Több mint 64 milliárd dollár értékben kötöttek ma együttműködési megállapodásokat

  • narancs.hu
  • 2019. április 27.

Külpol

Az egy övezet, egy út elnevezésű pekingi csúcstalálkozón.

Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 514 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján - közölte szombati sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping kínai elnök.

A háromnapos fórum során az egyik legfontosabb bejelentés a kezdeményezés keretében megvalósuló projektek finanszírozását célzó új irányelvek kidolgozásáról szólt, ezek ugyanis magukban foglalják a hitelek fenntarthatóságról szóló előirányzatokat is. A BRI bírálói szerint ugyanis az Új Selyemút terv Peking eszköze arra, hogy adósságcsapdába csalja a részt vevő országokat, amelyek felett így megszilárdíthatja befolyását.

Orbán Pekingben: Ha az emberek nem látják a fejlődés perspektíváját, akkor új otthont kezdenek keresni maguknak

A miniszterelnök négy tanulságot vont le az elmúlt évek történéseiből, ez az egyik. A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik; a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációhoz vezet; a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd; Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással - ezt a négy tanulságot fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Pekingben az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint.

Az eseményen részt vevő Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója üdvözölte a fenntartható hiteleket irányzó megoldást, amelyet "a jó irányba tartó előrelépésnek" nevezett.

A fórum egy másik kulcskérdése a környezetvédelem volt. Hszi elnök minden nyilvános megszólalásában kiemelte, hogy Kína elkötelezett a zöld megoldások és a fenntartható fejlődés iránt, és a közös nyilatkozatban is szerepel, hogy a BRI hozzá kíván járulni az ENSZ 2030-ra kitűzött klímavédelmi céljainak megvalósításához.

António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szintén jelen volt a csúcson, üdvözölte Kína környezetvédelemmel kapcsolatos állásfoglalását, és úgy fogalmazott: a BRI más országoknak is segítséget nyújthat abban, hogy fenntartható fejlődést érhessenek el.

A Hszi Csin-ping által 2013-ben előterjesztett kezdeményezés bírálói azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a BRI égisze alatt megvalósuló projektek egy része széntüzeléssel működő üzemek kialakítását finanszírozza, vagyis nagy mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.