Az északír békeszerződés: A háború után fél hatkor

szerző
Bojtár B. Endre
publikálva
1998/15. (04. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azt a szerződést, amit múlt péntek délután írt alá a brit és az ír kormány tárgyalódelegációja a belfasti Stormont palotában, már megszületése pillanatában "történelminek" nyilvánította majdnem mindenki, aki arra járt. A pátoszból annyi volt, hogy még télire is jut belőle: Tony Blair angol miniszterelnök például valamikor csütörtökön, a végső diplomáciai csata előtt "a történelem súlyos kezét érezte a vállán nyugodni".

Azt a szerződést, amit múlt péntek délután írt alá a brit és az ír kormány tárgyalódelegációja a belfasti Stormont palotában, már megszületése pillanatában "történelminek" nyilvánította majdnem mindenki, aki arra járt. A pátoszból annyi volt, hogy még télire is jut belőle: Tony Blair angol miniszterelnök például valamikor csütörtökön, a végső diplomáciai csata előtt "a történelem súlyos kezét érezte a vállán nyugodni".

Más tárgyaló felek sírva fakadtak, amikor David Trimble, az ulsteri unionisták (Ulster Unionist Party, UUP) vezetője végül is belement az alkuba, megint mások súlyos átkokat mennydörögtek, és Isten bosszújával fenyegetőztek; és voltak (vannak) olyanok is, akik egy percre sem hitték el, hogy a békeszerződés valaha is alkalmas lesz arra, hogy a minimum kalkuló is harmincéves polgárháborútól barázdált kis tartományt normális hellyé alakítsa.

De nézzük a dolgot magát, az oslói (palesztin-izraeli) és a daytoni (szerb-horvát-bosnyák) békeszerződések után a harmadikat a sorban.

A felek

A dokumentumot Bertie Ahern ír és Tony Blair brit miniszterelnök írták alá az ír, illetve a brit kormány nevében. A tárgyalások többi résztvevője ezt nem tette meg, jóllehet a szerződés tartalmával ők is egyetértettek: a szerződésben foglaltakat ugyanis Észak-Írország és Írország lakosságának külön, de egy időben tartott népszavazáson (előreláthatólag május 22-én) kell majd megerősítenie. És ha ez megtörténik, az ír és a brit kormányok és törvényhozások hozzáláthatnak majd azokhoz a valóban korszakos jelentőségű alkotmánymódosításokhoz, amelyek révén megvalósulnak a békeszerződés posztulátumai. (Még akkor is, ha brit alkotmány speciel nincs. De ezen ne akadjunk fenn, nagyobb dolgokról van itt szó.) A népszavazás sikeréhez persze az is kell majd, hogy a tárgyalássorozaton részt vevő északír pártok vezetői meg tudják győzni először saját pártjaik tagságát, majd a tartomány lakosságát a szerződés hasznáról, hogy ezt a cuccot el tudják adni a népnek. És nem biztos, hogy ez simán fog menni.

Vegyük példának okáért az Ír Sziget katolikus nagyközönségét: mégpedig az írországi íreknek és az észak-írországi íreknek (felekezetükre nézvést: katolikusok) azt a nem elhanyagolható hányadát, akik titkon vagy nem is annyira titkon abban reménykedtek, hogy az 1920-ban megosztott sziget egyszer úgyis egyesülni fog. A helyi terminológia szerint ők a nacionalisták (akik ezt a célt politikai eszközökkel vélték elérhetőnek) és a republikánusok (akik ezért harcolni is hajlandók voltak - már ha az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg terrorját épp harcnak akarjuk nevezni). Nos, ők a jelek szerint - egy időre legalábbis - kénytelenek lesznek megszabadulni politikai idée fixe-üktől. Írországban ugyanis a békeszerződésről tartott referendummal együtt népszavazás lesz arról is, hogy megváltoztassák-e az ír alkotmány két, nyíltan irredenta passzusát is - mégpedig a békeszerződésben foglaltaknak megfelelően. Amely békeszerződés azt szögezi le, hogy a sziget két részének egyesítése csak békés és demokratikus úton, az írországi és az észak-írországi lakosság külön beleegyezésével jöhet létre. Azaz: az esetleges egyesülésről nem a sziget együttes lakossága dönt (amely esetben az egész sziget katolikus többsége feltehetően megszavazná), hanem a két rész külön: amely esetben Észak-Írország protestáns többsége az egyesülést nyilván megakadályozná.

Ez az elv nem annyira az - elmúlt harminc évben amúgy is sokat szelídült - írországi irredentizmus lába alól húzza majd ki a talajt, mint inkább az észak-írországi republikánusokat fosztja meg mozgalmuk alapvető célkitűzésétől. Az IRA és politikai szárnya, a Sinn Féin (Mi Magunk) politikai raison d´étre-je éppenséggel nem volt más, mint a sziget egyesítése, "a demokratikus szocialista egyesült Írország" megteremtése és a "brit gyarmati uralom felszámolása", akár erőszak árán is. Márpedig ennek most lőttek.

Bár meglehet, evvel a lövés-dologgal óvatosabban kellene viccelődni.

A republikanizmusvégnapjai

Arra, hogy a Sinn Féin vezetői és köztük is első emberei, Gerry Adams és Martin McGuinness miért egyeztek bele a megosztottság és az észak-írországi brit fennhatóság fenntartásába, több magyarázat is lehetséges. (Adams és McGuinness egyébiránt expressis verbis még nem foglaltak állást a békeszerződés mellett. Sőt: a hét végi nagygyűléseken hitet tettek az egyesült Írország mellett. Viszont híveiket megfontoltságra és türelemre intették, és a békéről papoltak. És ez sokatmondó.) Az egyik, a jóhiszemű magyarázat szerint a Sinn Féin és az IRA belátták, hogy az erőszak nem vethet véget a brit uralomnak, és ezért másféle, alkotmányos politizálásra van szükség. Ha akarjuk, Adams életrajzában éppenséggel találhatunk az alkotmányos politizálás iránti vonzalmát alátámasztó részletet: 1986-ban, három évvel azután, hogy a Sinn Féin elnökének választották, a párt nagyrészt az ő nyomására képviselőt küldött az ír parlamentbe (ez addig nem volt divat). Az a tény pedig, hogy Adams 1968-tól az IRA-ban is nagy ívű karriert futott be (és ennek a néhány börtönben eltöltött év éppúgy része volt, mint bizonyos 1973-as, terrorista gyilkosságokban való állítólagos aktív részvétel), csak növelte tekintélyét a republikánus közösségen belül. Adams, ha valamiért, hát épp makulátlan terroristamúltja miatt tudja majd elfogadtatni a republikánusok többségével az erőszakmentes politizálás szükségességét. Ebből a perspektívából nem a brit kormány, a brit hadsereg, a brit rendőrség vagy épp az északír protestánsok, vagy a lojalista terroristák, hanem épp Adams lesz az IRA felszámolóbiztosa. És ebben az esetben az obsitos terrorista államférfiként végzi majd: a republikánus hadfiból nacionalista politikus lesz, aki az ő közreműködésével létrehozott intézményekben tölt majd be állami hivatalt és gyakorol hatalmat.

A második magyarázat szerint a Sinn Féin és az IRA csöppet sem jóhiszeműen fogadja majd el a békeszerződést. A türelmesebbek közülük abban bíznak, hogy ha nem is ma az övék, de holnapután az unokáiké lesz majd az egyesült Írország, mert a katolikus lakosság előbb-utóbb túlnépesedi majd a protestánsokat Észak-Írországban. Hogy a dugásversenyt úgyis ők nyerik. E teóriákat egyes népesedési statisztikák igazolják, mások cáfolják: az viszont tény, hogy hasonló esetre - amikor a demográfiai realitásokat némi spéttel ugyan, de követi a politika -tudunk néhány példát. (Hogy messzebbre ne menjünk, Erdély juthat az eszünkbe; vagy Kosovo jövője esetleg.) Más, türelmetlenebb republikánusok meg azért fogadják el a békeszerződést, mert tudják, hogy úgysem lesz belőle semmi. Sőt. A békeszerződés rendelkezik a politikai foglyok tervezett szabadon bocsátásáról, az eleddig protestáns többségű rendőrség, az RUC reformjáról, valamint, igaz, általánosságban, a rendfenntartás normális társadalmakra jellemző szintjének kívánatosságáról is. (Ez utóbbiból éppenséggel a brit katonaság távozása is következhet.) Az IRA - eme interpretáció szerint - csak erre vár: arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk most rabláncra fűzött bajtársaik, a protestánsok pedig védtelenné váljanak - és ekkor megkezdődik a végső leszámolás. Az unionista közösség egyébként épp ettől tart a leginkább. David Trimble, a legnagyobb unionista párt vezetője a tárgyaló felek közül utolsónak adta be a derekát. A szerződés ugyan előírja, hogy a terrorszervezeteket két éven belül le kell fegyverezni, de ennek pontos mikéntjét már nem; és a Sinn Féin semmi biztatót nem mondott. (Trimble végül is az utolsó tárgyalási napon, egy Tony Blairtől - feltehetőleg épp a fegyverbeszolgáltatások ügyében - kapott írásos garancia hatására mondott igent.)

És végül az is előfordulhat, hogy a republikánus közösség Adams útmutatásai ellenére is nemmel szavaz majd a referendumon. Az első jelentések szerint az IRA mezei tagjai közül sokan nem támogatják a békeszerződést; az IRA-nál szélsőségesebb katolikus terrorszervezetek (az INLA például) pedig már a tárgyalások alatt is heveny gyilkolászással juttatták, kifejezésre kifogásaikat (lásd: Szemet szemért, MaNcs, 1998. január 8.; Most vagy soha, MaNcs, 1998. március 12.). (A szerződés viszont ebben az esetben is súlyos csapást mérne a republikánus mozgalomra: megfelezné mintegy.)

De tegyük fel egy pillanatra, hogy még a Sinn Féin is komolyan gondolja a dolgot: és vegyük szemügyre, hogy mit kaptak szent céljuk feladásáért cserébe, és mit kapott Észak-Írország félmillió katolikus lakója.

Észak-Írország belülről

A békeszerződés száznyolc fős, demokratikusan és arányosan választott Nemzetgyűlést irányoz elő a tartomány számára. Ilyen törvényhozása soha nem volt Észak-Írországnak: ami parlamentje volt 1974-ig, abba többségi rendszerrel választották a képviselőket, akik valahogy mindig protestánsok bírtak csak lenni, és fő feladatukat a katolikus lakosság vegzálásában látták. A katolikusok persze így is kisebbségben lesznek a Nemzetgyűlésben: ám akaratuk érvényesüléséről a fontos kérdésekben különféle rafinált egyensúlyi mechanizmusok gondoskodnak. A Nemzetgyűlésnek lesznek bizottságai; és lesz a Nemzetgyűlésnek felelős végrehajtó hatalma is. Ezen intézmények tagjait az etnikai arányok figyelembevételével választják meg a Nemzetgyűlés tagjai. Lesz első miniszter, és lesz neki helyettese: az előbbi a legnagyobb párt vezetője (tehát David Trimble, valószínűleg), az utóbbi meg a legnagyobb katolikus párté, a nacionalista Szociáldemokrata Munkáspárté (John Hume). Gerry Adamsnek valami jó kis miniszteri poszt néz ki a szabályok szerint. A Nemzetgyűlés jogköre természetesen korlátozott lesz: csak annyi törvényhozói és végrehajtói hatalmat gyakorolhat, amennyit a brit parlament lead neki. És hogy ebbe például a rendőrség vagy a bíróságok, vagy a katonaság, vagy az adók ellenőrzése beletartozik-e majd valaha, még nem tudjuk. Egyelőre mindenesetre nem.

Az ír dimenzió

A Nemzetgyűlés létrehozása nem az egyetlen engedmény a tartomány katolikus lakóinak. A szerződés szól egy közös ír-északír miniszteri tanács felállításáról is. Ez a testület nem választott: tagjait az ír parlament és az északír Nemzetgyűlés delegálja, s jogkörei sem túlságosan szélesek. Dublin ily módon nem "szólhat bele" a tartomány dolgaiba az északír delegáció beleegyezése nélkül: márpedig az északír delegációban ott lesznek a protestánsok is. A miniszteri tanács szerepe leginkább a koordinációra korlátozódik, olyan kevéssé izgalmas területeken, mint az állat- és növényegészségügy, az infrastruktúra fejlesztése, a turizmus, a halászat. És ha a miniszteri tanács puszta léte engedmény is az északír katolikusoknak, tényleges kompetenciáinak szűk körével inkább a protestánsok lehetnek elégedettek.

Mindenki eladó

A szerződés, első blikkre, gyönyörű darabnak tűnik. Pedig megalkotói nem tettek mást, mint tudatosították magukban azt a tényt, hogy Észak-Írországban vannak republikánusok, nacionalisták, unionisták és lojalisták. Hogy mindenki az, aki: és nem az, akinek az ellenfelei mondják őt. A szerződés - a politikai foglyok szabadon bocsátásának lehetőségével - a terrorszervezeteket veszi meg, protestánsokat és katolikusokat egyaránt; a brit fennhatóság tényleges szavatolásával az unionistákat; a hatalommegosztással és egy igazságosabb alkotmányos berendezkedés ígéretével a katolikusokat.

Most már csak azoknak kéne ezt belátniuk, akiket a szerződés boldoggá akar tenni.

Bojtár B. Endre

szerző
Bojtár B. Endre
publikálva
1998/15. (04. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...