Nyert Marine Le Pen és pártja, de még nem dőlt el semmi

  • narancs.hu
  • 2024. június 30.

Külpol

A francia választások első fordulója a francia szélsőjobb magabiztos győzelmét hozta, de ez még nem jelent semmit. Jövő héten második forduló.

A felméréseknek megfelelően a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei végeznek az élen az előrehozott francia nemzetgyűlési választások vasárnapi első fordulójában az előzetes adatok alapján. A Le Figaro az Ifop közvélemény-kutató becslései nyomán azt írja, hogy Marine Le Pen pártja 34,2 százalékot szerezhet országosan, míg a baloldali szövetség, az Új Népfront (NFP) 29,1, az Emmanuel Macron elnök mögött álló szövetség (Ensemble! – Együtt!) pedig 21,5 százalékot érhet el. Az Ipsos Talon becslései csak minimálisan térnek el, ők 34, illetve 28,1 és 20,3 százalékot jósolnak.

Ezek a számok csak hozzávetőleges információval bírnak, hiszen a választásokon nem pártokra, hanem egyéni jelöltekre szavazhatnak. A Ifop azt jósolja, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés 240-270 helyet szerezhet – a többséghez 289 székre van szükség. Az Új Népfront 180-200 helyet, a Macron vezette pártszövetség pedig 60-90 helyet szerezhet. A Köztársaságiak 30-50 helyet kaphatnak az 577 fős nemzetgyűlésben.

 A második fordulóig nem sok minden derül ki, hiszen csak azok kapnak most helyet, akik legalább a szavazatok 50 százalékát megszerzik. A második fordulóba az első kettő mehet tovább, illetve még az, aki a teljes, potenciális szavazatok 12,5, illetve a leadott szavazatok 25 százalékát megszerezték. Tehát akár három képviselő is mehet a második körre.

Az elnök, Emmanuel Macron – akinek pozícióját a választás nem érinti – az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség után írt ki új választást. Egyelőre pezsgőt kár bontaniuk Le Penéknek, de az egy hét múlva esedékes második forduló előtt érdemes lehet behűteni egy-két palackkal. Ha nyer is a Nemzeti Tömörülés, önállóan aligha alakíthat kormányt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.