Külpol

Lapzártánk idején (hétfőn este) mindent tudunk, de megjelenésünkkor (csütörtökön) sem leszünk okosabbak. Pillanatnyilag annyi bizonyos csupán, hogy Batistuta az Isten, de ez a cseheken nem sokat segít, ők csak az Egyesült Államok csapatában szerencsétlenkedő Heyduk (a szerkesztőség amatőr amerikanológusai szerint Csá Kacsára fordítható) nevű fiúért szoríthattak, akit a jószemű válogatók a vb előtti héten szedtek fel egy hátsó-oklahomai "Ki hasonlít jobban Poborskyra" versenyen, ahol néhány, alighanem csak megszokásból induló Madonnát, Elvist és Baja Ferencet utasított maga mögé. Nos, a csehek e kétségtelen kedvence leginkább kihagyott helyzeteivel hívta föl magára a figyelmet. Helyzet pedig manapság Bohémiában is van. Lássuk.

Miközben a teheráni parlamentben több képviselő azt indítványozta, hogy a vasárnapi Irán-Egyesült Államok vb-találkozót ne kövesse a szokásos mezcsere, Washington egy látványos megbékélési ajánlatot időzített ugyanerre az alkalomra. Hiába győzött azonban a mérkőzésen a perzsa válogatott, valószínűleg ez a hatalmas presztízsnyereség sem elegendő a tavalyi iráni elnökválasztás reformista nyertesének, Mohamed Khatami elnöknek, hogy gyorsítson az ország politikai arculatának átalakításán. Az iráni peresztrojka ellenfelei sokan vannak, az utóbbi hetekben több sikeres ellentámadásuk is volt, ennek a meccsnek még nagyon bizonytalan a kimenetele.

Szlovákiában mindig esik az eső. Legutóbb, amikor a párkányi népszavazás alkalmából járt a Narancs stábja odaát, már az esztergomi kompon ronggyá áztunk, és mára sem derült ki "északi szomszédunk" felett az ég. E sajnálatos meteorológiai tünetet először akkor fájlaltuk különösen, amikor Érsekújvár után a Vágsellye felé vivő útra fordultunk, s arra bizony kilométeres hosszban cseresznyefák szegélyezik az útpályát; másodszor és általában akkor, amikor mindenkitől azt hallottuk, hogy ó, csak a szeptember jönne már. Várni az őszt, hogy végre kiderüljön, ha egyáltalán. Nem túl irigylésre méltó létállapot.

Szlovákia betartotta ígéretét: megmondták, hogy júniusban beindítják Mohit, és úgy is lett. Szakértők szerint a gigantikus atomerőműre az országnak semmi szüksége sincs, de nem is ezért építették: a két nemzeti büszkeséggel, Bőssel és Mohival Vlado nagyhatalomnak, legalábbis energia-nagyhatalomnak képzelheti magát. Tény, hogy a szomszédokat már most sakkban tartja.

Bissau-Guineában tíz nappal ezelőtt fellázadt a hadsereg egy része. Az esemény elsőre elszigetelt zendülésnek tűnt, később véres összecsapásokba torkollt. Vieira államfő a zendülés gyors elfojtását ígérte, de lapzártakor még folytak az összecsapások a kormányhű egységek és a felkelők között. Az utóbbiak többször is elmondták, hogy nem államcsínyről van szó, nem akarnak hatalmat, csak új választásokat és egy olyan kormányt, amely nem annyira korrupt, mint a mostani.

Nawaz Sharif pakisztáni miniszterelnök kormánya a három héttel ezelőtti indiai atomfegyver-kísérletek után kényszerhelyzetbe került. Gyakorlatilag nem volt más valódi választási lehetősége, mint az, hogy hasonló robbantásokkal tegye le a garast. A két ország közötti méret-, gazdasági fejlettség- és katonai erőbeli különbségek miatt viszont a külső következményeket Pakisztán sokkal jobban megszenvedi majd. Ugyanakkor a kártyák végre kiterítve, és egyáltalán nem biztos, hogy a térség biztonsága most nagyobb veszélyben van, mint a kísérletek előtt.

A Crna Gorában vasárnap megtartott rendkívüli parlamenti és helyhatósági választások eredményeiről lapzártakor még csak nem hivatalos eredmények ismertek: eszerint a reformerként ünnepelt Milo Djukanovic elnök vezette pártszövetség megszerezte az abszolút többséget, míg a Belgrád- és Milosevic-párti exelnökre, Momir Bulatovicra és sleppjére a választók valamivel több mint harmada szavazott.

A múlt pénteken Észak-Írországban és Írországban népszavazást tartottak: Észak-Írországban arról, hogy a nép elfogadja-e az április 10-én aláírt belfasti békemegállapodást, Írországban meg arról, hogy módosítsák-e az ír alkotmány ama két passzusát, amely területi igényeket támasztott Nagy-Britanniával szemben Észak-Írországra. Az igen mindkét helyen győzött: Írországban 95, Észak-Írországban 71 százalékkal. A tartomány történetében ez volt az első olyan eset, amikor katolikusok és protestánsok nagy számban ugyanarra a dologra voksoltak.

Kevesen hitték, hogy ennyire felgyorsulhatnak az események Indonéziában: a múlt hét elején Szuharto elnök választásokat ígért, közvetlen, rövid távú célként pedig új kormányt, politikai és gazdasági reformokat. A hét második felében viszont már a lemondását jelentette be egy hamarjában szervezett televíziós nyilatkozatában. Utóda az a Habibie lett, akit ő maga szemelt ki és választatott maga mellé még márciusban. Akkor, két hónapja még biztos volt benne ő is, Indonézia is, a külvilág is, hogy országlása harminckét évét még egy ötössel megfejelheti, addig meg lesz idő gondolkozni, hogyan is alakuljon az utódlás kérdése.

Mindenki tartott tőle, hogy előbb-utóbb baj lesz ezekkel a hindu nacionalistákkal, ha megszerzik a hatalmat. Volt, aki eszeveszett multiüldözést jósolt - nem ez lett volna az első eset, mások mecsetrombolási és ezzel párhuzamos szentélyépítési őrületben gondolkoztak. A világ többé-kevésbé egyetértett: Vadzspáji miniszterelnök mérsékelt álorcája mögül hamar elővigyorog majd a néppárti szélsőségesek vérfagyasztó szörnyábrázata. És most, hogy India végrehajtott öt kísérleti atomrobbantást, első ránézésre úgy tűnhet, jogos volt a félelem.

A jelek szerint a Radu Vasile vezette új román kormány nagyon elégedett önmagával. Különösebb konfliktusok nélkül tudta megvívni világra jöttének csatáit a parlamenti bizottságokban. Ráadásul egyelőre azok a vérre menő küzdelmek is lekerültek a napirendről, amelyek korábban belülről őrölték a koalíció pártjainak együttműködését. Új korszakot nyitott volna tehát Vasile miniszterelnök Románia történetében, s végképp bebizonyította volna elődjének, Victor Ciorbeának a tehetetlenségét, melyet most kellő szakértelemmel korrigálnak majd? Aligha.

A Párkány önkormányzata által a múlt vasárnap rendezett népszavazás csak messziről tűnt viccesnek. Párkány a NATO-ban: ez az elgondolás még a párkány-esztergomi kompon, a szakadó esőben is mosolyt tudott csalni az arcokra. De aztán gyorsan kiderült: a népszavazást nem bohózatnak szánták a szervezői. És nem is az lett.

Azt a szerződést, amit múlt péntek délután írt alá a brit és az ír kormány tárgyalódelegációja a belfasti Stormont palotában, már megszületése pillanatában "történelminek" nyilvánította majdnem mindenki, aki arra járt. A pátoszból annyi volt, hogy még télire is jut belőle: Tony Blair angol miniszterelnök például valamikor csütörtökön, a végső diplomáciai csata előtt "a történelem súlyos kezét érezte a vállán nyugodni".

Amíg Kosovo városaiban napok óta tüntetnek az albánok, Szerbia egy dicsőséges népszavazásra készül: április végén a szerbiai polgárok végre lehetőséget kapnak arra, hogy határozottan elutasítsák a kosovói válság megoldását célzó nemzetközi közvetítést.