Trump a Twitteren: Halálbüntetést kell kiszabni rá!

  • narancs.hu
  • 2017. november 2.

Külpol

„A New York-i terrorista boldog volt, amikor azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam lobogóját. Megölt nyolc embert, súlyosan megsebesített 12-t. Halálbüntetést kell kiszabni rá!” – áll Donald Trump ma hajnali Twitter-bejegyzésében, melyet az amerikai elnök azután tett közé, hogy vádat emeltek Sayfullo Saipov ellen, aki kedden, Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el – írja az MTI.

false

A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves, üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá. Joon Kim manhattani főügyész szerint a terrorszervezet támogatásáért életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat a vádlott, az emberölésért pedig akár halálos ítéletet. A per során további vádak merülhetnek fel – tette hozzá.

A tízoldalas vádirat tanúsága szerint Saipov közölte, hogy nem él a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték – miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték – hosszas vallomást tett. Majd szerdán este tolókocsiban ülve részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta halloween napját, mert azt gondolta, ekkor lesz a legtöbb ember az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében lévő kerékpárúton is belehajt a tömegbe.

Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam (IÁ) fekete zászlaját.
A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője a szervezet céljainak támogatására buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat.

A vádiratban szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam többezernyi propagandaanyagát – videókat, szórólapokat, fotókat – találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat.

John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel szerint Saipov pontosan követte az Iszlám Államnak a terrortámadások végrehajtására vonatkozó útmutatásait.

(Forrás: MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”