Akciózni akart a vegán aktivista, 100 kisnyuszi veszett oda miatta

  • B.P.M
  • 2019. szeptember 9.

Külpol

16 „kiszabadított” példánynak sikerült otthont találnia.

100 kisnyuszi halálát okozta egy vegán aktivista Spanyolországban, aki 16 nyulat „szabadított ki” egy farmról – írta a New York Post (NYP).

A közösségi médiában csak „Mítikus Mia”-ként ismert lány az ország észak-nyugati részén található Osoño városban akciózott. Egy helyi lap beszámolója szerint öt vemhes nyuszi pusztult el a kaotikus kiszabadítási manőver során, több állat pedig olyan komoly sérülést szenvedett, hogy „abortuszt” hajtottak rajtuk végre, különben ők is odavesztek volna. Voltak olyan nyulak is, amelyek a frissen ellett kicsinyeiket szoptatták, viszont miután már nem tudták ezt a feladatukat ellátni, a kisnyuszikat el kellett altatni. A vegán aktivista így összesen közel 100 állat halálát okozta.

Mia a múlt héten közzétett egy Instagram-videót, amelyben „dokumentálta az eseményeket”.

 

Mint látható, az angol akcentussal beszélő aktivista arca és ruhája véres. Mia később egy Instagram-posztban azt írta: „16 szerencsés példánynak sikerült otthon találnunk, viszont anyák és babák ezreit kellett maguk mögött hagyniuk. Ezek az állatok egész életüket börtönben töltik, csak úgy menekülhetnek meg, ha vágóhídra szállítják őket. A testükkel és a bundájukkal kereskednek, az állatkísérletek miatt pedig szörnyű kínokat kell átélniük”.

A NYP próbálta megkeresni az aktivistát, de nem járt sikerrel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.