Orbán aláírt egy nyilatkozatot, amely "orosz fenyegetésről" beszél

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 29.

Külpol

Az európai szélsőjobbos pártok találkozóján került sor erre, ahol közös frakcióról továbbra sem állapodtak meg, csak egy "koordinációs irodáról".

Közös nyilatkozatban szorgalmazták az együttműködést a külső fenyegetésekkel szemben európai szélsőjobboldali pártok vezetői, köztük Orbán Viktor, a Madridban tartott kétnapos konferenciájuk végén kiadott nyilatkozatban.

"Az orosz katonai akciók Európa keleti határán a háború szélére sodortak bennünket. Európa nemzetei között szükséges a szolidaritás, az elszántság és a védelmi együttműködés az ilyen fenyegetésekkel szemben" – fogalmaz a dokumentum, amelyet Jorge Buxadé, a spanyol Vox párt uniós képviselőcsoportjának vezetője ismertetett a konferencia utáni sajtótájékoztatón.

A nyilatkozat kitért arra is, hogy az európai nemzetek hatástalannak tartják az európai uniós diplomáciát.

Orbán Viktor elmondta: a csúcstalálkozó minden résztvevőjét arra kérte, hogy a békés megoldás és a konfliktus de-eszkalációja mellett foglaljon állást.

A résztvevő pártok egy "brüsszeli koordinációs iroda" létrehozásáról is megállapodtak, de mint az várható volt, továbbra sem jelentették be közös európai parlamenti képviselőcsoport vagy európai pártcsalád megalapítását.

Jorge Buxadé szerint az iroda folyamatos együttműködésre teremt majd lehetőséget az Európai Parlamentben a jobboldali pártok között, amelyek jelenleg három különböző frakcióhoz tartoznak vagy függetlenek, de összehangolnák politikáikat, álláspontjaikat és "minden egyes párt szabadságát tiszteletben tartva" a szavazataikat is.

A "Megvédeni Európát" címmel rendezett madridi tanácskozáson 15 párt képviseltette magát 12 európai országból. Részt vett a találkozón Orbán mellett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.