Németországban újabb, pusztítóbb fertőzéshullámtól tartanak

  • MTI
  • 2020. április 21.

Külpol

Kedden a német országos járványügyi intézet figyelmeztetett arra, hogy még messze nincs vége a pandémiának.

Egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget a koronavírus-járvány miatt, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein is beállt a sorba.

Bajorországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában ugyancsak jövő hétfőtől kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben és a kiskereskedelmi üzletekben, Türingiában pedig már péntektől. Az elsőként lépő Szászországban már bevezették az új szabályt a cseppfertőzéssel terjedő vírus átadásának akadályozására.

A Robert Koch (RKI) országos járványügyi intézet elnökhelyettese, Lars Schaade berlini tájékoztatóján ugyanakkor elmondta, hogy az új típusú koronavírus úgynevezett alap reprodukciós rátája (R0) 2 és 3 között van, vagyis egy fertőzött átlagosan 2-3 embernek adja át a kórokozót, ha senki nem tesz semmit a terjedése ellen.

A járványlassító intézkedésekkel sikerült ezt az arányt 1 alá szorítani, de az intézet legutóbbi számításai szerint újra emelkedés tapasztalható, a tényleges R0 0,7-ről 0,9-re ugrott, vagyis kevésbé enyhül a járvány, mert minden eddigi fertőzöttre majdnem 1 újabb jut.

Ez az arány nehezen csökkenthető, alakulását csak az emberek magatartása befolyásolja. A járványlassító korlátozások feloldásával könnyen ismét felszökhet, és hetekig tarthat, mire ismét számottevően csökken a járvány hevessége - fejtette ki Lar Schaade.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének megőrzéséhez nemcsak a fertőzési arányszámot kell minél tartósabban minél alacsonyabbra szorítani, hanem a napi új fertőzések számát is csökkenteni kell - tette hozzá az RKI elnökhelyettese, rámutatva, hogy az R0 akkor is 1, ha rendre 50 ezren fertőződnek meg, és akkor is, ha 2000-nél stabilizálódik a napi új esetek száma.

Aláhúzta, hogy igazi enyhülést csak a védőoltás vagy a vírus okozta betegséget ártalmatlanná tévő gyógyszer kifejlesztése hozhat. Nem tudni, hogy ez mikorra várható, ezért a belátható időben a vírus terjedésének ellenőrzésére kell összpontosítani, és a járványügyi szempontokat összhangba kell hozni az egyéb társadalmi és gazdasági érdekekekkel.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy egyetért a legismertebb német szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézete vezetőjének helyzetértékelésével, miszerint a vírus földrajzi, és az idősebb korosztályokat is elérő társadalmi "diffúziója" - szétterjedése - révén néhány hét alatt kiformálódhat egy újabb hullám, amelyben a fertőzések már nem sűsűsödési pontokra és kevésbé érintett régiókra osztják fel az országot, hanem egyenletesebben jelennek meg, és országszerte súlyosan megterhelik az ellátórendszert.

A vírus diffúzióját jelzi az is, hogy több mint 14 ezer fertőzést regisztráltak már idősotthonokban és fogyatékossággal élőket, hajléktalanokat vagy menedékkérőket, menekülteket ellátó intézményekben.

A RKI adatai szerint az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) keddig országszerte 143 457 ember szervezetében mutatták ki, ami 1785 esettel több az egy nappal korábbinál. A gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, 3700-zal 95 200-ra emelkedett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.