Őrülten szoros a verseny, de Kamala Harris fordíthatott egy billegő államban

  • narancs.hu
  • 2024. november 3.

Külpol

Iowában 3 százalékos előnyt mértek a demokrata jelöltnek.

Meglepetésre három százalékponttal vezet demokrata elnökjelölt, Kamala Harris a visszatérő Donald Trumppal szemben Iowa államban – írja a Guardian a Selzer közvéleménykutató mérésére hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy Harris aprócska előnyben várhatja a keddi elnökválasztást, hiszen a felmérés szerint vezet azok körében, akik valószínűleg elmennek szavazni.

A három százalékpontos Harris-előny elég csekély, de Iowában szeptemberben még négypontos Trump-előnyt mértek, júniusban pedig tizennyolc százalékpont volt Trump előnye, igaz, akkor még Joe Biden volt az ellenfél.

Trump az előző két választáson megnyerte Iowát, így nem is szokás azt „csatatérállamnak” nevezni. David Axelrod, Barack Obama korábbi tanácsadója az X-en úgy kommentálta a mérést, hogy a Selzer cég vezetője, Ann Selzer a korábbi években rendre pontosan becsülte meg az iowai eredményeket.

Amerika november 5-én választ Donald Trump és Kamala Harris között. Míg a magyar közvélemény csupán az elnökválasztásra és az eredményére fókuszál, addig sok amerikai számára nem is az elnökválasztás lesz a legfontosabb azon a napon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.