a határ.) Még inkább a hagyományos szélsőjobb ideológiáját testesítené meg az MHP által a korrupció leküzdésére javasolt "társadalomerkölcsi törvénykezés".

Mindkét párt támogatja az állambiztonsági bíróságok civil felügyelet alá helyezését. Ezeket a katonai bíróságokat az 1981. szeptember 12-i puccsot követően hozták létre, s azóta is idegen testek a török jogrendben. Egy ilyen állambiztonsági bíróság, az ankarai előtt kell formálisan felelnie majd Öcalannak is a tetteiért.

Az Öcalan-per

május 31-én kezdődött Imrali szigetén. Előzményének tekinthető a világsajtóban említést sem kapott Sakik-per, amelyben a PKK egykori másodvezérét, az általában csak Ujjatlan Zeki néven emlegetett Semdin Sakikot és öccsét, Arif Sakikot ítélte el a Diyarbakiri 1. Számú Állambiztonsági Bíróság. A perben a vádlottakat annak ellenére ítélték halálra - az idősebb testvér esetén szeparatizmus, 191 rendbeli terrorcselekményben való részvétel és 283 rendbeli gyilkosság vádjával -, hogy Semdin kijelentette, tettét megbánta, a PKK-val szakított, és hajlandó együttműködni a török hatóságokkal egy esetleges kosovói típusú helyzet elkerülése érdekében. Igaz, a fiatalabb, szintén halálra ítélt testvér ezt a kártyát már kijátszotta egyszer, s feltételes szabadlábra helyezése után rögvest hazaspurizott Apo ölelő karjai közé. Az ítélet ellen ugyan fellebbezésnek van helye, s az esetleges helybenhagyása esetén sem biztos, hogy végrehajtják, a negatív üzenet értéke nyilvánvaló. Nem annyira Öcalan ügyében, hiszen az ő feje már senkinek sem fontos, hanem azon PKK-tagok és pláne alvezérek esetén, akik befejeznék a küzdelmet. A hatóságok merevsége őket kényszerítheti ámokfutásra. Magának az Öcalan-pernek pedig gőzerővel folytak az előkészületei. A vádlott már megkapta a 110 oldalas vádiratot, és május 26-án útnak indult az ankarai 2. Számú Állambiztonsági Bíróság kihelyezett tanácsa Imralira. A vádlottat egyébként látogathatják ügyvédei, valamint egyik fivére, Mehmed (a másik fivére, Osman a PKK parancsnoka) és húga, Havva Keser is. Utóbbi máris hangot adott meggyőződésének, hogy a per nem lesz összeegyeztethető a nemzetközi normákkal. Az Urfa tartomány Halveti falujában élő családanya nemzetközi jogi ismereteit azonban némiképpen aláássa, hogy analfabéta.

A délkeleti helyzet

Nemcsak a választások mutattak arra, hogy a kurdoklakta tartományok feladni látszanak az etnikai politizálást, de Törökország sikeresen terjesztette ki a maga protektorátusát az észak-iraki kurd államkezdeményre is. Maszúd Barzání és Dzsalál Talabání állama Törökországon keresztül lélegzik, és egyre jobban erőre kap. Amióta a PKK nem igyekszik minden lehetséges módon beleköpni az ottani levesbe, Barzání és Talabání kibékültek (ezt is Ankara hozta össze), és hozzáláttak az állami lét megszervezéséhez.

A kialakuló helyzetet azonban felboríthatja a Nemzeti Akciópárt hatalomra kerülése. Bár nincsen olyan erő Törökországban, amelyik ne az utálat hangján beszélne a PKK-ról, a nacionalisták adott esetben tényleg kosovói szintű etnikai konfliktussá formálhatják azt, ami idáig egy szélsőséges szervezet ügye volt.

Azt megértendő, hogyan jöhetett létre egy ennyire bornírt koalíció, mint a mai törökországi, időben közel negyven évet kell visszamenjünk. 1960. május 27-én zajlott le az a puccs, amelynek fő haszonélvezője az Atatürk alapította Köztársasági Néppárt és Bülent Ecevit volt. 1981-ig Ecevit legnagyobb politikai ellenfele a jelenlegi köztársasági elnök, Süleyman Demirel és az általa vezett Igazságpárt volt. Mellette már feltűnt önálló pártént a Necmettin Erbakan vezette Nemzeti Üdvpárt, a későbbi Jólétpárt, illetve a mai Erénypárt elődje is. A két pártot a hadsereg politikai szerepével való ellenállás köti össze. A puccs vesztesei Alparslan Türkes Szürke Farkasai lettek. Maga Türkes a puccsot irányító s a köztársasági elnöki székbe rögvest bele is ülő Cemal Gürsel tábornok adjutánsa volt, szélsőséges nézetei miatt azonban kiszorult mind a politikából, mind a hadseregből.

Az 1981. szeptember 12-i puccs első célkitűzése az volt, hogy megszüntesse a politikai iszapbirkózást, de a politikai élet megtisztulása helyett az osztályvezető-helyettesek forradalma zajlott le. Először az Igazságpárt helyettesei találtak magukra, Turgut Özal vezetésével létrehozták a Haza Pártját. Másodjára az egykori Köztársasági Néppárt helyettesei aktivizálódtak, akik egy ideig Szociáldemokrata Néppárt néven futottak.

A jelenlegi káosz létrejöttének első fázisa az volt, hogy amikor közel egy évtizedes eltiltás után a két nagy vezér visszatérhetett a szorítóba, mind a kettő párhuzamos, egyszemélyes pártot alapított. Demirel a DYP-t, Ecevit a DSP-t. E pártok legfőbb ellenfelei pedig nem a politikailag a paletta túlsó oldalán elhelyezkedők lettek, hanem a hűtlen barátok, azaz a Turgut Özal köztársasági elnökké választása óta Mesut Yilmaz által vezett ANAP, illetve az Erdal Inönü távozása után Deniz Baykal vezette és eredeti nevét visszaszerzett CHP. Így alakult ki az a helyzet, hogy miközben az Ecevit által vezetett DSP hosszú küzdelemben kiverte a parlamentből testvérpártját (ezzel legalább azt a 8 százaléknyi szavazatot veszítve el, amelyet e párt kapott), azzal az ANAP-pal kényszerült koalíciót kötni, amelyik a saját testvérpártjai, a Helyes Út Pártja (DYP) és az Erénypárt elől menekült a karjaiba. Az ANAP és Demirel ellentéte nyitott viszont utat a török politika leggátlástalanabb alakjának, Tansu Cillernek a miniszterelnöki, majd pedig a külügyminiszteri bársonyszék s egyben a parlamenti mentelmi jog bebetonozása felé. Ciller és Erbakan katonák által szétrobbantott szövetsége nyitotta viszont meg az utat a török politikai sakktáblán a Nemzeti Akciópárt előtt.

Dobrovits Mihály

Kaukázusi játszmák

A Nemzeti Akciópárt törökországi hatalomra kerülése minden bizonnyal örömmel fogja eltölteni a csecsen ellenzéket. De ez esti mese ahhoz képest, ami az örmény-azerbajdzsán fronton történhet. Ez az elfeledett háború - amelyet 1988-ban, Moszkva alig titkolt sugallatára Örményország robbantott ki - jelenleg patthelyzetben áll. Örményország elérte ugyan hadicélját, elfoglalta Karabahot és vele Azerbajdzsán jó harmadát, azonban kimerült, és nemzetközileg elszigetelődött. Az örmény diaszpórák támogatása mellett csak két, meglehetősen kétes szövetségesre számíthat: Oroszországra és Iránra, amelynek minden kívánatosabbnak látszik az erős Azerbajdzsánnál.

Az ellentét részben gazdasági, s a Kaszpi olajáról szól. De legalább ennyire fontos az is, hogy Iránban több azeri polgár él, mint magában Azerbajdzsánban. Így Teherán nemcsak az azerbajdzsáni iszlámista ellenzéket támogatja, de szívélyes viszonyt tart fenn Örményországgal is. Jereván nagyjából iráni pénzen fegyverkezett fel. De még ezen is túlmegy az iszlám köztársaság azon gesztusa, hogy az örmény Dasnak Párt önálló frakciót tarthat fenn a teheráni parlamentben. Az iráni területen levő örmény zarándokhelyeket, s különösen a mai iráni Azerbajdzsán területén levő Szent Tádé-kolostort még a legháborúsabb időkben is szabadon látogathatták az örményországi zarándokok. Nemritkán a szent helyek felett ellenőrzést gyakorló örmény katolikus egyház morgása közepette. Az iráni örmények ugyanis, szemben az anyaországiakkal és az isztambuliakkal, katolikusok, akárcsak a nyugatiak. Felettük az iszfaháni örmény katolikus érsekség gyakorol joghatóságot, amely egyébiránt Teherán és a Vatikán szőnyeg alatti, szívélyes kapcsolatainak a záloga is. Kérdés, hogy a pápa nyárra tervezett jereváni látogatása, amely az örmény monofizita egyház és a nyugatabbi, ortodox és katolikus egyházak között másfél évezrede tartó skizmát lenne hivatott enyhíteni (az örmény egyház hivatalosan mai napig nem bocsátotta meg, hogy "elfelejtették" meghívni a 451-es calchedoni zsinatra), mit változtat ezen. Az iráni örmény diaszpóra gazdasági okból áll ki Teherán mellett. A jelenlegi helyzetben szinte monopolizálhatják Irán nyugati irányú külkereskedelmét.

Törökország és Jereván viszonya az utóbbi időkben valamelyest enyhült. Egyrész azért, mert Törökország hagyományos szövetségese, Grúzia megszűnt létezni. Másrészt az örmény-török ellentétnél csak egy az erősebb. Az örmény-kurd gyűlölet.

Dobrovits Mihály-Nagy Kornél

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1999/22. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...