Német adóreform-fiaskó: Most épp´ semmi

  • - sausic -
  • 1997. augusztus 14.

Külpol

A legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. A reformot az ellenzék fúrta meg, kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában.
A legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. A reformot az ellenzék fúrta meg, kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában.

Az Odera országos izgalmat okozott, néhány kisebb falu elöntését sikerült a médiának az évszázad áradásaként eladni, bár lehetett volna az is, ha a németek nem úgy csinálják, mint a fociban és általában, hogy nem adják fel soha. Ugyanazt a folyót, amelyik elöntötte fél Lengyelországot, Németországban megrendszabályozták - az ember már-már az Oderának drukkolt.

Közben meg elsikkadt valami tényleg fontos, valami

tényleg évszázados,

ti. az adóreform (lásd még MaNcs, március 6.). Nem semmi: a legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. Ami fogyasztóként vagy beruházó vállalkozóként jól jött volna mindenkinek, meg a gazdaságnak, a fellendülés nyomán a munkanélkülieknek, a növekvő adóbevételek miatt pedig az államnak is.

A reformot

az ellenzék fúrta meg,

kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában. A szocdemeknek, ahogy mondják, két gondjuk van a kormány tervével. Az egyik, hogy igazságtalan, mert túlságosan csökkenti a jól keresők adóját (amit persze a kedvezmények miatt eddig sem fizettek), a másik, hogy a 30 milliárd márka költségvetési bevételkiesés nem finanszírozható.

A kormánykoalíció mindkét pontban és számos kisebb kérdésben is engedett volna, a végén már 45 százalékra növelve a legnagyobb adókulcsot és 15 milliárdra süllyesztve az adókiesést. De minél jobban közelített az SPD kívánságaihoz, annál határozottabban hallatszott az ellenzéki "nem", mert - mint a szociáldemokrata tárgyalóküldöttség vezetője kifejtette - "még mindig jobb, ha semmi, mintha valami rossz történik".

De a legjobb, legalábbis a jövő évi választásokra tekintő szociáldemokratáknak,

ha semmi jó

Az SPD tavaly még hasonló adóreformra gondolt, és a CDU-frakció vezetője, Wolfgang Schäuble ma is fogadna arra, hogy választási győzelme esetén az ellenzék valami ilyesmit csinálna - bár olyan, hogy szociáldemokrata adócsökkentés, még nem nagyon volt. Mindenesetre alig akad közgazdász, aki kétségbe vonja, hogy a magas bérköltségek (társadalombiztosítási hozzájárulások) mellett a német gazdaság az erős adóztatástól szenved. Most azonban se adóreform, de még társadalombiztosítási könnyítések sem; az egyetlen, amiben sikerült megegyeznie a kormánynak és ellenzéknek, az ipari tőkére kivetett adó eltörlése.

Első pillantásra a saját és nem az ország érdekeire tekintő SPD csak két rossz között választhatott: az adóterheken könnyítő reform a kormány érdeme lett volna, annak elutasítása viszont alkalmat ad a kormánypártoknak, hogy a változások akadályozójaként tüntessék fel a szociáldemokratákat.

Pedig miért ne

juthatott volna nekik is a dicsőségből, az országnak meg a jóból, a kormánnyal kötött kompromisszum részeseiként?

Épeszű ember ilyenformán nem láthatja másként a szociáldemokrata pártot, mint a reformok gátjaként, annak okozójaként, hogy Németország lassan a hetvenes évekbeli Nagy-Britannia státusába, Európa "beteg emberének" szerepébe csúszik. Amerika adót csökkent és prosperál, a dollár tarolja a márkát, a német szavazóknak azonban erről csak annyi jut eszükbe, hogy a gazdasági bajokat a kormány nyakába varrják: ha most lennének a választások, az ellenzék könnyen győzne. Miközben valahogy senki sem hiszi az adócsökkentést, mindenki az adókedvezmények végétől,

nyavalyás kiváltságai

elvesztésétől fél.

Kizsákmányolásban megőszült kapitalisták, mint Hans-Olaf Henkel, a német iparszövetség elnöke, kétségbeesésükben a politikai rendszer módosításán törik a fejüket. Át kéne alakítani a föderatív szerkezetet, mondják, hogy az ellenzék ne tudjon a tartományokon keresztül belekavarni semmibe. Még koalíció se kelljen, hanem lehetőleg egy párt, amelyik megmondja, mi legyen. A demokrácia azért még maradna, csak jobban működne. Ezen az ötleten aztán a pártok rettentően feldúlták magukat.

Németország megmerevedett, a kormány beszorult. Talán jövőre, ha az Odera árad, megint történik valami.

- sausic -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.