A két héttel ezelőtti svájci népszavazáson 53 százalékos részvétel mellett 57,5 százalékos többséget kapott a kezdeményezés: tiltsák be az országban további minaretek építését! Az alkotmányos előírásoknak megfelelően a tilalom azonnali hatállyal érvénybe lépett.
*
Svájc területén jelenleg összesen négy minaret áll. Mondhatnánk, hogy ez csak eggyel több, mint amennyit Magyarországon láthatunk épségben (Egerben, Érden, Pécsen), viszont a svájciak új építésűek, miután az utóbbi évtizedekben négyszázezerre emelkedett az ott élő iszlámhívők száma. Maga a népszavazási kezdeményezés ahhoz az engedélyeztetési eljáráshoz köthető, amelyet 2006-ban indított el a 15 ezer lakosú közép-svájci Langenthal muszlim közössége: imaházuk mellé egy hat méter magas - vagyis az ottani lakóházaknál alacsonyabb - minaret építését tervezték. A terv - és egy hasonló az északnyugat-svájci Wangen bei Olten településen - lendületes kampányra sarkallt néhány jobboldali képviselőt, illetve helyi szintű pártpolitikust, akiknek aztán sikerült összegyűjteniük a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírást. A kimenetel nem volt kétséges sem a politikai osztály, sem a közvélemény-kutatók, sem pedig a sajtó számára: a kezdeményezés - gondolták magabiztosan - kudarcra ítéltetett.
Októberben a felmérések még azt mutatták, hogy az indítvány mintegy 30 százalékos támogatást élvez. Akkor legfeljebb az keltett feltűnést, hogy a női szavazóknak, akik más népszavazásokon inkább a hagyományosan baloldalinak vagy legalábbis kevésbé konzervatívnak tekinthető álláspontra szoktak helyezkedni, ezúttal közel 40 százaléka mondta, hogy támogatja a minaretépítések betiltását - értelemszerűen főleg a női egyenjogúság és az iszlám közötti enyhén szólva problematikus viszonyra hivatkozva. (Svájcban amúgy a nőknek csupán 1971 óta van szavazati joguk, ez azonban helyi szinten csak 1990-ben vált teljessé. Ekkor nyilvánította alkotmányellenesnek a szövetségi bíróság, hogy Appenzell-Innerrhoden kantonban az értelemszerűen kizárólag férfi szavazópolgárok többsége továbbra is kizárta a nőket ennek a jognak a gyakorlásából.)
Általános volt tehát a meglepetés, sőt a döbbenet, amikor nyilvánosságra került a végeredmény. Az ugyanis rögtön világos volt (persze előre is lehetett sejteni), hogy az elutasító "igenek" aránya nemhogy nem függött össze, de majdhogynem fordítottan volt arányos az adott területen élő muszlimok számával. Figyelemre méltó továbbá, hogy az ország nyugati kantonjaiban, ahol állítólag némi iszlamista jelenlét is tapasztalható, viszonylag alacsony volt a kezdeményezés támogatottsága. A hangsúly azonban itt is a viszonylagosságon van, hiszen a tilalmat leginkább elutasító Genf kantonban is alig valamivel, de meghaladta a 40 százalékot az igenek aránya.
Egyértelmű tehát, hogy a referendum nem a muszlimokról, hanem a svájciakról, félelmeikről, elfogultságaikról és előítéleteikről szólt. Meg arról - hangsúlyozzák a történtekhez fűzött újabb és újabb elemzések, magyarázatkísérletek -, hogy a "köznépet", az "egyszerű embereket" feldühítette, hogy mennyire
nem érzékeny az érzékenységeikre,
mennyire lekezeli sokféleképpen minősíthető, de ettől még létező érzületeiket a nagypolitika, a média, az értelmiség. A népszavazást megelőző "társadalmi vita" kétségkívül intenzív volt, az egyházaktól a pártokon át a művészekig mindenki megpróbálta meggyőzni a lakosságot, hogy szebb a kulturális sokszínűség, mint az összeszorított szájú bezárkózás, hogy a tilalom bevezetése nem egyszerűen rontja Svájc nemzetközi hírnevét, de még szembe is állítja a nemzetközi közösséggel, kezdve magával Európával, hiszen jogászkörök nézete szerint ütközik például az Európai Emberi Jogi Konvencióval. Így van ez akkor is, ha az iszlám svájci híveinek a döntő többsége eddig is olyan imaházakban gyakorolta a vallását, amelyekhez nem tartozott minaret, mivel a népszavazás eredménye a többi felekezet jogaihoz képest diszkriminatívnak minősül. A minarettilalom további mecsetek építésére természetesen nem terjed ki, a muszlimok konkrét vallásgyakorlását tehát nem korlátozza, másfelől az iszlám sem írja elő kötelezően, hogy az imaházhoz egy toronynak is kell tartoznia, ahonnan a müezzin imára szólíthatja a híveket.
A kezdeményezők már jó előre és mindig is hangsúlyozták, hogy nem a vallásszabadság alkotmányban rögzített alapelvét kívánják korlátozni - de innentől kezdve már belevesznénk az álságos jogászkodás ingoványába, amelyet a svájciak persze akkor is érzékelhetnek, amikor most például az iráni elnök leckézteti őket az emberi jogok témakörében.
A felvilágosító erőfeszítések azonban a történtek fényében csak arra voltak jók, hogy növeljék a dacot a kulturális sajátosságaik érintetlenségét féltő svájciakban, akiknek nincsenek ugyan feltétlenül konkrét multikulturális együttélési tapasztalataik, vannak azonban olyan, jelképessé növekedett közös "élményeik", amelyek közrejátszhattak a muszlimokkal szembeni tartózkodásuk elmélyítésében. Ezek közé tartozik például a "Luxori mészárlás" néven emlegetett egyiptomi terrorakció, amelynek során egy iszlamista csoport 1997-ben 59 turistát - köztük 36 svájcit - gyilkolt meg. Szerepe lehet az ellenséges érzelmek elmélyülésében a konfliktusnak Líbiával, amely azért robbant ki, mert miután tavaly nyáron az észak-afrikai ország elnökének egyik fia, Hannibal Kadhafi a feleségével Genfben időzve tettleg bántalmazott két - történetesen arab - szállodai alkalmazottat, a helyi rendőrség két napra előzetes letartóztatásba helyezte a magas rangú vendéget, aki aztán távozhatott az országból. Azóta Líbia kereskedelmi szankciókat vezetett be, ott élő svájci állampolgárokat ítélt börtönbüntetésre, az idősebb Kadhafi pedig egyenesen az ENSZ közgyűlése előtt javasolta, hogy Svájcot egyszerűen szüntessék meg, és osszák föl Francia-, Német- és Olaszország között.
A svájci népszavazás egyébként mindezekben az országokban, sőt távolabb is kiváltotta a szélsőjobboldali pártok támogató érdeklődését és a példát követni kívánó nyilatkozatait. Francia- és Németországban az elmúlt két hét folyamán egymást érik a tudományos igénnyel nem feltétlenül vádolható, de azért érdekes felmérések, amelyek azt mutatják, hogy egy hasonló népszavazás itt is, ott is még látványosabb - vagy ha úgy tetszik, ijesztőbb - eredményt hozna. Néhány bátortalan vélemény felveti ezzel kapcsolatban, hogy az iszlám európai képének formálásában a muszlimokra is vár némi tennivaló.
