Amennyiben hinni lehet a pakisztáni kormány közlésének, miszerint már húszmillió embernek kellett elmenekülnie otthonából az özönvíz méretű árvíz miatt, valóban igaz, hogy ez a természeti csapás több embert érint, mint az évtized legsúlyosabb katasztrófái, a 2005-ös indiai-óceáni cunami, valamint a 2005-ös kasmíri és a 2009-es haiti földrengés együttvéve. Ezek persze sokkal több halálos áldozatot követeltek: Pakisztánban eddig mintegy 1600 ember halt meg az árvíz által olykor teljesen megsemmisített településeken. A helyzet azonban egyelőre csak romlik: kezdődő kolerajárványról, hasmenésben szenvedők tízezreiről, sőt már éhen halt gyerekekről is szólnak a hírek. A napról napra változó ENSZ-, illetve kormányadatok a sürgősen élelemre szorulók millióiról szólnak, akiknek egy része szárazföldön megközelíthetetlen, miután a víz hidak tucatjait sodorta el. A segélyek helyszínre juttatása a gyors nemzetközi adakozás ellenére is nehézkesen halad, előfordul, hogy a szükséget szenvedők megtámadják és kifosztják a szállítmányokat.
Washington számára a segítségnyújtás komoly lehetőség a pakisztáni lakosság körében tapasztalható népszerűtlensége enyhítésére. Ennek legfrissebb oka, hogy az amerikai légierő a tavalyi offenzíva során az afganisztáni tálibok pakisztáni hátországát, felvonulási területeit is bombázta - többek között a most árvíz sújtotta Swat-völgyben is. Az akciók - túl azon, hogy a polgári lakosság körében is követeltek áldozatokat - az itt élők szerint lökést adtak a helyi szélsőségesek szervezkedésének.
Az amerikai vezetés reméli, hogy a pakisztáni hadsereg bizalmát is sikerül visszaszereznie: attól rendült meg, hogy Obama elnök az amerikai csapatok gyors kivonását ígérte Afganisztánból. Ez azt jelentené, hogy a határai mentén zajló konfliktussal Pakisztánnak egyedül kell megbirkóznia. Lehet persze, hogy a nemzetközi sajtó kissé túllihegi ezt a bizalmi válságot, hiszen éppen a pakisztáni vezérkari főnök, Asfak Kajani volt az, aki hazai egyeztetés nélkül közvetlenül az amerikai katonai vezetéshez fordult segítségért - már amennyiben hihetünk az ügyben hivatkozott iszlámábádi forrásoknak.
Maga a kormány óvatos ebben a kérdésben, úgyhogy az amerikai segélyek eredetét titkolandó helyi és nemzetközi szervezeteken keresztül juttatja el őket a rászorulókhoz. Ez sem segít azonban a népszerűségén, amelynek sokat ártott, hogy a júliusban kezdődött árvizek egyáltalán nem akadályozták meg az államfőt, Aszif Ali Zardarit abban, hogy népes családja és százfőnyi kísérete élén Londonba és Párizsba látogasson anélkül, hogy ezt halaszthatatlan államügyek kényszerítették volna ki. Zardarinak, a meggyilkolt karizmatikus vezető, Benazir Bhutto férjének jelentős korrupciós múltja van, és a kormányzat bírálói elsősorban az országban uralkodó korrupciót okolják a mentési munkálatok nehézkességéért. Nincsenek megfelelő evakuációs tervek természeti katasztrófák esetére, és hiányoznak az áldozatoknak segítséget nyújtó intézmények is.
Mindez tálcán kínálja a lehetőséget különféle iszlamista szervezeteknek, amelyek amúgy is feladataik közé sorolják a rászorulók támogatását, hogy
látványosan bekapcsolódhassanak
a segélyezésbe. Van közöttük olyan is, amelyet az ENSZ a terrorszervezetek listájára tett. A tálibok pedig egyenesen arra biztatják az embereket, hogy utasítsák vissza a nyugati segélyeket, hiszen az egész tragédia isten büntetése, amiért az országot nem hívők irányítják.
Az ennél szakszerűbb magyarázatok két irányba ágaznak el. Az egyik meteorológiai érvelés középpontjában ugyanaz az erős felső légköri szél, a "jetstream" áll, amely az oroszországi hőhullámot is okozta (vö. Jaj, de messze a kanális!, Magyar Narancs, 2010. augusztus 12.). Eszerint a hőhullám fölerősítette a Himalája fölötti jetstreamet, ez fokozott csapadékképződéshez vezetett, amely egybeesett a szokatlanul erős monszunesőkkel. Mások kétségbe vonják ezt az összefüggést, és a csapadékos évszak rendkívüli intenzitását a La Ni–a jelenséggel magyarázzák. Ez az összetett légköri folyamat a szokottnál magasabb vízhőmérséklethez vezetett az Indiai-óceánban. Emiatt a levegő több nedvességet képes fölvenni, amelyet aztán a monszunszél Pakisztán fölé sodor.
Az Indus folyó, az árvíz centruma évről évre kiönt, ami már 9000 évvel ezelőtt egy azóta elsüllyedt növénytermesztő civilizáció kialakulásához vezetett az árvizektől termékennyé váló vidéken. 6000 éve aztán az Indus áradásai az akkori felmelegedés következtében erőteljesebbé és pusztítóbbá váltak, és kétezer évvel később következett be egy újabb nyugalmi időszak - állapították meg a geológiai kutatások. Újabban felbukkantak olyan nézetek, hogy az indiai Harappa-kultúra, a sumérnál is régebbi írásbeliségen alapuló civilizáció összeomlását többek között az okozta, hogy az Indus vízhozamának csökkenése következtében elsivatagosodtak egyes, korábban "árvíz táplálta" vidékek. Úgy tűnik tehát, hogy az Indus viselkedésében egyfajta hoszszú távú, évezredes léptékben mérhető ciklikusság tapasztalható. A legfontosabb kérdésre azonban, hogy tudniillik mi következik ebből a közeljövőre nézve, egyelőre még a hipotézisek szintjén sincs komolyan vehető válasz. Az viszont immár ténynek tekinthető, hogy a gátakkal operáló folyamszabályozás nem jelent biztonságot a szokott mennyiséget többszörösen meghaladó csapadék esetében.
Az áradások már nagyjából egy olaszországnyi területen pusztították el részben vagy teljesen a termést, rongálták meg az infrastruktúrát. Az öntözőrendszereket tápláló duzzasztógátak elérték teherbíró képességük határát. Az már világos, hogy az ország nem lesz képes teljesíteni költségvetési célkitűzéseit, és a különféle fejlesztésekre tervezett összegeket újjáépítésre kell fordítania. A károk helyreállításához a jelenlegi becslések szerint 7-8 milliárd dollárra van szükség.
A héten további áradások várhatók.
