Recseg-ropog az orosz gazdaság a szankciók hatására

  • narancs.hu
  • 2022. március 3.

Külpol

Leminősítések, leálló gyárak, rubelpánik és meredeken emelkedő infláció – ezt hozta a háború első hete. Mostantól 30 százalékos jutalékkal is számolniuk kell azoknak Oroszországban, akik szabadulnának a szabadesésben lévő fizetőeszköztől.

A korábban bejelentett szankciók után szerdán tette közzé a Világbank, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt – számol be róla az MTI. A 189 tagországból álló fejlesztési bank hangsúlyozta, hogy már 2014-ben, a Krím annektálásának évében felhagyott Oroszország hitelezésével és az orosz gazdaságba való befektetéssel. Fehéroroszországnak 2020 augusztusa óta nem adott új hitelt, mert akkor elnökválasztás volt a országban, amelynek az eredményét a nemzetközi közösség vádja szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök rendszere meghamisította. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az ukrajnai háborút. Megállapították, hogy a háború más országokra is jelentős hatással lesz.

Hangsúlyozták viszont, hogy az IMF megvizsgálja Ukrajna sürgősségi finanszírozás iránti kérelmét - a gyorsfinanszírozási eszközön keresztül -, amelyet az igazgatótanács már a jövő héten meg fog tárgyalni. Emellett az IMF továbbra is dolgozik Ukrajna készenléti hitelkeret-megállapodásának programján, amelynek keretében június végéig további 2,2 milliárd dollár áll rendelkezésre. A Világbank 3 milliárd dolláros támogatási csomagot készít elő az elkövetkező hónapokra, kezdve egy legalább 350 millió dolláros, gyorsan folyósítható költségvetés-támogatási művelettel, amelyet ezen a héten terjeszt az igazgatótanács elé jóváhagyásra. Ezt követi majd egy 200 millió dolláros, gyorsan folyósítható támogatás az egészségügy és az oktatás számára. Ez a csomag magában foglalja a Világbank számos fejlesztési partnere finanszírozási keretének mobilizálását is.

Mindeközben csütörtök reggel megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.

A Moody's az eddigi „Baa3”-ról „B3”-ra rontotta a devizában és hazai valutában fennálló hosszú futamú orosz államadósság-kötelezettségek osztályzatát, és az új besorolást is további leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alatt tartja. A Moody's módszertanában a „Baa3” minősítés a befektetési ajánlású kategória alsó határa, az Oroszországnak most megadott „B3” osztályzat már mélyen a spekulatív sávban van.

Nem sokkal a Moody's csütörtöki bejelentése után a Fitch Ratings is a befektetési ajánlású szint alá, az eddigi „BBB”-ről – a Moody's-hoz hasonlóan szintén egyszerre hat fokozattal – „B”-re minősítette vissza az orosz államadós-osztályzatot, és az új besorolást is negatív minősítési figyelőlistára helyezte.  A múlt héten a harmadik globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings is megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású osztályzatot, "BBB mínusz/A-3"-ról egy fokozattal "BB plusz/B"-re - ugyancsak befektetésre már nem ajánlott szintre - rontva az orosz szuverén devizaadósság-kötelezettségek besorolását.

A Moody's és a Fitch által csaknem egyszerre bejelentett két csütörtöki leminősítés azt is jelenti, hogy Oroszország a nemzetközi intézményi befektetők körében már nem számít befektetésre ajánlott szuverén adósnak.

A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis legalább két hitelminősítőnek befektetési ajánlású besorolást kell érvényben tartania az adott szuverén vagy kereskedelmi adósokra ahhoz, hogy a befektetési társaságok a szóban forgó ország vagy vállalat adósságeszközeit befektetésre ajánlottnak tekintsék.

A Moody's a csütörtök hajnalban Londonban bejelentett leminősítés indoklásában kiemelte: az ukrajnai háború miatt érvényesített súlyos és összehangolt nyugati szankciók növelték annak a kockázatát, hogy fennakadások keletkeznek az orosz államadósság-kötelezettségek törlesztésében, és a szankciókat bevezető nyugati országok közötti koordináció magas szintje is súlyos lefelé ható kockázatokkal terheli Oroszország szuverén adósprofilját.

A Moody's közölte: véleménye szerint most már jelentős a valószínűsége annak, hogy a szankciók kikezdik Oroszország képességét és hajlandóságát szuverén adósságkötelezettségeinek törlesztésére. A súlyos és összehangolt nyugati szankciók mindemellett jelentős bizalmi sokkot is okoztak, és ez valószínűleg tartós felfordulást okoz a reálgazdaságban és a pénzügyi szektorban egyaránt. A rubel esetleges tartós leértékelődésének is súlyos gazdasági következményei lehetnek, mivel emelheti az inflációt, markánsan lassíthatja a gazdasági aktivitást és ronthatja az életszínvonalat - áll a Moody's elemzésében.

Mint írják, fokozhatja a makrogazdasági instabilitás kockázatát az, hogy az új szankciók miatt hozzáférhetetlenné vált az orosz pénzügyi tartalékok nagyon jelentős hányada.  A Moody's idézi az orosz jegybank adatait, amelyek szerint az arany nélkül számolt orosz devizakészleteknek legalább a 60 százaléka olyan országokban van, amelyek szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben.

Jóllehet Oroszország a tartalékok hozzávetőleg 20 százalékát aranyban tartja, a Moody's várakozása szerint azonban nehézségekbe ütközne ennek az aranykészletnek az átváltása is devizára.

Az orosz nyersolaj- és földgázexportból eredő devizabevételek enyhíthetik a súlyos szankciók hatásait, de ez sem zárja ki a tartós gazdasági felfordulás és a sokkokkal szembeni növekvő gazdasági érzékenység igen magas valószínűségét - áll a Moody's csütörtöki elemzésében.

A szankciók következményeként csütörtök reggel a három legnagyobb japán autógyártó is bejelentette, hogy felfüggesztik oroszországi tevékenységüket, illetve meghatározatlan időre leállítják az országba történő autószállításokat isírja a Reuters. A Toyota, a Honda és a Mazda az orosz autópiacon is meghatározó szereplőnek számít. a Toyota szentpétervári üzeme éves szinten 80 ezer járművet gyártott és mintegy kétezer munkavállalót foglalkoztatott.

 

Mindeközben tovább tart az orosz fizetőeszköz, a rubel zuhanása is. A 444 írta meg a Reuters beszámolójára hívatkozva, hogy újabb eszközzel próbálja elejét venni az orosz jegybank, hogy az oroszok valutára váltsák az értékét rohamosan veszítő rubeljeiket: jelentősen megemelték a valutaváltás költségét. Az már eddig is korlátozva volt, hogy mennyi rubelt válthat át valaki devizára, de mostantól 30 százalékos jutalékkal is számolniuk kell azoknak, akik szabadulnának a szabadesésben lévő orosz fizetőeszköztől. A külföldre történő rubel-utalások szempontjából már korábban szigorú korlátozásokat jelentettek be. Az orosz infláció így is 9,05%-ra emelkedett szerdán, ami már több mint a duplája az orosz költségvetésben eredetileg betervezett 4%-nak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”