Orbán Viktor: „A felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet”

  • narancs.hu
  • 2022. február 25.

Külpol

Elmondta, hogy olyan szankciókat hoztak, amelyek nem érintik az energia területét.

Orbán Viktor Facebook-bejelentkezésben adott számot a rendkívüli EU-csúcs eredményeiről.

Elmondta, hogy közösen elítélték Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttek. Hozzátette, hogy  a csúcson egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre nem jelenthet megoldást.

Hansúlyozta azt is, hogy az egységes szankciók nem érintik az energia területét, ezért, mint mondta Magyarország és az Unió többi tagállamának energiaellátása a szankciók ellenére is biztosított.    

Orbán Viktor közlése szerint döntöttek arról, hogy több pénzt kell fordítani azoknak az országoknak a biztonságára, amelyek szomszédosak Ukrajnával, így Magyarországéra is "és több pénzt kell fordítanunk a keleti határvédelemre".

Orbán leszögezte azt is, hogy a csúcson egyetértettek abban: felelős magatartásra van szükség, elhamarkodott és felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet és veszélyeztetik az európai emberek biztonságát.

„Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” - fogalmazott Orbán.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.