Az orosz sajtó letiprása – II.

Lehet-e élni a jégkorszakban: hogyan dolgoznak a még szabad újságírók Putyin alatt?

  • B. Simon Krisztián
  • 2019. május 11.

Külpol

Minden kormányzati nyomás ellenére is létezik független újságírás Oroszországban – nem is akármilyen. De vajon minek köszönhető a léte? Miből tartja fenn magát? S meddig még? Helyszíni riportunk folytatódik.

A múlt év egyik legnagyobb diplomáciai botrányát kétségkívül Szergej Szkripal és lányának a megmérgezése váltotta ki. Két ájult embert találtak egy padon a járókelők egy angol kisvárosban, s mint kiderült, egy novicsok nevű szovjet fejlesztésű idegméreg került a szervezetükbe – életük csak egy hajszálon múlott.

Mivel Szkripal korábban az Egyesült Királyságnak kémkedett Oroszországban, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz titkos-szolgálat áll a háttérben. A Nyugat szankciókkal sújtotta Oroszországot, számos ország orosz diplomatákat utasított ki. De hogy kik követték el a bűncselekményt, azt az orosz sajtóból tudjuk.

Az orosz The Insider című oknyomozó oldal a brit Bellingcat nevű portállal közösen hozta nyilvánosságra az első mérgező személyazonosságát. De fontos részleteket ásott elő a Novaja Gazeta című napilap, a nemrég gyanús tulajdonoscserén áteső szentpétervári Fontanka hírportál, valamint két napilap is, az RBC és a Kommerszant – annak ellenére, hogy utóbbiakat már sokan a rendszer által bedarált, korlátozottan szabad sajtóterméknek tartják.

A Szkipal elleni merényleg helyszíne

A Szkipal elleni merényleg helyszíne

 

 

A kritikus mainstream

„Senkit nem érdekel Szkripal – mondja a Kommerszant egyik munkatársa –, tudod, van a hivatalos álláspont, hogy Oroszországnak semmi köze hozzá, aztán azon túl mindenki azt gondol, amit akar.” Nem is aggódott senki a szerkesztőségben azon, hogy mi lesz, ha kutakodni kezdenek a témában. Különben is, majdnem mindenről lehet írni – persze van egy pár téma, talán „ötszázaléknyi”, amit jobb nem érinteni.

Ezek rendszerint belpolitikai történetek, amelyeket „úgyis leszedetnek utána a honlapról, szóval senki nem látja értelmét, hogy vesződjön velük”. „Ha új­ságíróként mégis ilyenekről akarsz írni, akkor készen kell állnod arra, hogy folyamatosan zaklatni fog a rendőrség, és nincsenek hirdetőid, mint a Novaja Gazetának. Ott az újságírók havi 700–800 dolláros fizetésekért dolgoznak, amiből képtelenség megélni Moszkvában.”

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a korlátozások (az „öncenzúra” kifejezést a Kommerszant munkatársa elutasította) mértéke változó az államilag manipulált piacból élő, oligarchák kezére játszott lapok között. „Minket az mentett meg, hogy nálunk még a 2011–2012-es, aránylag enyhe korlátozások vannak érvényben. Azok a szerkesztőségek, ahol a tulajdonosváltás az elmúlt években történt, nem mondhatják el ezt magukról.”

Bizonyos orgánumokról – főként az elmúlt években elesett online portálok esetében – lehet tudni, hogy a lapindító ülésekre rendszeresen ellátogat a Kreml küldötte. A nagy múltú politikai és gazdasági lapoknál nem veszik ennyire komolyan a dolgot az állami cenzorok, „ezeknek az olvasóközönsége olyan 2 millió embert tesz ki, főképp középosztálybeli, dolgozó embereket, akik túlságosan integrálódtak már a rendszerbe ahhoz, hogy a megdöntésével próbálkozzanak” – mondja az egyik napilap munkatársa.

Részben ez lehet az oka annak is, hogy az Eho Moszkvi rádióállomás tele van kormánykritikus műsorral – holott már jó ideje az állami kötődésű Gazprom-Media tulajdonában áll. „Alekszej Venyediktov főszerkesztő nem hagyja, hogy a szerkesztőség bármit is érezzen a lehetséges nyomásból, illetve a rádiónak van egy chartája, amely kizárja a tulajdonosi beleszólást” – mondja Tatjana Felgengauer főszerkesztő-helyettes.

„Itt lehetetlen bevezetni a cenzúrát, mert ha mégis megpróbálnák, az hosszú és hangos jogi procedúrához vezetne, amire az egész világ felkapná a fejét.” Persze sok régi hallgatót zavar, hogy az Eho Moszkvi teret ad kormánybarát véleményeknek is – a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy egyfajta fórumként szolgáljon, ahol ütközhet szinte minden vélemény.

Tüntetés az internetért

Tüntetés az internetért

Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

 

Tavalyelőtt a kormányzati Rosszija24 csatorna amerikai bábnak és idegen ügynöknek titulálta az Eho Moszkvit, aminek hatására egy fanatikus betört a szerkesztőségbe, és nyakon szúrta Felgengauert – a támadás nyomai máig meglátszanak. Az eset után a Novaja Gazeta vezetősége komolyan mérlegelte, hogy gumilövedékes pisztolyokkal szereli fel az újságíróit. Felgengauer viszont nem aggódik: „Egy magányos őrült volt” – vonja meg a vállát. S gyorsan hozzáteszi, korábban bárki besétálhatott hozzájuk, de „az ilyen támadások kivédésére egy mágneskártyás üvegajtó éppen elegendő”.

A Novaja Gazeta évtizedek óta a legkérlelhetetlenebb oknyomozó műhelynek számít az országban, s ebbéli igyekezete okán már számos újságíróját gyilkolták meg. Folyamatosan hírt adnak a csecsenföldi emberi jogi sérelmekről vagy az ukrajnai beavatkozásról, de ők leplezték le a „Putyin szakácsaként” hírhedtté vált Jevgenyij Prigozsin tevékenységeit is.

A trollfarmokat és zsoldoshadseregeket működtető gasztrocézár viszonzásul temetési csokrot és egy levágott bárányfejet is küldött a szerkesztőségnek. Prigozsinról nemrégiben azt is kiderítette a lap, hogy verőlegényei rendszerkritikus bloggereket gyilkoltak meg, zsoldosai pedig szír katonákon kísérleteztek különféle mérgekkel.

De a csecsenföldi melegellenes kampányról is a Novaja Gazeta értesült először: munkatársuk, Jelena Milasina a titkosszolgálatoktól, aktivistáktól és csecsen menekültektől hallott sztorikból rekonstruálta a történteket, majd egy homoszexuálisokat segítő civil szervezettel összeállva elindította telefonos segélyszolgálatát. A cikkek hatására 15 ezren tüntettek a Novaja Gazeta ellen Csecsenföldön, helyi vallási vezetők pedig az újságíró megregulázását követelték, mire Milasina jobbnak látta egy időre elhagyni az országot.

novayagazeta.ru

novayagazeta.ru

Fotó: Internet

 

Büntetésben

Vajon miért hagyja ezeket a lapokat életben a kormány? „Ha valaki nyugatról számon kéri rajtuk a szólásszabadság hiányát, mondhatják, hogy itt az Eho Moszkvi meg a Novaja Gazeta – úgy érzem, arra kellünk nekik, hogy eljátszhassák a demokráciát” – mondja Diana Kacsalova, a Novaja Gazeta szentpétervári kiadásának főszerkesztője.

Bár az újság folyamatos anyagi problémákkal küzd, és napilap létére már csak heti háromszor tud megjelenni nyomtatásban, mindig akad valami titkos jótevő, aki kihúzza őket a csávából. Kérdés, hogy meddig? A Borisz Zimin ifjú milliomos alapította Szreda alapítvány például, amely számos független sajtóterméket támogatott, 2015-ben felkerült a „külföldi ügynökök” listájára, és kénytelen volt felfüggeszteni a működését.

A civileket vagy a független médiát nagyobb összegekkel kisegítő külföldi szervezetek pedig, mint a Nyílt Társadalom Alapítványok, a National Endowment for Democracy vagy a Svájcba menekült Mihail Hodorkovszkij alapítványa a „nemkívánatos szervezetek” listájára kerültek – így legálisan nem tevékenykedhetnek az országban, és mindenki, aki pénzt fogad el tőlük, büntethetővé válik.

A New Times című hetilapot azért büntették meg, mert saját alapítványt hozott létre. Az Alapítvány a Sajtószabadság Támogatására a lap online kiadásának működéseit fedezte, ám a hatóságok külföldről finanszírozott szervezetnek bélyegezték, így a lap kiadója 22 millió rubeles (közel 100 millió forintos) bírságot kapott. A büntetés akár a lap bezárásához is vezethetett volna, de az olvasók végül négy nap alatt összedobták a szükséges összeget.

A legtöbb esetben azonban kevés sikerrel jártak az olvasói támogatást célzó törekvések. Csupán a kábelszolgáltatók kínálatából kiszorított Dozsgy tévécsatorna, a Republic.ru című véleményoldal és a Vedomosztyi c. napilap tudott sikeresen paywall-alapú modellt kialakítani. De a fizetőkapu bevezetése náluk is olvasóvesztéssel járt. Ráadásul a Dozsgynak – kiszorulván a kábeltévés terjesztésből – egy nagyobb tőkeinjekcióra is szüksége volt, amit Natalija Szingyejeva tulajdonos a háza eladásából finanszírozott.

republik.ru

republik.ru

Fotó: Internet

 

Az orosz igazságszolgáltatást és börtönöket figyelő MediaZona nevű portál az éves költségvetésének a tizedét szedi össze olvasói adományokból, a többit a Pussy Riot két alapítójának előadói honoráriumából, illetve az egyre szűkülő pályázati forrásokból finanszírozzák. Bár a nagy amerikai támogatókat sikeresen kitiltották, a kisebb portálok, amelyek nem félnek attól, hogy emiatt hirdetőket veszítenek, s „ügynökké” nyilvánításuk árt a bejáratott brandjüknek, még mindig támaszkodhatnak az európaiak segítségére. Miután korábbi támogatóit az állam „nemkívánatosnak” minősítette, az aktivistákat megszólító OVD Info most az Európai Bizottságnak és az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetségének mond hálát a segítségért a honlapján.

A szerkesztőségeknek az is segítség lehet, ha névleg (vagy valójában is) külföldiekké válnak. Elsőként a Meduza tett így: a nagyjából hatvan fővel dolgozó portált a Lenta.ru egykori szerkesztőgárdája hozta létre, miután Alekszandr Mamut tulajdonos kormányzati nyomásra megszabadult Galina Timcsenko főszerkesztőtől. Timcsenko vitte magával a fél szerkesztőséget, majd három – azóta sem ismert – befektető pénzét felhasználva a lettországi Rigában hozta létre a Meduza.io nevű hírportált.

meduza.io

meduza.io

Fotó: Internet

 

Mivel a tudósítókat leszámítva minden munkatárs az EU területén tartózkodik, az orosz hatóságok nem tudják őket zaklatni, s arra sincs joguk, hogy számon kérjék, honnan van a szerkesztőség pénze – persze mindez nem zárja ki, hogy az oldalt elérhetetlenné tegyék, de erre még nem került sor. Külföldön működik egy sor másik, jóval kisebb szerkesztőség is – például az RBC politikai okokból kirúgott főszerkesztőjének, Jelizaveta Osze­­tin­sz­­­kajának új projektje, a The Bell, vagy a New York-i és grúziai központtal működő Coda Story, amely Codaru néven üzemeltet orosz szerkesztőséget.

Orosz nyelvű műsort több külföldi (legtöbb esetben állami finanszírozású) hírszolgáltató is készít: ilyen a Deutsche Welle, a BBC vagy a Szabad Európa Rádió is. Utóbbi létrehozott egy online tévés szerkesztőséget is Nasztojascseje Vremja, azaz jelen idő néven. Bár a Szabad Európa Rádiót külföldi ügynökként regisztrálták, és pár ezer eurós büntetést róttak ki rá, nagyobb nehézségekkel még nem néztek szembe ezek a szerkesztőségek.

Annak ellenére sem, hogy ezek a médiumok rengeteg neves orosz újságírónak adnak menedéket: a Deutsche Welle például saját műsort adott Zsanna Nyemcovának (a négy évvel ezelőtt meggyilkolt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus lányának), ráadásul a BBC, akárcsak a brit Reuters hírügynökség, rendszeresen jelentet meg oknyomozó riportokat az oroszországi viszonyokról. Pár éve a Saltaj-Boltaj, az Anonymous hackereinek egyik orosz lerakata nyilvánosságra hozta a Roszkomnadzor – a médiahatóság – belső levelezését, amelyből kiderült, hogy Makszim Kszencov igazgatóhelyettes egy ízben már a BBC blokkolását is felvetette.

Ám a Kremlből azt a választ kapta, meg se próbálkozzon vele, mert az árthat a külföldi orosz propagandának – például blokkolhatják a Russia Today adását az Egyesült Királyságban. Arra azért figyelnek, hogy az interneten kívül ne nagyon működhessenek ezek az orgánumok – a Szabad Európa Rádió is csak névleg rádió már, frekvenciáját a korai Putyin-években elveszítette.

Internyet

Az elmúlt év egyik legtöbbet emlegetett orosz médiuma a The Insider, amely főképp az orosz katonai hírszerzés, azaz a GRU tevékenységét vette célba. Ők írták meg például azt is, hogy a francia elnökválasztási kampány idején a GRU feltörte Emmanuel Macron levelezését. A nagyjából tíz szerzővel dolgozó lapnak még irodája sincs, munkatársai otthonról, illetve egy moszkvai belvárosi kocsmából dolgoznak. Hasonló, kis stábú lapból számtalan indult nemcsak Moszkvában, de szerte az országban – és idáig aránylag zavartalanul működhettek.

Sokan úgy vélik, azért, mert még nem nőttek elég nagyra, hogy elérjék a Kreml ingerküszöbét. Egy szibériai hírportál munkatársa azt mondta, bizonyos szintig a kormányzatnak is érdeke, hogy életben hagyja őket, hiszen ha ők nincsenek, a Kremlben sem fogja tudni senki, hogyan élnek vissza a hatalmukkal az ország távolabbi pontjain működő csinovnyikok, vagy hogy mit gondol Putyinról az ellenzék.

A jövőre nézve

Gyenyisz Volkov, a Levada közvélemény-kutató központ munkatársa arról beszélt a Narancsnak, hogy legfrissebb méréseik során azt tapasztalták, az internet egyre fontosabb szerepet játszik a lakosság életében: már 37 százalék mondja, hogy rendszeresen tájékozódik a világhálón. Más mérések szerint a 12–44 év közötti, nagyvárosi lakosságban a YouTube már megelőzte a kormányzati Pervij Kanal tévécsatornát.

„Persze sok köztük még a fiatal, akiket nem érdekel a politika, de 25–30 éves kor körül ez megváltozik, hiszen akkortól már tétje van számukra is” – mondja Volkov. Ezért a Kreml is erősít online fronton: pár éve például a hatóságok elérhetetlenné tették a Grani és a Kaszparov nevű hírportálokat, s a Roszkomnadzor mindenféle apró-cseprő vétségért büntet minden olyan fórumot, amelyet 3 ezernél többen olvasnak naponta.

Csakhogy Oroszországban egyre többen tudják, hogyan lehet a netes cenzúrát egy virtuális magánhálózat (VPN) segítségével megkerülni – ráadásul vannak az internetnek olyan bugyrai, amelyeket a hatóságok se mernek bántani. „A legaktívabb kormányellenes élet a közösségi médián és a YouTube-on zajlik” – mondja a Narancsnak Andrej Kolesznyikov, a Carnegie Russia agytröszt elemzője. Főként a YouTube-on keresztül terjeszti üzeneteit számos politikai influenszer, így Alekszej Navalnij is.

Alekszej Navalnij

Alekszej Navalnij

Fotó: euronews

 

Ő ugyan elméletileg politikus, de mivel legutóbb még indulni sem hagyták az elnökválasztáson, inkább tekinthető aktivistának és profi tartalomgyártónak. Az ő oknyomozó csapata derítette fel Dmitrij Medvegyev miniszterelnök titkos luxusvilláját, és mutatta meg azt, hogyan utaztatnak oligarchák politikusokat a jachtjaikon. Okszana Baulina szabadúszó újságíró maga is dolgozott Navalnij médiacsapatában, és nem látta ezt összeegyeztethetetlennek újságírói munkájával.

„Elvárhatod az újságíróktól, hogy teljesen értéksemlegesek legyenek, de ahhoz kellenének azok az intézmények is, amelyek garantálják az egyensúlyt. Az orosz újságírás viszont leginkább egy olyan focimeccsre hasonlít, ahol az ellenfél bármikor áthághatja a szabályt, 11 labdával játszhat és 5 embert állíthat a kapuba. Képmutatás elvárni, hogy valaki pártatlan maradjon” – mondja.

A Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatást is egyre többen használják hírolvasásra. Az alkalmazást Pavel Durov, az „orosz Facebook”, a VKontaktye alapítója indította el, miután arra kényszerült, hogy túladjon a közösségi oldalán – a londoni székhelyű Telegramot az orosz ellenzék tagjai az egyik legmegbízhatóbb üzenetküldő applikációként tartják számon.

A legtöbb újságnak van saját Telegram csatornája, amelyen a híreit terjeszti – de egyre fontosabbak lesznek az e-mailen küldött hírlevelek is. „Én a posztwebben hiszek: a közösségi médiában és a Telegramban, ott lehetetlen minket bezáratni. Szerintem ebben rejlik a jövő, csak a főnököket nem sikerült még meggyőznöm róla” – mondja az egyik kisebb oknyomozó portál újságírója.

Persze egy ilyen rendszerben még inkább kérdéses lesz, hogyan tudják majd az újság­írók előteremteni a működésükhöz szükséges pénzt, hiszen se a hirdetők, se az előfizetők nem nagyon jöhetnek szóba – csak a kis és nagy adományozókra lehet számítani. És persze marad az önkizsákmányolás, ahogy egyik interjúalanyunk megfogalmazza: „Rengetegszer döntöttem már úgy, hogy fapadossá teszem az életem, és a jövőben is inkább a nadrágszíjat húzom meg, mint hogy a propagandamédiának dolgozzak.”

(Moszkva/Szentpétervár)

Riportunk elkészültét a varsói MOST médiaprogram támogatta.