Teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között

  • narancs.hu
  • 2019. április 15.

Külpol

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint.

"Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között" - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában.

"A NATO maga vetette el a pozitív napirendet az Oroszországgal fenntartott viszonyban" - mondta a diplomata, aki korábban Oroszország állandó képviselője volt az észak-atlanti szövetségnél. A tárcavezető-helyettes abszurdnak minősítette azt az általa a NATO-nak tulajdonított döntést, miszerint katonai vonalon fel kell függeszteni a meglévő normális munkakapcsolatokat.

Úgy vélekedett, hogy a NATO túl messzire ment az Oroszországgal való konfrontálódásban.  Mint mondta, Moszkva és a szövetség viszonya ma a hidegháborúra emlékeztet.

Grusko szerint a NATO az Oroszországgal való stratégiai együttműködés létrehozásán keresztül tudna megújulni, amire a lisszaboni NATO-orosz csúcson történt is kísérlet. Ehhez azonban a szövetségnek le kellene mondania saját "kivételességéről" és készen kellene állnia a mindkét fél közös érdekét szolgáló kompromisszumra.

A diplomata kifogásolta, hogy a NATO "példátlan aktivitást" tanúsít az orosz határoknál, amit "az orosz agresszió feltartóztatásának" nevez. Emlékeztetett a Kreml részéről korábbi állásfoglalásra, amely szerint Oroszország nem jelent fenyegetést más országokra, de nem hagyja válasz nélkül az érdekeit veszélyeztető lépéseket.

Figyelmébe ajánljuk