Trump ma már Észak-Korea megsemmisítéséről beszélt

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 19.

Külpol

New Yorkban mondott beszédet az amerikai elnök.

Összefogásra szólította fel az ENSZ tagországait Donald Trump a világszervezet New York-i közgyűlésén – írja az Euronews.  Beszédében Trump külön kitért a terrorizmus elleni harcra. Az amerikai elnök azt mondta, jelenleg nincs olyan eldugott pontja a világnak, ahol a terrorizmus veszélye ne fenyegetne.

Különösen aggasztónak nevezte Trump azt a fenyegetést is, amit az észak-koreai rakétakísérletek jelentenek. „A világ egyetlen országa sem nézi jó szemmel a nukleáris robbantásokat és rakétakísérleteket. Az Egyesült Államok eddig rendkívüli türelmet tanúsított, de ha arra kényszerülünk, hogy megvédjük magunkat vagy a szövetségeseinket, nem lesz más választásunk, mint hogy megsemmisítsük Észak-Koreát” – mondta az amerikai elnök.

Az amerikai elnök szót ejtett további válsággócokról, így a Közel-Keletről Afganisztánról, Venezueláról vagy Szíriáról is, emellett kiemelte az ENSZ megreformálásának szükségességét.

Eközben az MTI arról tudósít, hogy rakétavédelmi rendszert telepít Japán a legészakibb szigetére, Hokkaidóra, az után, hogy Észak-Korea az elmúlt időszakban ballisztikus-rakétakísérleteket hajtott végre, amelyek során két rakéta is átrepült Japán északi része felett - jelentette be kedden a tokiói védelmi minisztérium.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.