Rendőri védelmet kapott egy olasz holokauszt-túlélő
Screenshot_2019-11-07_at_20.13.16.png

Rendőri védelmet kapott egy olasz holokauszt-túlélő

  • MTI
  • 2019. november 7.

Külpol

Két csendőr kíséri a nap huszonnégy órájában Liliana Segre olasz szenátort, holokauszt-túlélőt, miután célpontja lett egy újfasiszta csoportnak.

Az állandó védelmet Milánó prefektusa rendelte el Liliana Segre biztonsága védelmében.
Az 1930-ban született Liliana Segrét 1944-ben deportálták Auschwitzba családjával együtt. A koncentrációs táborba került 776 tizennégy évnél fiatalabb olasz zsidó gyerekből huszonöten maradtak életben, egyikük Liliana Segre volt.
A 2018-ban örökös szenátornak kinevezett Segre októberben hozta nyilvánosságra, hogy naponta több száz fenyegető, antiszemita üzenetet kap az interneten. Ezt követően az olasz parlament különbizottságot állított fel Liliana Segre vezetésével a gyűlöletbeszéd megfékezésére, az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben. A bizottság felállítására a jobbközép és jobboldali pártok nemmel szavaztak vagy tartózkodtak. Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke ezt úgy magyarázta, hogy Liliana Segrét a baloldali kormánypártok eszközként használják fel a jobboldal lejáratására.
Az Új Erő (FN) újfasiszta csoport kedden transzparenssel tiltakozott egy milánói színház előtt, ahol Liliana Segre találkozott fiatalokkal. A felirat szerint Liliana Segrét a milánói baloldali városvezetés védi, de az olasz nép ezt nem tűri tovább

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.