Nyílt utcán ver meg embereket a román szemétmaffia

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 22.

Külpol

A környezetvédelmi hatóság vezérigazgatója apróbb sérülésekkel megúszta. Szóvá tette, miért borítanak egy kamionnyi hulladékot az erdőbe.

Miután Kína 2017-től nem vesz át műanyag hulladékot, az azóta megtermelődő mennyiség Romániába, Bulgáriába, Moldovába kerül, és a hulladék elhelyezésében része van a szervezett bűnözésnek – derül ki a 24.hu romániai írásából. 

A cikk szerzője idézi a romániai környezetvédelmi hatóság vezérigazgatóját, Octavian Berceanut, aki nem mindennapi esetről számolt be: „Szilveszter este az utcán voltam Bukarest 6. kerületében, amikor megláttam egy csoportot, amelyik egyszerűen leborított egy kamion szemetet oda, ahova mi erdőt telepítünk, hogy végre elválasszuk a kerületet a meglévő szemétteleptől. Odamentem, figyelmeztettem őket, és szerencsére bekapcsoltam a telefonom kameráját, másképp agyonvernek. Így megúsztam apróbb sérülésekkel”.

Berceanu azt mondta, munkatársait rendszeresen érik atrocitások. Az újságírói kérdésre, létezik-e szemétmaffia Romániában, emlékeztetett az Interpol tavalyi jelentésére, amely arról szól, hogy politikusok, intézményvezetők, vámhatósági alkalmazottak és üzletemberek érdekeltek a romániai szemétbizniszben, és nincsenek  olyan szkennerek a határállomásokon, amelyekkel az ilyen illegális szállítmányokat ki lehetne szűrni.

Az összeállítás szerint az olasz calabriai maffia, a 'Ndrangheta is hulladékbizniszben utazó hálózatot épített ki Kelet-Európában és a Balkánon. Románia azért is vált a szemétszállítányok célországává, mert  a határállomásokon az uniós fuvarok minimális ellenőrzésre számíthatnak, és a szemét illegális terítése kisebb költségből megoldható, mint Olaszországban. Így például egy kivizsgált esetben Bihar és Kolozs megyében már meglévő szeméttelepek mellé került több ezer tonna illegálisan behozott hulladék.

Az ügyészek 38 ezer tonna hulladék fiktív újrahasznosításának gyanújával eljárást indítottak több ember, így Florin Alecu ellen, ő a környezetvédelmi minisztérium fennhatósága alatt működő klímaváltozási és fenntartható fejlődési igazgatóság vezetője.  Eljárás indult a constanţai kikötői hatóság korábbi vezetőjével szemben 100 konténernyi, Nagy-Britanniából érkezett szemét miatt. 

A megyei bűnügyi hírek naponta számolnak be kamionokon, hajókon, uszályokon érkező illegális szemétszállítmányokról. A 24.hu riportja idézi Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, aki szintén elismerte, hogy az illegális szemétimport mögött a szervezett bűnözés áll, de azt is mondta, hogy a szemét újrahasznosítására létrejött cégek azért importálják a hulladékot, mert „a belföldi gyűjtési-elosztási rendszer rosszul működik”.

A cikk szerint azonban az importszemét java nem a feldolgozókhoz, hanem elhagyott kőbányákba, már nem nyilvántartott szeméttelepekre,  sőt, természetvédelmi területekre kerül.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.