Több száz hongkongi tüntető tört be a parlament épületébe

  • narancs.hu
  • 2019. július 1.

Külpol

A kiadatási törvénytervezet miatt még mindig áll a bál, a rendőrség tehetetlen.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen tiltakozók egy csoportja hétfőn este behatolt a hongkongi törvényhozásba, és megszállta az épületet, amelynek ablakait korábban betörték és felfeszítették a fém védőrácsokat – számolt be róla az MTI.

A rendőrség hírügynökségek szerint meghátrált az aktivisták elől, hogy elkerülje a további konfrontációt. A rendőrség a nap folyamán órákon át paprikaspray-vel igyekezett visszaszorítani a Peking-kritikus tüntetőket. Az épületbe behatolt tiltakozók számát több százra becsülik.

A hongkongi televízió felvételein sisakot, védőszemüveget, illetve maszkot viselő tüntetőket lehetett látni, ahogy áthaladnak a biztonsági kapukon és megpróbálnak áttörni a fémajtókon, hogy még mélyebbre hatolhassanak az épület belsejébe.

Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint a tüntetők kitűzték a brit gyarmati uralom alatt használt zászlót is a törvényhozás épületén.

Az aktivisták az arcuk eltakarásával próbálták biztosítani azt, hogy felismerhetetlenek maradhassanak a biztonsági kamerák felvételein. A tüntetők amellett, hogy összetörték a kamerákat, leszaggatták a hongkongi kormányzati tisztségviselőket ábrázoló festményeket az épületben. A tüntetők sok helyen a kínai vezetés irányába kihívó falfirkákat is elhelyeztek a falakon.

A hongkongi vezetés az erőszakos megmozdulások azonnali végét követelte. A kormányzat hangsúlyozta, hogy már leállították a munkát a kiadatási törvényt módosító javaslaton, amely így automatikusan megszűnik jövő év júliusában.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy az egyébként különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

Időközben tízezrek vonultak az utcákra a minden évben július 1-jén megrendezett demokráciapárti meneten. Hongkong 1997. július 1-jén került vissza Kínához a brit gyarmati fennhatóság alól.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.