Oroszország közölte, kimarad az afganisztáni konfliktusból

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 23.

Külpol

Nem fognak támogatást nyújtani a tálibellenes erőknek. 

Oroszországnak nem áll szándékában beavatkozni az afganisztáni eseményekbe - jelentette ki hétfőn Moszkvában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak  arra a kérdésre, vajon tervezi-e Moszkva, hogy támogatást nyújtson az Ahmad Maszúd vezette Pandzsír tartománybeli tálibellenes ellenállásnak.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e Oroszország közvetítő a szembenálló felek között, Peszkov azt mondta, hogy "erről nem esett szó".

Közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök hétfőn részt vett az Oroszországot, Fehéroroszországot, Örményországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) rendkívüli, zárt online csúcsértekezletén. A tanácskozáson a katonai szövetség tagállamainak vezetői aggodalmukat fejezték az afganisztáni események és azok lehetséges következményei miatt.

Felszólalásában az orosz elnök rámutatott, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet pozíciói továbbra is meglehetősen erősek Afganisztánban, ami veszélyt jelent az ODKB térsége számára. Azt hangoztatta, hogy az afganisztáni problémakör kezelését egyeztetni kell az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a G20-csoport keretei között.

Putyin tájékoztatta szövetségeseit azokról a tárgyalásokról, amelyeket ebben a témában az elmúlt napok során a török, az iráni és a francia elnökkel, az olasz miniszterelnökkel és a német kancellárral folytatott. Az ODKB vezetői megállapodtak, hogy munkatársaik szeptember 16-ig kidolgozzák a közös reagálás lépéseit. Ekkorra tűzték ki a szövetség Dusanbéban megtartandó csúcsértekezletét.

Az online tanácskozáson megvitatták a terroristák internetes toborzásával szembeni fellépés kérdését is. Sztanyiszlav Zasz, az ODKB főtitkára tárgyalásokra szólította fel az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleket. Közölte, hogy a szövetség kész az együttműködésre Üzbegisztánnal. Hozzátette, hogy a szervezetbe történő visszatérésről az üzbég nép és vezetés hivatott dönteni.

Mohammad Szohail Sahin, a tálibok hivatalos képviselője a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek kijelentette, hogy az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista mozgalom számít Oroszország és a szomszédos országok támogatására az ország helyreállításában.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.