Sumeja Ademi 19 éves szkopjei jogászhallgatót és barátnőjét a macedón főváros kellős közepén a minap kétszer is megtámadta két férfi és egy nő. Az utóbbi le akarta tépni róla a hidzsábot, s közben folyt az átkozódás: „Mocskos albánok!”, „Átkozott terroristák!”, „Takarodjatok vissza Arábiába!”.
A törékeny macedóniai etnikai viszonyok újabb megpróbáltatások elé néznek. A tavaly december 11-én megtartott előre hozott választások óta még nem sikerült kormányt alakítania egyetlen pártnak vagy koalíciónak sem – ám most a már tíz éve ellenzékben levő szociáldemokraták kiegyeztek a három albán párttal, és ezzel összejött az abszolút többséghez szükséges 67 mandátum. Az eddig kormányzó jobboldalt készségesen kiszolgáló államfő, Gyorge Ivanov azonban nem bízta meg kormányalakítással a baloldalt. Az utcákon pedig megjelentek a jobboldali tüntetők – névleg az egységes Macedónia megőrzése érdekében.
| ||
Macedónia, mely még Titónak köszönheti államiságát, egyike volt a hat egyenrangú tagköztársaságnak a szocialista Jugoszláviában. A közös ország széthullása után óvatosan, csöndesen kikiáltotta függetlenségét, és sikerült megúsznia a délszláv háborúk első menetét. Ám 2001-ben, a 90-es évek végén lezajlott koszovói válság utórezgéseként, fegyveres etnikai konfliktus rázta meg az országot. A szerb hadsereg és rendőrség irtó hadjárata 1999 nyarán több tízezer koszovói albán menekültet szorított át a szomszédos Macedóniába. Hónapokig tartott, mire visszatértek otthonaikba – a NATO-beavatkozás viszont felbátorította a Macedónia lakosságának majd’ egyharmadát (egyesek már 40 százalékot is emlegetnek) kitevő nemzettársaikat. Olyannyira, hogy a macedóniai albánok fegyverrel próbáltak nagyobb jogokat kiharcolni. Felemás sikerrel.
Az előzmények
Az ún. ohridi egyezménnyel lezárult válság után viszonylag nyugalmas időszak következett. Az albánok két pártjuk révén nemcsak a parlamentben, de a kormányban is képviseltették magukat: akkor is, amikor – 2002-ig – a jobboldal (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja, VMRO-DPMNE) kormányzott, és akkor is, amikor – 2006-ig – a szociáldemokraták (Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség, SDSM). A VMRO 2006-ban az ambiciózus volt ökölvívónak, Nikola Gruevszkinek köszönhetően tornázta ismét vissza magát a hatalomba. És lehet, hogy bokszolónak amatőr volt Gruevszki, de a politikába szépen beletanult. Ha nem is tudott magasabb életszínvonalat produkálni Európa egyik legszegényebb országában, de a biztos ütőkártyát, a nacionalizmust ügyesen forgatva sorra nyerte a választásokat. Jóllehet a gazdasági helyzet katasztrofális – a munkanélküliség majd’ 30 százalékos, 150 ezren élnek kevesebb mint napi két dollárból –, a nemzeti öntudat mégis dagad. Ennek fő jelképe Szkopjéban a monumentális Macedónia tér lett, melynek közepén a Balkán legnagyobb szobra áll, a Harcos a lovon. A 28 méteres műalkotás (plusz tíz méter az esténként világító talapzat) természetesen Nagy Sándort ábrázolja; Gruevszkiék nem kis történelemhamisítással tőle származtatják a macedónokat. Az óriás szobor diszkrétnek nem mondható bája akkor tárul fel a maga legteljesebb módján, ha a látogató a Diadalkapun át közelít felé. Az pedig talán az etnikai egyensúlyt szolgálja, hogy a „nemzeti öntudat terének” közvetlen közelében áll Macedónia leghíresebb újkori (és egyetlen Nobel-díjas) szülötte, Kalkuttai Szent Teréz emlékháza. Ez 2009-ben készült el annak a templomnak a helyén, ahol Agnes Gonxha Bojaxhiut, a később szentté avatott apácát csecsemőként megkeresztelték. De van az ismeretlen koldusnak is szobra, hogy a szociális érzékenység se maradjon ki a jóból.
Minden a helyén volt tehát, az ellenzék meg a padlón. És akkor jött 2014, a fordulat éve.
Ekkor ugyanis a volt albán gerillaparancsnok, Ali Ahmeti vezette Demokratikus Unió kilépett a kormányból, s előre hozott választást kellett kiírni. Ahmeti addig azért volt a kormányban, hogy biztosítsa az etnikai egyensúlyt, és hogy ne ismétlődjön meg a 2001-es fegyveres konfliktus. A választásokon semmi meglepő nem történt: az eddig is kormányzó jobboldal (VMRO) a 123 tagú Szobrányéban 61 mandátumot szerzett, az ellenzéki szociáldemokraták csak 34-et, a koalíciót felbontó albán párt pedig 19-et. Ekkor azonban váratlant léptek a szocdemek: vezetőjük, Zoran Zaev a választás elcsalása miatt parlamenti bojkottra szólított fel. A macedón törvényhozás 2016 decemberéig gyakorlatilag ellenzék nélkül működött, ami még a Balkánon sem lebecsülendő illiberális teljesítmény.
De ez még nem volt elég. Zaev, miután egy évet várt arra, hogy Gruevszkiék leüljenek velük tárgyalni, 2015 elején elkezdte szórni a „bombáit”. Kétnaponta sajtóértekezleten számolt be azokról a hangszalagokról, amelyek rejtélyes módon a pártjánál landoltak. (A „rejtélyes mód” alatt ebben az esetben is a titkosszolgálatokat kell érteni.) A teljes macedón nyilvánosság előtt lejátszott felvételek a kormányzó pártot súlyosan kompromittáló telefonbeszélgetéseket tartalmaztak. Az egyiken például Szasa Mijalkov titokfőnök utasítja a médiumok vezetőit, hogy számoljanak be egy ellenzéki vezető, Ljube Boskoszki letartóztatásáról (akit a gondos rendőrök, ahogy kell, megbilincselve kísértek a rabszállítóhoz). A következő körben az hangzott el, hogy több mint 100 újságírót hallgattak le és készítettek róluk dossziét, sőt a kormányfő állítólag a saját embereit is figyeltette, például a pénzügyminisztert, aki arra panaszkodott a belügyminiszternek, hogy ilyen mértékű közköltekezést még Amerika sem bírna ki.
Az első „bomba” robbanása után azonnal tüntetések kezdődtek a fővárosban, amelyek a „tarka forradalom” néven híresültek el. Ekkor az unió diplomáciája, hogy mentse a menthetőt, azaz megelőzze a fegyveres konfliktust, lázas tevékenységbe kezdett a már több mint egy évtizede tagjelölt Macedónia érdekében. Tavaly decemberre össze is hozták az előre hozott választást. Ezen Gruevszki VMRO-ja szerezte a legtöbb mandátumot, de a már háromra szaporodott albán etnikai pártok nem akartak vele kormányozni. Inkább a szocdemekkel tárgyaltak, és végül kiegyeztek. Ismét tüntetések kezdődtek, ezúttal a jobboldal szervezésében és a „haza védelmében”.
A „tarka forradalom” hosszú hónapokon át tüntető gyermekei jelképesen sokszínűre festették Szkopje központjának nagyzási hóbortban fogant épületeit, a politikai bűnözés és a giccs ellen tiltakozva. Gruevszkiék vandalizmussal vádolták őket, és azzal, hogy Soros és az idegen hatalmak megrendelésére hőbörögnek. Most viszont az újdonsült „Polgári kezdeményezés az egységes Macedóniáért” nevű szervezet már tiszta (magyarán: etnikailag homogén) Macedóniáért és az „átkozott albánok” helyzetének végleges rendezéséért áll ki. Azt tanácsolja tüntetőinek, hogy tetőtől talpig feketében vonuljanak fel, ezzel is jelképezve a pártokfelettiséget és az egységes haza szolgálatát. A radikálisabbak már gázkamrákat követelnek honfitársaik, az albánok számára és „tiszta” Macedóniát vizionálnak. A Polgári kezdeményezés vezetői szerint „Soros pénzével fizettek le albán és macedón szavazókat”, ők viszont nem veszíthetik el egyetlen hazájukat (az albánoknak meg úgyis van még kettő, Albánia és Koszovó).
Az új barát
Ezt már nem hagyhatták szó nélkül az albániai és a koszovói vezetők sem. Annál is inkább, mert Washingtonból pozitív impulzusokat kaptak – Belgrád és Szkopje nem kis megrökönyödésére. A koszovói függetlenség napja alkalmából Donald Trump személyesen gratulált Hashim Thaçi koszovói elnöknek – pedig a Clinton-gyűlölő szerb és macedón nacionalisták az új amerikai elnökben látták a megmentőt. Micsoda csalódás! Edi Rama albán miniszterelnök is felemelte a szavát a kormányalakítási megbízás megtagadása miatt, Thaçi pedig még messzebb ment: a vétó szerinte az ohridi megállapodás végét jelenti, és a Macedóniában élő albánoknak a saját kezükbe kell venni a sorsukat.
Az államelnök azzal az ürüggyel utasította el a kormányalakítási megbízást, hogy Zoran Zaev és az albán vezetők állítólag kiegyeztek: Macedónia egész területén hivatalos nyelvként ismerik el az albánt. Halvány utalás történt az ország kantonokra osztására is, s ez a macedón jobboldal számára az albánok szeparatizmusának eklatáns jele. Ez pedig alkotmánysértő lenne, és felülírja a választások eredményeit – legalábbis a macedón államfő szerint.
A sorosozás és a hazaárulózás mellett Gruevszkiék az EU és a Nyugat ellen is indulatokat gerjesztenek. Első számú célpontjaik a Szkopjéban állomásozó nyugati nagykövetek, akiket az ország belügyeibe való beavatkozással vádolnak. A még mindig regnáló átmeneti kormány hivatalosan az uniós integráció híve, de sokan úgy vélik, hogy már el is kezdődött „egy szép új barátság” – Moszkvával. Az orosz külügyminisztérium a várható módon reagált a macedón válságra: „a szégyenteljes machiavellista manipuláció a választói akarattal azzal fenyeget, hogy felrobbantja a macedón helyzetet és romba dönti az egész balkáni régió amúgy is ingatag stabilitását”. Moszkva azzal vádolja a Nyugatot, hogy erőszakkal le akar számolni a neki nem tetsző politikusokkal, és azt is sejteti, hogy a macedóniai albánok külső utasításra szövetkeztek a baloldallal. De hogy a baj nem jár egyedül, jól példázza egyes amerikai tisztségviselők felettébb zavaros állásfoglalása is. A macedón külügyminisztérium nemrég erélyesen tiltakozott Dana Rohrabacher amerikai képviselőházi tag megnyilatkozása miatt. Reagan elnök egykori beszédírója és (a Politico szerint) Putyin kedvenc amerikai képviselője azt találta mondani, hogy a macedón állam projektje csődöt mondott, és itt az ideje, hogy az országot szétosszák a szomszédjai között. Ennél meredekebbet pedig aligha mondhatott volna.
