„Elbukott a liberalizmus Közép-Európában” – terjedelmes cikket írt a Guardian a helyi populistákról

  • BM
  • 2019. október 24.

Külpol

A posztkommunista országok Európát akarták idehozni a 90-es években, most meg már azt hiszik, hogy ők képezik a „valódi Európát”.

1990 tavaszán az akkor 26 éves John Feffer több hónapot töltött Közép-Kelet-Európában, hogy megfejtse, milyen jövő vár a posztkommunista országokra. Nem volt szakember, ezért a lehető legtöbbet beszélgetett a helyiekkel. Úgy látta a régióhoz tartozó országok lakosságában van valami közös: az itt élők szorongtak a jövőjük miatt, de sokan arra számítottak, hogy 10 év múlva olyan életkörülmények lesznek náluk is, mint Bécsben vagy Londonban – így kezdi terjedelmes cikkét a Guardian.

Feffer kiadta a könyvét, de csak 25 évvel később látogatta meg újra a régiót, hogy megkeresse azokat, akikkel korábban beszélgetett. Úgy látta, megérkezett a térségbe a kapitalizmus, de az előnyei és terhei egyenlőtlenül, sőt „ostobán” oszlanak el.

A bukott isten

A szerző a lapnak azt nyilatkozta, hogy „míg a Kelet-Európában a II. világháború generációjának a kommunizmus volt a »bukott isten«, addig az újabb nemzedékeknek a liberalizmus az”.

A cikk illusztrációja a Guardianon

A cikk illusztrációja a Guardianon

 

A volt kommunista országok 1989 után a nyugati berendezkedések széles választékából (amerikanizáció, európaiasodás, demokratizálódás, liberalizáció, globalizáció stb.) egyiket sem tudták megvalósítani, csak „imitálni”. Ezért a hidegháborút követő helyi demokráciák átalakultak összesküvés-elméletekre alapozó többségi rendszerekké, amelyekben az ellenzék démonizálódik, a nem kormányzati médiát, a civil társadalmat és a független bíróságokat megfosztják a befolyásuktól.

A cikk fókuszába ezután Lengyelország és Magyarország jelenlegi helyzete kerül. A szerzők megemlítik, hogy a magyar miniszterelnököt az 90-es években még az motiválta, hogy megfigyelje miképpen működnek nyugati társadalmak, s az így szerzett tudását akarta odahaza is kamatoztatni. Már ez gyökeresen megváltozott.

A migrálás buktatói

A cikkben előkerül ezen államok migrációhoz való ellentmondásos viszonya. A szerző megjegyzi, a keletközép-európai országokból sokan mentek külföldre, miközben ezek a kormányok sokat fektettek például abba, hogy orvosokat neveljenek ki, ám a kivándorlók által a családjuknak visszaküldött pénz ezt nem kompenzálja.

A cikk megjegyzi, 2015-16 környékén a német kancellár, Angela Merkel úgy döntött, hogy százezer szíriai menekültet enged be Németországba, ami a Visegrádi-csoportnak (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) olyannyira nem tetszett, hogy közölték, nem kérnek a kvótarendszerből, azaz nem lesznek szolidárisak ebben a kérdésben az EU magországaival. Nem jött be tehát Merkel humanitáriánus terve, Schmidt Mária, Orbán Viktor egyik fő ideológusa úgy kommentálta a tervet, hogy „ez egy nagy baromság!”

A szerzők szerint az 1989 utáni nyugati irányú kivándorlás, és a 2015-16-i menekültválság között igenis van kapcsolat, ugyanis mindkettő azt az érzést erősíti Közép-Európában, hogy az adott nemzet létét ismét veszély fenyegeti. A képzelt veszély alapja tehát nem is a nem létező bevándorlóktól, hanem az elnéptelenedéstől, demográfiai összeomlástól való félelem.

A cikk azt a következtetést vonja le,  a populisták „végső bosszúja” a nyugati liberalizmus ellen nem pusztán az idea elutasítása, hanem annak megfordítása is, hiszen Orbánék azt állítják, hogy ők a „valódi európaiak”. „Huszonhét évvel ezelőtt itt, Közép-Európában azt hittük, hogy Európa a jövőnk. Ma úgy érezzük, hogy Európa jövője vagyunk” – mondta 2017-ben a magyar minszterelnök. (The Guardian)

Neked ajánljuk