Szijjártóék lemondták a német külügyminiszterrel való találkozót, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt

  • narancs.hu
  • 2024. július 6.

Külpol

Ennek egyszerű technikai és nem politikai okai vannak a külügy szerint. 

Pénteken váratlanul lemondta a magyar fél Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőre tervezett budapesti találkozóját Szijjártó Péterrel, pont azon a napon, amikor Orbán Viktor Mokszvában Putyinnal találkozott. A német külügyminisztérium azt írta, a Spiegelnek, hogy Szijjártó és Baerbock találkozója „fontos lett volna Orbán miniszterelnök meglepő és nem összehangolt moszkvai útja miatt”, utalva arra is, hogy a magyar kormányfő úgy utazott Moszkvába, hogy erről előzetesen semmit nem lehetett tudni.

A 444.hu megkereste a tárcát, hogy meg tudja, miért mondta le a külügy a találkozót. „A miniszter naptárjában történt – előre nem látott – változás miatt kérte a KKM, hogy a látogatásra egy későbbi – remélhetőleg közeli – időpontban kerüljön sor.  Tehát kizárólag technikai és nem politikai ok áll a háttérben. A KKM reméli, hogy az új időpontról szóló egyeztetések minél előbb sikerrel zárulnak”.

Nagy port kavart, hogy miután Orbán átvette az Európai Tanács soros elnökségét, és Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszij ukrán elnökkel találkozzon, pénteken Putyinhoz is ellátogatott előzetes egyeztetés nélkül. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.