Nem kiáltották ki Katalónia függetlenségét

  • narancs.hu
  • 2017. október 10.

Külpol

Tárgyalások kezdődnek, az elnök nyugalomra inti a médiát és a pártokat.

Az elmúlt hetek viharos eseményei után, ma egész Európa lélegzetvisszafojtva figyelte Carles Puigdemont katalán elnök beszédét, vajon kikiáltja-e Katalónia függetlenségét. A légkör meglehetősen feszült lehetett, hiszen a spanyol kormány múlt héten arról beszélt, hogy a függetlenség kikiáltása esetén felfüggesztik Katalónia autonómiáját, mert erre lehetőséget nyújt a spanyol alkotmány. Az esti beszéd a tervezettnél eleve csúszott egy órát, végül elmaradt a nagy bejelentés, mert úgy határoztak, tárgyalások útján szeretnék elérni céljaikat.

A közvélemény-kutatások szerint egyébként a katalánok többsége nem támogatja a teljes elszakadást, ezért a hétvégén több százezer egységpárti tüntetett Barcelonában.

A katalán elnök mindenkit nyugalomra intett, ugyanis demokratikus úton szeretné rendezni a kialakult helyzetet. Pár mondatot spanyolul intézett a spanyol népnek: azt szeretné, ha megértenék, ők is normális emberek, nem őrültek, nyitottak a párbeszédre és nem a demokrácia ellen harcolnak.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.