Meglepetésről nincs szó, bár kétesélyes volt a küzdelem. Chilének - Dél-Amerikában elsőként - egy 54 éves nő lesz az államfője, aki joggal állítja, hogy a saját élettörténete összefonódott az ország utóbbi harminc évének történetével. Elkezdődött tehát a kontinens nagy választási éve. Latin-Amerika 12 országában lesz elnökválasztás ebben az évben, köztük olyan nehézsúlyúakban, mint Mexikó vagy Brazília.
Az elmúlt évek baloldali diadalmenete után nyitott a kérdés: tovább erősödik-e az ingerült Bush- és Washington-ellenesség, amelyhez radikális, osztogató-felélő gazdaságpolitikai szándékok is társulnak a venezuelai Hugo Chávez lendületes útmutatása alapján? Netán győz a józanabb, a szociális érzékenységet a piacgazdaság szabad működésével összeházasító, ennek talaján érvényesítő, kompromisszumokra hajló baloldal, amelynek a brazil elnök, Inacio Lula da Silva az emblematikus figurája? De mondhatnánk akár Ricardo Lagos chilei elnök nevét is, akitől a mostani győztes, Michelle Bachelet márciusban veszi át hivatalosan a tisztséget. A harmadik lehetőség, egy ellenkező irányú átbillenés jobbra kevéssé látszik valószínűnek, bár éppen Brazília esetében éppen most is kampányfinanszírozási botrány rontja a baloldal esélyeit. A különféle baloldali, környezetvédő, emberi jogi, szociális mozgalmak egyre hatékonyabban képesek felhívni a közfigyelmet a ténylegesen létező, valóban felháborító társadalmi egyenlőtlenségekre, és olyan országokban, mint például éppen Venezuela vagy Bolívia, ahol a gazdaság liberalizálása a politikusi alkalmatlanság, a korrupció miatt hosszú évek alatt sem hozott érezhető javulást, most sokan bíznak az "igazságos vezér", a jó svádájú, karizmatikus népszónokok pazarló, ámde csábító ígéreteiben.
A társadalmi szakadék még egy olyan, fejlettebbnek, gazdaságilag kiegyensúlyozottabbnak tűnő országban is kirívóan mély, mint amilyen Chile. Elérhető adatok híján kénytelenek vagyunk tényként elfogadni egy helyi szociológus eme állítását, amely akár elégséges magyará-zat is lehetne Bachelet végül is magabiztos, 53,5-46,5 százalékos arányú vasárnapi győzelmére. Csakhogy Chile nem Bolívia, itt nincsenek létszámfölényben a nincstelenek. A mérsékelt baloldal 16 év óta folyamatos kormányzása alighanem a közelmúlt, a gyilkos diktatúra riasztó és nyomasztó emlékének köszönhető.
Michelle Bachelet lesz az első elnök Chilében, akinek a megbízatása hat helyett már csak négy évre szól. Az augusztusi alkotmányreform keretében döntöttek így, fenntartva a közvetlen újraválaszthatóság kizárását. Ekkor szűnt meg a törvényhozásban a diktatúra idejéből itt maradt kinevezett szenátori pozíció, akárcsak az élethossziglani szenátori cím, amelyet így az agg Pinochet sem viselhet tovább. Kampányát lelkes civilek segítették, és úgy tűnik, volt egyfajta határozott nőfelszabadító felhangja is. A chilei társadalmat merevnek, konzervatívnak, vallásosnak mondják - tény: a válást csak 2004 óta engedélyezi a törvény, és még az egészségügyi okokból elvégzett abortusz is bűncselekmény mindmáig -, amihez képest az új elnök személye felér egy forradalommal. Lássuk hát a világsajtót körbe-járó életrajzának a tömörített változatát!
Nem éppen a társadalom aljáról indult: apja a tábornoki rangig vitte az ország légierejénél, ő maga orvostanhallgatóként élte át 1973 szeptemberét, a Pinochet-puccsot, az Allende-kormány végét. Az apa börtönben halt meg, de Michelle-t és az anyját is kínozták, mielőtt emigrálhattak, Ausztrália után az NDK-ba, mint sok más baloldali honfitársuk (Honecker pártfőtitkár lánya is egy chilei emigránshoz ment férjhez, ezért fejezte be életét a keletnémet rémalak a messzi délen). A szervezett internacionalista útmutatás a nyolcvanas évekre erejét veszítette, a Pinochet-rezsim is puhult, így Michelle Bachelet - immár két gyermek anyjaként - hazatérhetett. Válás, új kapcsolat, még egy gyerek - állítólag nem szokványos élethelyzet ez Chilében az olyan nők körében, akiken ott a világ szeme. Ráadásul még bevallottan ateista is - egy olyan országban, ahol a lakosság 70 százaléka római katolikusnak vallja magát.
A karrierje talán akkor fordult nagyot, amikor - 1990 után - a megroggyant renoméja helyreállításán dolgozó hadsereg invitálására, a Szocialista Párt delegáltjaként részt vett az Egyesült Államokban egy főtiszti tanfolyamon. 2000-ben még egészségügyi miniszterként lett tagja Ricardo Lagos kormányának, 2002-ben aztán megkapta a védelmi tárcát, ami a macsó Latin-Amerikában példátlan dolog volt. Mindezek után elnöki kandidálása már nem volt meglepő. Lesz mit teljesítenie: 36 konkrét dologban akar lépni hivatali ideje első száz napja alatt. Intéz-kedések a nők egyenjogúságának az előmozdítására, nyugdíjreform, családtámogatás kisgyermekeseknek, továbbá egy új közbiztonsági minisztérium felállítása. Az utóbbit a bűnözés terjedése indokolja. Az elsőt pedig az a hatalmas lelkesedés, amivel a chilei nők tömegesen támogatták a kampányát.
Figyelemre méltó, hogy jobboldali ellenfele, Sebastian Pi–era is hangsúlyosan szociális húrokat pengetett - konkrétan százhúszezer új munkahelyet ígért, nyugdíjat javasolt a háziasszonyoknak - a chilei nők 60 százalékának a háztartása a munkahelye -, foglalkoztatási programot fiatalok számára. Valamint tizenkétezerrel több rendőrt az utcákra, hogy ő se hagyja válasz nélkül a közbiztonságra vonatkozó aggodalmakat. Kampánya során határozottan elhatárolódott a Pinochet-féle múlttól, ami akár elfordíthatta tőle a konzervatív jobboldal egy részét. (A decemberi, első választási fordulóban még egy tőle jobbra álló jelölt is indult.)
Mindent összevetve: Chilében nagyjából az eddigi úton mennek tovább a dolgok. Michelle Bachelet viszont már a puszta fellépésével is friss levegőt engedett be a megülepedett társadalmi állapotok ilyenkor, a chilei nyár közepén különösen fülledt világába.
