Nem plázát, fegyverraktárat lőttek Kremencsukban – állítják az oroszok

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. június 28.

Külpol

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a tűz csak átterjedt a használaton kívüli bevásárlóközpontra.

Az orosz légierő az Egyesült Államokból és az Európai Unióból szállított fegyvereket tároló hangárokra mért csapást precíziós rakétákkal a Poltava megyei Kremencsuk ukrán városban, a közúti helyi gépgyár közelében – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden újságírókkal.

A tábornok szerint a csapás nyugati gyártmányú fegyvereket és lőszereket ért, amelyeket a Donyec-medencében harcoló ukrán csapatoknak szándékoztak továbbszállítani.

„A nyugati fegyverekhez raktározott lőszerek felrobbanása tüzet okozott a gyárépület mellett található, nem működő bevásárlóközpontban” – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn azt írta Telegram-csatornáján, hogy Kremencsukban kigyulladt egy bevásárlóközpont, állítása szerint orosz rakétatámadás miatt. Az ukrán híradások legkevesebb tíz halottról és negyven sebesültről számoltak be.

Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese azt mondta, hogy a bevásárlóközpont körüli helyzetben sok a kirívó ellentmondás, ami szerinte hasonlít a „bucsai provokáció” esetére.

Az Ukrajnából kiszakadni vágyó Luhanszki Népköztársaság hatóságai közölték, hogy az ukrán erők először vetették be az M142-es HIMARS rakétasorozatvetőt, amelyből kedd reggel rakétát lőttek ki Bahmut irányából Pervelszk városra.

Konasenkov beszámolója szerint több mint száz ukrán katona és külföldi zsoldos, valamint 15 egységnyi haditechnika veszett oda, amikor az orosz légierő csapást mért az Azov alakulat egy harkovi erődítményére és a 92. gépesített lövészdandár egyik zászlóaljára a Harkiv megyei Pokotilovkánál. A tábornok több olyan esetet is megemlített, amelyben gyengén kiképzett mozgósított ukrán civilek, illetve külföldi zsoldosok a sajátjaikra nyitottak tüzet.

A szóvivő elmondta, hogy az orosz légierő a rakétáival két vezetési pontra, valamint 28 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mért csapást, Donyecknél, a lövegelhárítási művelet keretében pedig négy Grad- és két tüzérségi szakaszt semmisített meg. A harcászati repülőgépek, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok 24 vezetési pontot, 58 lőállásban lévő tüzérségi és aknavető-alegységet és 304 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak. A légvédelem lelőtt három ukrán Szu-25-ös repülőgépet és egy Mi-8-as helikoptert a Mikolajiv megyei Pervomajszke falunál, valamint kilenc drónt, hét Tocska-U ballisztikus rakétát, valamint tíz rakétavető-lőszert.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 218 repülőgépet, 133 helikoptert, 1382 drónt, 350 légvédelmi rakétarendszert, 3837 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 690 rakéta-sorozatvetőt, 3037 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3889 speciális katonai járművet veszítettek.

Rogyion Mirosnyik, a Luhanszki Népköztársaság oroszországi nagykövete helyi szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy az ukrán katonák csoportosan hagyják el a technikailag körülzártnak minősített Liszicsanszkot. A diplomata szerint hétfőn Verhnyekamenkán keresztül próbáltak meg Sziverszk felé visszavonulni, de az orosz-szakadár ágyútűzben több járműoszlopot elvesztettek.

Mirosnyik beszámolt egy Bilihorivka felé megkísérelt sikertelen áttörési kísérletről, valamint arról. hogy több irányból ukrán tartalékokat vonnak össze Sziverszknél.

Ukrajnai h?bor?

 
Ég a bevásárlóközpont. Fotó: MTI/AP/Vjacseszlav Priadko
 
Ukrajnai h?bor?

 
 
Tűzoltók a kremencsuki pláza romjai között.                                                        Fotó: Oleg Petraszjuk
 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.