Trump felmondott egy nukleáris megállapodást, amit még Gorbacsov idején kötöttek az oroszokkal

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. október 21.

Külpol

"Fegyvereket fogunk fejleszteni" - mondta az amerikai elnök.

Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.

Trump a nevadai Elkóban tartott kampányeseménye után mondta ezt, de nem részletezte, hogy Oroszország szerinte mivel sérti meg az egyezményt. "Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba" - fogalmazott Trump. "Oroszország megsértette a szerződést, mégpedig sok éven keresztül" - mondta, hozzátéve: nem tudja, hogy elődje, Barack Obama miért nem tárgyalt ez ügyben az oroszokkal, s miért nem hátrált ki a szerződésből.

A The New York Times egy nappal Trump bejelentése előtt azt írta, hogy az INF felmondásáról fogja tájékoztatni szombaton Moszkvában az orosz külügyminisztert John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

James Mattis amerikai védelmi miniszter október 4-én Brüsszelben "tarthatatlannak" nevezte az INF-szerződés Oroszország általi megsértését, s ismételten figyelmeztetve Moszkvát: amennyiben nem változtat, az Egyesült Államok is kénytelen lesz hasonló képességeket kifejleszteni.

Oroszország is  kilátásba helyezett "válaszlépéseket", számítva az amerikai kihátrálásra. Éppen egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban már jelezte: országa "haladéktalanul és szimmetrikus módon" reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szerződést.

Az INF-szerződést Washingtonban írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának  főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.

Mihail Gorbacsov 2016-ban

Mihail Gorbacsov 2016-ban

Fotó: Szergej Ilnyickij / MTI/EPA

A szerződés földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezett. A hatótávolságot 500-5500 kilométerben határozták meg. Az egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.