Az orosz külügyminisztérium is megerősítette, hogy a felkelők végső csapása előtt elhagyta Damaszkuszt Bassár el-Aszad szír diktátor, de a Reuters szerint egyelőre senki nem tudja, hogy hova ment repülőjével. Az orosz tájékoztatás szerint az elnök adott parancsot a békés megadásra, majd elhagyta hivatalát is. Hozzátették, Oroszország nem vett részt az Aszad távozásával kapcsolatos tárgyalásokon.
A közlemény szerint a szíriai orosz katonai bázisokat fokozott készültségbe helyezték, de komoly veszély nincs, és Moszkva minden szír ellenzéki csoporttal kapcsolatban áll. A diktáror gépe előbb Szíria tengerparti régiója felé repült, ez a rész Aszad „hazai pályája”, de irányt váltott, és eltűnt a térképről. Akár le is szedhették, le is zuhanhatott, de az is benne van, hogy csak kikapcsolták a transzpondert.
Abu Mohammed al-Golani, a Hayat Tahrir al-Sham (HTS), Damaszkuszt elfoglaló szunnita erők parancsnoka közben szólt a néphez, illetve a győztesek kijárási tilalmat rendeltek el hétfő hajnali 5 óráig.
Az MTI szerint a lázadók vasárnap megrohamozták Irán nagykövetségét – jelentette az iráni állami tévé. Az iráni külügyminisztérium szóvivője, elmondta, az iráni diplomaták kora reggel, bármilyen támadás előtt elhagyták a nagykövetséget.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter közölte, hogy milicisták hatoltak be a damaszkuszi olasz nagykövet rezidenciájára is, három autót elvittek, de sem a diplomatának, sem a biztonsági személyzetének nem esett bántódása.
Két libanoni forrás szerint az Irán támogatását élvező Hezbollah síita milícia már szombaton kivonta erőit Szíriából, a reggeli órákban feltételezhetően izraeli légicsapások is érték a szíriai főváros Mazzeh nevű kerületét is.
Hogy Szíriában mi várható az egyelőre nagy kérdőjel: a polgárháborúnak valószínűleg még nincs vége, de a legvalószínűbb a nemzeti kalifátus érkezése, amit az is alátámaszt, hogy egyes hírek szerint már el is kezdték mészárolni az országban élő kurdokat.