Távozó amerikai nagykövet: Trump fantasztikus elnök, Magyarország demokrácia

  • narancs.hu
  • 2020. október 28.

Külpol

Nem is lehetnének jobbak a magyar-amerikai kapcsolatok - mondta Cornstein.

Búcsúinterjút adott a kormánypárti Magyar Nemzetnek a távozó amerikai nagykövet, David B. Cornstein, amelyben Donald Trump amerikai elnök mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is méltatta.

Az interjúban Cornstein beszélt arról, hogy a sajtószabadság létezik, a médiumok viszont elfogultak, hogy Amerikában szerinte a sajtó leginkább a liberális irányvonalat képviseli, és nagyon kevés az olyan, amely a Trump számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot; eközben bár Magyarországon a sajtó inkább konzervatív, mint liberális, mégis sok cikk bírálja a kormányt.

Trump elnökségéről azt mondta, "egy mesés, fantasztikus és csodálatos elnök volt", és hogy  mostanra az Egyesült Államok nagyobb biztonságban és jobb gazdasági helyzetben van, mint amikor Trump hivataba lépett.

Beszélt a magyar-amerikai kapcsolatokról is, amelyek szerinte az ő nagykövetsége alatt szinte nem is léteztek, mostanra azonban felvirágoztak; de említette a magyar-orosz kapcsolatokat is, amelyek szerinte a földrajzi helyzet miatt természetesek.

Kijelentette azt is, hogy

"Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak."

Az interjúban Cornstein elmesélte azt is, hogy a lemondásakor Trump úgy döntött, felhívja Orbánt, aki épp vacsorát csinált. "Egy rendkívül hosszú, üdítő megbeszélgetést folytattunk Trump elnökkel, aki egyszer csak azt mondta: 'oké, akkor hívjuk fel Viktort!' Tudja, azzal a természetességgel, mintha azt mondanám, 'hívjuk fel a feleségemet, Sheilát'! Szóval fogtuk magunkat, és felhívtuk Viktort, aki akkor éppen a konyhában tevékenykedett. Magyar idő szerint este 9-10 óra körül lehetett; tudja, a kemény munkanap után Viktor valószínűleg éppen próbálta egy vacsorával lezárni az estét, de aztán csörgött a telefon, és a miniszterelnök azt kérdezte: 'ki az?' Erre pedig Trump csak annyit válaszolt: 'az elnök'. A magyar miniszterelnök pedig visszakérdezett: 'minek az elnöke?' Mire Trump: 'Az Egyesült Államok elnöke'."

A Magyar Nemzet egyébként fontosnak tartotta azt is beleírni az interjúba, hogy Orbán épp az interjú készítésekor hívta fel Cornsteint, aki "Szervusz, kedves barátom, hogy vagy?" felkiáltással köszönt neki, majd megbeszélték a Bush-szobor felállítását, és hogy kapni fog egy kitüntetést "valami szép helyen".

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.