Román kormányprogram: Holtpont

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jelek szerint a Radu Vasile vezette új román kormány nagyon elégedett önmagával. Különösebb konfliktusok nélkül tudta megvívni világra jöttének csatáit a parlamenti bizottságokban. Ráadásul egyelőre azok a vérre menő küzdelmek is lekerültek a napirendről, amelyek korábban belülről őrölték a koalíció pártjainak együttműködését. Új korszakot nyitott volna tehát Vasile miniszterelnök Románia történetében, s végképp bebizonyította volna elődjének, Victor Ciorbeának a tehetetlenségét, melyet most kellő szakértelemmel korrigálnak majd? Aligha.

A jelek szerint a Radu Vasile vezette új román kormány nagyon elégedett önmagával. Különösebb konfliktusok nélkül tudta megvívni világra jöttének csatáit a parlamenti bizottságokban. Ráadásul egyelőre azok a vérre menő küzdelmek is lekerültek a napirendről, amelyek korábban belülről őrölték a koalíció pártjainak együttműködését. Új korszakot nyitott volna tehát Vasile miniszterelnök Románia történetében, s végképp bebizonyította volna elődjének, Victor Ciorbeának a tehetetlenségét, melyet most kellő szakértelemmel korrigálnak majd? Aligha.

A hét elején bemutatott kormányprogram-szintézis legeredetibb mondatai is az előző kabinet célkitűzéseit visszhangozzák. Mindössze két "célorientált" új módosítás szerepel bennük: a program egy, 1998-ra vonatkozó, rövid távú szakaszt jelöl ki a gazdaság átalakítására, ami megalapozni lenne hivatott az ezt követő középtávú periódus céljainak megvalósítását 2000-ig. E konkrétság, dicséretes volta mellett azonban nem képes feledtetni a dokumentum egészének lényegi tartalmatlanságát, megfogalmazásainak elnagyoltságát, illetve azt a zavart, ami megfogalmazóit olyannyira foglyul ejtette az új lehetőségek kapujában.

Az új kormánygarnitúra

- s főként Radu Vasile miniszterelnök - legnagyobb személyes tragédiája, hogy szemben elődjével, Victor Ciorbeával, egyáltalán nem rendelkezik nemzetközi kitekintéssel. Most bizonyosodott be az, amit gyakorta hangsúlyozott a szakértői közösség: a közép-európai államokat leginkább az különbözteti meg a kelet-európaiaktól, hogy az előbbiek képesek tanulni egymástól, míg az utóbbiak a látványos kudarcok ellenére is következetesen "egyéni" megoldásokat erőltetnek. Ciorbea részben üdítő kivételnek számított, de ot sem hagyta kibontakozni a román valóság, illetve szakértőinek tapasztalatlansága. Vasile meg kevésbé képes túltekinteni a határokon, s legalább némi érdeklődést mímelni olyan megoldások iránt, amilyeneket Bokros Lajos vagy Leszek Balcerowicz léptetett életbe. Pedig ezek a megoldások már kipróbáltattak, és történeti távlatból mérve alkalmasnak bizonyultak arra, hogy gyorsan átlendítsenek egy-egy gazdaságot a piacgazdaságra való áttérés holtpontjain.

A meghirdetett román kormányprogram két legsarkalatosabb hibája, hogy nem tisztázza a tulajdonviszonyok megváltoztatásának konkrét elképzeléseit, és nincs ötlete arra sem, hogyan kezdjen hozzá az eddigieknél hatékonyabb megtakarításhoz. Két olyan szempont ez, melyeknek figyelmen kívül hagyása, illetve a szakértelmet elhanyagoló mellőzése okozta leginkább a Ciorbea-kabinet fiaskóit.

Mindazonáltal aligha hihető, hogy az új miniszterelnök ennyire alkalmatlan lenne a tanulásra és a felejtésre. Nem erről van szó. A kilúgozott, semmi újszerűséget és konkrétumot sem tartalmazó program-szintézis ugyanis valójában nem kormányprogramjelleggel jött világra, hanem a koalíciós pártok - főkent a defenzívában lévő Parasztpárt és az offenzív Demokrata Párt - hatalmat

megosztó-felosztó

kompromisszumai végett. E program a legbeszédesebb bizonyíték arra, miért is kockáztatta az egész eddigi reformfolyamat bukását a Petre Román vezette, balközép Demokrata Párt, kierőszakolván a hónapokon át húzódó kormányválságot. E dokumentum tehát a demokraták tulajdonképpeni fő szándékait rejti, illetve a Parasztpárt azon hajlandóságát, hogy az előrehozott választások elkerülése végett elvtelen hátraarccal vegyen - remélhetőleg csak ideiglenes - búcsút egykori reformelképzeléseitől.

Ennek megfelelően az ipar és a mezőgazdaság átalakításáról példátlanul fellengzős, értelmezhetetlen megfogalmazások kerültek bele. Az ipari reform egyetlen támpontját a program a "tulajdonviszonyok rendezésében" jelöli meg, de hogy milyen viszonyok lesznek ezek, arról nem szól. Adós marad azokkal a következtetésekkel is, amelyek nélkülözhetetlenek az iparágak tartalmi átstrukturálásához. Ezek az elhallgatott, illetve félig megfogalmazott szándékok azért oly figyelemreméltók és sokatmondók, mert az ország már megismerhetett egy hétesztendős periódust Ion Iliescu országlása idején, amikor valóban úgy igyekeztek megvetni a piacgazdaság alapjait, hogy - a szocialista elképzeléseknek megfelelően - hermetikusan lezárták a gazdaságot, s csak mintegy a "belső körben" szétosztott vagyon révén próbálták imitálni a szabadversenyt.

Hogy a mezőgazdasággal mi lesz, ezt szintén teljes homályban hagyja a dokumentum. Egyetlen biztos pont létezik e téren: a Demokrata Párt és a Parasztpárt korábbról ismert, szögesen ellentétes álláspontja a föld és a termelőeszközök, illetve az ingatlantulajdon reprivatizációja tekintetében. A demokraták nem érdekeltek az eddigi tulajdonviszonyok bolygatásában. Már csak azért sem, mert mélyen érintettek egyebek mellett a gabonabegyűjtés rendszerében és az eddigi gyakorlat fenntartásában, annak ellenére, hogy az ebbéli monopólium minden másnál többet ártott a román magántermelőknek s általában az egész mezőgazdaságnak.

Minthogy a román mezőgazdaságot tökéletesen szétzilálta az egykori Ceausescu-rezsim, amely a parasztságot a 70-es és 80-as évek időszakában is tömegesen űzte el a földekről, az átszervezés tökéletesen

más perspektívát

igényelne, mint a legtöbb környező országban, főként ha a magyar viszonyokhoz mérjük a lehetőségeket. Míg Magyarországon működő állami gazdaságok estek áldozatul az átalakulásnak, addig Romániában a kormányzatok 1989 óta lényegében életképtelen, formálisan létező téeszekbe akarnak életet lehelni ahelyett, hogy segítséget nyújtanának a magángazdaságok létrejöttéhez. Minthogy a Parasztpárt 1996-os választási programjába beiktatta a magángazdaságok életre hívásának szándékát, a korábbi gyakorlat konzerválása szintén a demokratáknak tett lényegi engedményt rejti.

De nem csak azt. A jelek arra utalnak, hogy a Parasztpárt - valamilyen belső oknál fogva - meghasonlott mezőgazdasági politikájának elvi és egyben személyi megvalósítása terén is. Jól jellemzi a Vasile-kabinet kompetenciáját az a rossz viccbe illő mód, ahogyan minisztert találtak az agrártárca élére. A Ciorbea-kabinet egykori mezőgazdasági miniszterével, Dinu Gavrilescuval nagyon elégedetlen volt mindenki, főként mert az Amerikából érkező, százmillió dolláros nagyságrendű átalakítási pénzalapoknak tizenöt hónapos működés után sem tudott helyet találni. Természetesnek tűnt, hogy őt már nem veszik át az új adminisztrációba. Ám a kiszemelt új mezőgazdasági miniszterről, Alexandru Bogdánról gyorsan kiderült, hogy elvtelen karrierista, aki - mostani parasztpárti tündöklése mellett - még legalább két pártnak, a szélsőséges nacionalista Románok Nemzeti Egységpártjának éppúgy tagja volt, mint Iliescu neokommunista Társadalmi Demokrácia Pártjának. Minthogy Bogdánnak is mennie kellett, ki ült be végül mégis a miniszteri bársonyszékbe? Természetesen ismét a tárca mindennek lehordott korábbi birtokosa, Dinu Gavrilescu.

Ám nemcsak a Parasztpárt behódolása tűnik figyelemre méltó fejleménynek a román aktuálpolitikában. A koalíció másik fő tényezője, a Nemzeti Liberális Párt korábban programja középpontjába állította "a nem működő vállalatokkal kapcsolatos kizárólagos monetáris megoldások", azaz az állami szubvenciók alkalmazásának elutasítását. Ez sem került be a Vasile-kabinet programszintézisébe. Tudjuk, Ciorbea működése idején az állami szubvenciók csak papíron szűntek meg, pedig ez egyik alapfeltétele lenne annak, hogy az IMF komolyan szóba álljon Romániával. Ezzel szemben a mostani program óvatosan kerüli annak kijelentését is, hogy a kormány be fogja zárni a nem rentábilis üzemeket. Itt is felmerül

a Demokrata Párt közbeavatkozásának gyanúja,

köztudott ugyanis, mily mértékben érdekeltek Petre Romanék az említett vállalatoknál. Aligha véletlen tehát, hogy a - főként az IMF és részben a Világbank részéről - máris megfogalmazott nemzetközi kritikákat elsősorban a szenátus és egyben a Demokrata Párt elnöke, Petre Roman utasította vissza, méghozzá nagy vehemenciával. Nem vitás, ő a legérdekeltebb a jelenlegi kormány fenntartásában.

Hogy miért fogadta el ezt a helyzetet a Parasztpárt, az eléggé talányos. Sokan úgy vélik, Radu Vasile szereplése sem tud majd csodát teremteni, ám - szemben az előző miniszterelnök bukásával - az eljövendő kudarc már nem a Parasztpárt népszerűségét fogja megtépázni, hanem a kormányprogramért ténylegesen felelős demokratákét. Egy efféle kudarc ugyanakkor mélyen kompromittálná a Vasile köré gyűlt belső pártellenzéket, ami által a Parasztpárt elnöke, Ion Diaconescu könnyebben megszabadulhat majd azoktól, akik merő karrierizmusból Ciorbea megbuktatása révén próbálták elragadni a hatalmat az eddigi vezetés kezéből.

Mindazonáltal nem vitás, e kabinetnek is vannak még jelentős tartalékai. Olyan személyiségek, mint Andrei Plesu külügyminiszter, személyes súlyuknál fogva talán enyhíthetik a kibontakozás kudarcait. Egy azonban bizonyosnak látszik: a román kormányválság megoldása nem oldotta fel a kormányzati válságot, minthogy a koalíciós pártok érdekellentéte ma sokkal élesebben vetődik fel, mint korábban. A Parasztpárt aligha tudja majd pártoló tömegeit fékezni, hogy elégtételt vegyenek a demokratákon az elszenvedett kudarcokért. A Demokrata Párt viszont már most úgy érzi: győzelmével csak ideiglenesen stabilizálta azokat a viszonyokat, amelyekkel klientúrája számára valóban behozhatatlan előnyöket teremthet majd. Nem véletlen, hogy míg egyelőre sorozatban készülnek a Vasile-kabinet beiktatásának mosolyalbumai, Petre Romanék nagy titokban már meg is kezdték tárgyalásaikat Iliescuval és a nacionalista Egységpárttal, hogy a bukaresti főpolgármesteri széktől közös erővel tartsák távol a Parasztpárt jelöltjét.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...