Szijjártó: „Amerikának és Magyarországnak a keresztény kultúra vívmányainak a megvédése a legfontosabb”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 5.

Külpol

A külügyminiszter szerint Magyarország éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi.

Az amerikai elnök és a magyar kormány egyformán erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel, Magyarország pedig éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Szijjártó Péter azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Donald Trump amerikai elnök május 13-án munkalátogatáson látja vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt.

Kiemelte, az amerikai elnök és a magyar kormány hasonló álláspontot képvisel számos világpolitikai dilemmában, hiszen mindkét félnek a nemzeti érdek az első, továbbá a saját polgárainak biztonságát tekinti a legfontosabbnak, a keresztény értékek és a keresztény kultúra vívmányainak megvédése mellett.

Emellett az sem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely az ENSZ globális migrációs csomagja ellen szavazott - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, ahogy európai szinten kialakulóban van egy szövetség a migrációellenes politikai erők között, úgy globálisan is formálódóban van egy hasonló szövetség.

A miniszter aláhúzta, a találkozó arra is kiváló alkalmat ad, hogy Donald Trump és Orbán Viktor összehangolja a két ország migrációellenes álláspontját és tevékenységét a nemzetközi szervezetekben, továbbá lehetőség nyílik a kétoldalú politikai, gazdasági és védelmi együttműködések megvitatására is.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.