A sors és Szlovákia fintora, hogy a nehezen összetákolt és még nehezebben egyben tartott kormánykoalíció legerősebb láncszeme a Magyar Koalíció Pártja lett. Pedig sokat nem tett ezért az MKP.Már a 13 százalékos népszerűségi határt is nyaldosta a szlovákiai magyar párt, hosszú ideig megingathatatlanul harmadik volt a közvélemény-kutatóknál, mostanság azonban szívesen fogadna egy tízest is, mert a legutóbbi felmérés már kilenc százalék környékére sodorta Bugár Béla pártját, ennyit szereztek négy éve is, ami akkor 15 mandátumot jelentett. Viszont kétségtelen, a kormánypártok közül egyedül ők nem veszítettek a népszerűségükből.
Nincs kecmec, az MKP úgy lett a legnépszerűbb erő a jelenlegi kormánypártok közül, hogy a többiek sikeresen letornázták magukat a sárga földig.
Három hónapja még mindenki azt hitte, két párt van a szlovák palettán, amelyet az árvíz sem moshat el: Vladó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS) és az MKP. Aztán kiderült, minden emberfüggő. Örök szerelme, Ivan Gasparovic elhagyta Meciart, aki zuhant vagy tíz százalékot. Az MKP viszont nem repedt varrás mentén. De azért az erőviszonyok a párton belül némileg megváltoztak.
Bugár megingathatatlan,
vezeti a párt választási listáját, ám a négy évvel ezelőtti második Duray Miklós idén már csak a kilencedik, igaz, még ez is bőven választható hely. Apródja, Kvarda József azonban mélyen a vert mezőnyben végzett, csupán a huszonhatodik. A párt választási listája egyébként nem tartogat különösebb meglepetéseket. Második helyen Csáky Pál miniszterelnök-helyettes található, mögötte Bárdos Gyula parlamenti frakcióvezető, Gyurovszky László alelnök és Frakas Pál, az Országos Tanács elnöke. Persze akadnak képviselők, akiket kibuktattak, és az eddigi sokéves tapasztalattal szemben még behoztak új, fiatal arcokat is. Négy évig arra törekedett a párt, hogy kiszámítható politikai erővé váljon, ami a jelöltlista alapján úgy tűnik, sikerült is. Ennek az volt az ára, hogy politizálásuk egysíkúvá vált, s helyenként a kibontakozás rovására ment a pártfegyelem. Miklósunk persze minden alól kivétel.
Duray egy képviselő-figyelő kis testvér szervezettől
kispárnát kapott ajándékba,
ami a legpasszívabb képviselőnek jár. Négyéves tevékenysége a parlamentben egyetlen törvényjavaslat aláírásában merült ki, pechére még azt sem fogadták el. Nem szólalt fel, és nem kérdezett, viszont a legtöbbet hiányzott a magyar képviselők közül. Gyászos szereplését úgy kommentálta, hogy igyekezett méltó maradni a Szlovák Köztársaság parlamentjéhez. A kérdés csak az, ha ennyire méltatlannak tartja ezt az egészet, mi az, ami mindig visszahúzza őt a parlamenti padsorokba. Többen állítják, hogy az MKP-nak éppen Duray miatt nem sikerülhet megszólítani a szlovák választókat. Pedig a választási ciklus közepén igen ígéretesnek tűnt a helyzet, néhány százaléknyi csalódott szlovák Bugárban látta a megoldást. Persze hiba lenne mindent Duray Kossuth téri performance-ára fogni, de tény, a szlovákok hátán áll a szőr "Duraj" neve hallatán. Egyelőre úgy tűnik, az MKP elpackázta a lehetőséget, hogy ne etnikai pártként tekintsenek rá. Nem bírt megszabadulni a magyar orrba magyar polipot elvtől. "dzkodott attól, hogy szlovák szakértők szolgálatait vegye igénybe, ha nincs magyar, de hozzájárult mindehhez az is, hogy aki fel akart kerülni a jelöltlista valamelyik vezető helyére, magyar iskolába kellett járatnia gyermekeit, és nevének magyar változatát kellett használnia a hivatalos iratokban. Ezek a megkötések márpedig kizáróak, s például egy vegyes házasságban élő magyart eleve kirekesztenek.
"Az MKP segített Szlovákia demokratizálásában és a közigazgatási reform elindításában" - tömörítette Bugár az MKP négyéves kormányzati sikereit.
Van ebben a mondatban egy különösen érdekes momentum:
a közigazgatási reform
Az MKP nemegyszer fenyegetőzött azzal, hogy kiszáll a kormányból, de a legkomolyabban ezt éppen a közigazgatásireform-vita idején gondolta. Végül sem a távozás, sem a kedvező megyerendszer nem jött össze, az MKP korifeusai siker alatt néhány állami jogkör önkormányzatokra történő átruházását értik, ami a baloldal által gátolt reformok országában tényleg részsiker. Az biztos, hogy a magyar párt sokkal kevesebbet ért el, mint amennyit szeretett volna, de a jó választó mindent megbocsát, tudja, a körülményekből többet nemigen lehetett kisajtolni. Már maga a tény, hogy kormányban volt az MKP, hogy több pénz vándorolt a déli térségbe, mint eddig (mert eddig semmi), hogy a magyarok beleszólhattak az általuk lakott régiók történéseibe, mind-mind pozitívumként fogható fel. Azok viszont, akik már a kabinetbe lépés idején állították, hogy fölösleges egzotikus dísszé válni Dzurinda kalapján, szintén elégedetten dörzsölhetik tenyerüket, hogy ők ugye előre megmondták (lásd még: A hipochonder sírfelirata).
Bár az MKP a négy év alatt nagy mestere lett a mindent meg tudok magyarázni, be tudok adni tevékenységnek is. Simán megetette sikertelenségeit is a néppel, ha kellett, eljátszotta a szegény öcs szerepét. Pedig, ha jobban belegondolunk, igazán még kampányolnia sem kellene, fölösleges Csonka Bandit megfizetni, hogy egy Picivel jobb eredményt érjen el, mert a szlovákiai magyarnak úgysincs kit választania.
Molnár Norbert
