Bissau-Guinea: A szakadt szomszéd

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bissau-Guineában tíz nappal ezelőtt fellázadt a hadsereg egy része. Az esemény elsőre elszigetelt zendülésnek tűnt, később véres összecsapásokba torkollt. Vieira államfő a zendülés gyors elfojtását ígérte, de lapzártakor még folytak az összecsapások a kormányhű egységek és a felkelők között. Az utóbbiak többször is elmondták, hogy nem államcsínyről van szó, nem akarnak hatalmat, csak új választásokat és egy olyan kormányt, amely nem annyira korrupt, mint a mostani.

Bissau-Guineában tíz nappal ezelőtt fellázadt a hadsereg egy része. Az esemény elsőre elszigetelt zendülésnek tűnt, később véres összecsapásokba torkollt. Vieira államfő a zendülés gyors elfojtását ígérte, de lapzártakor még folytak az összecsapások a kormányhű egységek és a felkelők között. Az utóbbiak többször is elmondták, hogy nem államcsínyről van szó, nem akarnak hatalmat, csak új választásokat és egy olyan kormányt, amely nem annyira korrupt, mint a mostani.

Mindez önmagában véve nem különösebben érdekes. Bissau-Guinea akkora sincs, mint a Dunántúl, a térképen alig lehet észrevenni Szenegál és Guinea között. Lényegében egy nagy trópusi mocsár az egész ország, itt-ott termesztenek egy kis földimogyorót, kesudiót, továbbá, úgy hírlik, halászgatnak is. A világ tizenöt legszegényebb országa között számon tartott törpeállam 1974-ig portugál gyarmat volt, aztán a függetlenséget kivívó vezetői néhány évig a korábban szintén portugál Zöld-foki-szigetekkel közös állami keretek között a szocializmusban látták meg a jövőt. Külpolitikai elkötelezettséget nem vállalt az ország, azaz csak katonai segélyeket kapott Moszkvától, a gazdasági támogatást a Nyugat és az arab országok vállalták, ami abban az enyhüléses időben nem volt azért ritkaság.

Ami az elmúlt napokban Bissau-Guineában történik, annak magához az országhoz voltaképpen alig van köze. A történet valójában a szomszédos Szenegálról, annak is csak egy déli tartományáról, a Bissau-Guineánál mindenesetre nagyobb

Casamance-ról szól

Ezt az országrészt a Szenegálba ékelődött és még Bissau-Guineánál is kisebb Gambia választja és szigeteli el a tulajdonképpeni Szenegáltól - és több országot most már nem vonunk be a fejtegetésbe, csupán Guinea kerül majd egy ponton szóba. Afrika atlanti partvidékének ezen a részén a népek, kultúrák - és a gyarmatosítók is - szorosan egymás mellett, az ide torkolló folyók mentén, egymással párhuzamosan és egymástól elszigetelve telepedtek meg. Tény, hogy az egykor brit Gambia és a volt portugál Bissau-Guinea között húzódó Casamance-nak Szenegálhoz sok organikus köze nincs, nyugodtan lehetne akár önálló is, tovább szaporítva a térség életkép- és reménytelen államocskáinak számát. De hát nem az, és emiatt zendültek a katonák Bissau-Guineában.

A casamance-i függetlenségi törekvések első írásos nyomai egészen 1947-re nyúlnak vissza. Akkor még túlnyomórészt a diola és a mandinka törzs lakott ezen a vidéken, amely amúgy Szenegál többi, szinte teljesen mohamedán területével szemben keresztény és/vagy megmaradt a helyi törzsi vallás hívének (is). A helyi nézetrendszer szerint az őserdő szent, és a beavatatlan a lábát oda be nem teheti. Ezt a francia neveltetésű, felvilágosult dakari politikai elit (a Francia Akadémia első fekete tagja a korábbi szenegáli elnök, Léopold S. Senghor volt) csacskaságnak tartja, és az évek során kifejezetten előmozdította, hogy északról jött telepesek hígítsák Casamance etnikai egységét.

Az újonnan betelepültek erőteljesen beruháztak a tengerparti idegenforgalmi komplexumokba, amelyek ma már Szenegál fontos bevételi forrásai. Egyre kevésbé valószínű tehát, hogy Dakar hajlandó volna engedni. De hiába voltak az évek során újabb és újabb tárgyalások, már-már megegyezések, a helyi felszabadítási mozgalom - amelyben már benne van sok gerilla fél élete, nem tehetik le csupán egy amnesztia ígéretéért a fegyvert, hiszen már se vagyonuk, se családjuk - is konok maradt. Emberrablások, kisebb-nagyobb rajtaütések, amelyek a hadsereget is elvadították. Az Amnesty International már több mint egy évtizede gépiesen beszámol a szenegáli katonák kegyetlenkedéseiről:

kínzások, eltűnések, kivégzések

ítélet nélkül, gyakran ártatlan kívülállók az áldozatok. A felkelők aztán ennek megfelelően szintén nem válogatósak - nemrég egy ifjúsági klubban eresztettek néhány sorozatot énekelgető-táncolgató kamaszokba, mondván, hogy mit szórakoznak, miközben más a szabadságért harcol.

Casamance polgári lakosságának ebből az egészből most már elege van, az évek során már tízezrek menekültek el, túl egy újabb folyón, Gambiába, Bissau-Guineába. Szenegál a viszonylag jól működő afrikai országok közé tartozik, szereti Párizs, és - amint nemrég a Clinton-látogatás tanúsította - szeretné szeretni Washington is, úgyhogy Casamance-ról beszélni hovatovább illetlenség, és amúgy is olyan reménytelenül nyomorúságos ez az egész.

Bissau-Guineában a menekülttáborok egyfajta utánpótlást, bázist és hátteret jelentenek a felkelőknek, és a szenegáli csapatok erre hivatkozva nem különösebben tartják tiszteletben a határvonalat. Ezt Joao Bernardo Vieira, a puccsista ezredesből lett, négy éve pedig választásokkal is hivatalában marasztalt államfő gyakran fel is panaszolta. Szenegál egyszer-egyszer elnézést kért. Bissau-Guinea külpolitikájának homlokterében a fennmaradás és az ehhez szükséges segélyek felhajtása áll. Az ország néhány éve csatlakozott a közép-afrikai frank-övezethez, amelynek Szenegál a nemzetközi szinten legbefolyásosabb tagja. Muszáj vele jóban lenni. Vieira ezért fegyvercsempészet vádjával januárban felfüggesztette hivatalából Ansumane Mane vezérkari főnököt. A fegyvercsempészet célpontja természetesen Casamance volt, de nehéz feltételezni, hogy maga Vieira ne tudott volna a dologról. Most viszont úgy tűnik,

Szenegálnak elege lett

Mane tábornoknak buknia kellett. Erre volt válasz a mostani zendülés, amelynek az élén ő maga áll, és amelyet a casamance-i felkelők csapatai is támogatnak.

Vieira a hét végén fegyveres segítséget kért és kapott Szenegáltól és másik nagy szomszédjától, Guineától. A zendülők nyilvánvalóan esélytelenek, elítélte őket az ENSZ és az afrikai államok, legfeljebb gerillákként tarthatják majd magukat. Vieira minden józan számítás szerint hatalmon marad, amiért viszont az lesz az ár, hogy szó nélkül ki kell szolgálnia a szenegáli kormány érdekeit. A casamance-i menekültekre nem sok jó vár. Vieira - hogy korrupt-e, erről mit sem tudunk, de miért ne volna az - az idénre tervezett választásokon esetleg számíthat kínos meglepetésekre, de Szenegál majd csak segít megint a szakadt szomszédon, ha baj van.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...