Több tucatnyi halott, több száz sérült Indiában az állampolgársági törvény módosítása elleni tüntetésen

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. február 25.

Külpol

A törvénymódosítás több millió embert fosztana meg állampolgárságától.

Több mint tucatnyi ember meghalt, további 300-an megsebesültek Újdelhiben az állampolgársági törvény módosítása elleni tüntetéseken - közölték indiai rendőrségi források kedden.Anil Mittal rendőrtiszt újságíróknak hozzátette, hogy a tüntetések halálos áldozatai közt egy rendőr is van.

Az összecsapások Újdelhi északkeleti körzetében törtek ki a törvénymódosítás támogatói és ellenzői között. A rendőrség az oszlatás során könnygázt és füstgránátokat is bevetett, az emberek pedig kövekkel dobálták meg őket - illetve egymást -, valamint több járművet felgyújtottak. Orvosi források szerint a sérültek közül többeket lőtt sebbel szállítottak kórházba. A Guru Teg Bahadur kórházból 13 halálos áldozatról adtak tájékoztatást, és 150 embert kezeltek sérüléseik miatt, az Al-Hind kórházból két halottról és 200 sebesültről érkezett hír a sajtóhoz.

A hétfői viszonylagos nyugalom után keddre virradóra újabb összecsapásokat jelentettek. A körzetben zárva maradtak az iskolák, legalább öt környékbeli metróállomást lezártak, és gyújtogatásokról is érkeztek hírek. Újdelhi államminisztere, Arvind Kedzsrival a rend helyreállítására szólította fel a lakosokat, hangsúlyozva: erőszakkal nem érnek el eredményt.

Indiában azt követően kezdődtek tiltakozások, hogy a belügyminiszter december 9-én benyújtotta az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslatot a parlamentben. A decemberben elfogadott jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt - vallási üldöztetés miatt - elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de a muszlimoknak nem. Bírálói szerint az Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) nevű hindu nacionalista kormánypárt által kezdeményezett jogszabály muszlimellenes. A módosítást különösen ellenzéki muszlim politikusok bírálták, elsősorban azt vetve a kormány szemére, hogy hátrányosan megkülönbözteti a muszlim menekülteket és a 170 milliós helyi muszlim kisebbséget.

Donald Trump amerikai elnök a napokban látogatott először hivatalosan Indiába, ahol találkozott Narendra Modi miniszterelnökkel is. Ez alkalomból az HBO szatirikus politikai műsora, a John Oliver show az elmúlt hét híreiről is foglalkozott Modival és az állampolgársági törvénnyel is. Oliver a törvénymódosítást nemcsak iszlamofóbnak nevezte műsorában, de rámutatott, hogy az szöges ellentétben áll az ország szekularizációjával, amit annak idején Gandhi és Nehru, a modern India atyjai is szorgalmaztak. A kritikus hangvételű műsort India legnagyobb streaming-szolgáltatója, a Disney tulajdonában álló Hotstar letiltotta.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.