Nicaragua: van, akinek egy kis közép-amerikai ország, másoknak, például az idealista baloldalnak máig élő szociálforradalmi társadalmi modell - annak ellenére, hogy a szandinisták uralma már hat éve véget ért, és nem dicsőségesen. Most pedig azt látni, hogy a szabolcs-szatmárinál is súlyosabb gazdasági és szociális válság (60 százalékos munkanélküliség) közepette a dolgozó nép nem akarja újra azokat, akik bevezették ugyan az ingyenes egészségügyi ellátást, de kiiktatták a gazdasági szabadságot. Igaz, már a szandinisták sem a régiek: az 1990-ben ellenzékbe kényszerített ex-tulajdonkisajátító Ortega mára megszerette a magántulajdont, piac- és szabadságpárti lett, miközben fél szeme a világbanki hitelekre, a másik a népszerű konzervatív liberális jelöltre, Arnoldo Alemánra tapad, és szépen csúszik jobbra, mint kampány idején mindenki, például az USA elnöke.
Forradalom és junta
1979. július 17-én döntötte meg a hírhedt feudálfasiszta Somoza-diktatúrát a Daniel Ortega vezette Szandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN), amely azonban nem egyszerűen egy volt a szokásos kis latin-amerikai komcsi tömeggyilkos gerillamozgalmak közül. Kezdetben, a mexikói zapatistákhoz hasonlóan, erősen liberter beütésű (a fekete-piros színeket az anarcho-szindikalistáktól nyúlta le alapítójuk, Sandino), földreformot és emberi jogokat hirdető paraszt- és diáklázadók voltak a szandinisták, akik azonban a győzelem után kubai egyenruhát és német Mercedeseket vettek, és a legkeményebb marxista-leninista magból álló kilencfős juntát hoztak létre, benne az ottani "vörös Dani" testvérével, Humberto Ortegával, a vezérkar és a katonai elhárítás főnökével, valamint a félelmetes Tomás Borge belügyminiszterrel.
"Ezek egyszerűen bevezették a leninista gazdaságot" - nyilatkozta később a velük szembeforduló Edén Pastora, a szandinista magból kivált balliberális disszidens, aki nem csatlakozott ugyan a CIA drogpénzeivel szponzorált terrorista kontrákhoz (akik északról, Honduras területéről éveken át behatoltak Nicaraguába, és parasztok százait kínozták meg és mészárolták le), de azért kétezer emberével délről, Costa Rica felől időnként oda-odacsapott, majd eltűnt a történelmi süllyesztőben.
Pedig csak annyi történt, hogy Nicaraguában villámgyorsan, néhány év alatt lezajlott egy új rend kialakítása: harmadikutas gerillák forradalmat csinálnak, magukra maradnak, bejön a szokásos amerikai gazdasági blokád, kiderül, hogy csak Kuba támogatja őket, Kubát a Szovjetunió, irány a keleti blokk, mire persze beáll a szokásos szocialista gazdasági csőd, közben megszűnik a keleti blokk, ugrik a támogatás.
Csőd és kontra
Muszáj tehát választást tartani, népnek töke tele, úgyhogy 1990-ben jól leszavaznak a kapitalizmusra, azaz a mérsékelt kontra-párti Violeta Barrios de Chamorro ellenzéki vezetőre, a La Prensa című konzervatív lap főszerkesztőjére, akinek Egyesült Nemzeti Ellenzék (UNO) nevű szövetsége megszerzi az abszolút többséget a managuai törvényhozásban. Chamorro asszony állam- és kormányfő lesz a gyakorlatilag kétpártrendszerként működő országban (az FSLN ellenzékként is erős maradt).
Hogy a népnek miért nem kell az FSLN mint kormányzó párt? Valószínűleg inkább a mérsékelt politikai diktatúra és a gazdasági inkompetencia keverékének emléke, nem pedig az emberi jogsértések miatt; abban ugyanis holtverseny van a két fél között.
Az Amnesty International 1980-as jelentése még üdvözli, hogy a szandinisták megszüntették a halálbüntetést és a kínzást, de kifogásolja, hogy ezt képtelenek betartatni. 1984-re kiderül: a szandinisták abbahagyták ugyan a volt nemzeti gárdisták kivégzését, de folyik a legális ellenzéki pártok és szakszervezetek üldözése, zaklatása. Fény derül a szandinisták legrosszabb húzására is: alkotmányosan megfosztják az indián kisebbségeket nyelvhasználati joguktól (1. §) és tulajdonuktól (6. §), és - a kontrák támadásaira hivatkozva - egy hosszan elhúzódó, erőszakos manőver keretében elköltöztetik a hondurasi határ, a Rio Coco folyó mellől a gazdaságilag teljesen önellátó miskito, sumu és rama törzseket, akiknek herótjuk volt az FSLN agresszív "modernizálási" kampányától.
Fordulat és reform
A szandinisták bukása után a Violeta Chamorro elnök vezette UNO gazdasági és katonai reformokat ígért - ehhez képest egyfajta hatalommegosztást vezetett be az FSLN-nel, aminek következtében az elmúlt évek fegyveres incidensei mind a hatalomban ülő, egymással rivalizáló körök bátorításának voltak köszönhetők, és persze simán folytatódtak a jogtiprások, az államilag felkarolt erőszak, az abortusz és a homoszexuálisok elleni kampány. A néhány éves hivatalos fegyverszünet után újra összeálltak az igen súlyos kontra szervezetek recontras néven, a volt szandinista kormánycsapatok pedig recompas néven vették fel újra a Kalasnyikovot. Az északi Jinotega és Matagalpa körzetekben úgy megszaporodtak az erőszakos kis túsz- és gerillaakciók, mint valami rossz Banderas-filmben.
Daniel Ortega vesztett, de választási csalásról beszél, és máris fenyegetőzik, hogy Alemán alatt ő ismét fegyvert fog. A nicaraguaiak pedig csöndben vannak, és szívesen látnák már azt a kis gazdasági fellendülést, amit a szép új világrendtől remélnek.
Seres László
