Trump nem is lett volna önmaga, ha nem szúr oda kicsit a hurrikán sújtotta Puerto Ricónak

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. október 4.

Külpol

Túl sok pénzbe kerül a sziget, pedig nem is volt igazi katasztrófa.

Donald Trump amerikai elnök kedden a hurrikán sújtotta Puerto Ricóra látogatott, ahol találkozott a szeptember második felében pusztító vihar károsultjaival. Trumpot Ricardo Rossello kormányzó tájékoztatta a helyzetről. Puerto Rico az USA társult állama.

Rossello dicsérte a szövetségi kormány és a katasztrófaelhárítási hivatal segítségét. Szavaira az amerikai elnök azzal válaszolt, hogy a kormányzó "nem használta ki politikai célokra a katasztrófahelyzetet". Trump ezzel a főváros, San Juan polgármesterére, Carmen Yulín Cruzra utalt, aki többször bírálta mind a kormányt, mind személyesen Donald Trumpot, mert szerinte a segítség lassan érkezett és nem volt elégséges.

A kormányzó tájékoztatása után az elnök a sziget 74 milliárd dolláros költségvetési deficitjéről beszélt,  és megjegyezte, hogy Puerto Rico "a kelleténél kicsit nagyobb summát vett ki a költségvetésünkből, mert nagyon sok pénzt költöttünk a szigetre".

Az elnök jelezte, minden haláleset szörnyű, de a helyzet nem olyan súlyos, mint a 2005-ben pusztító „valódi katasztrófát” okozó Katrina hurrikán utáni volt Louisiana államban.

Louisianában a viharnak 1800 halálos áldozata volt, Puerto Ricóban 34 halottról tudni, közülük 19 ember életét követelte közvetlenül a vihar (Trump beszédekor még csak 16 volt a halálos áldozatok száma).

Az akkor négyes erősségű Maria hurrikán szeptember 20-án csapott le Puerto Ricóra, legkevesebb 13 halálos áldozatot követelt. Az erős szél, a heves esők és az áradások csaknem teljesen tönkretették a sziget áramszolgáltatását és a telekommunikációs hálózatát is.

A sziget északnyugati részéből, ahol gátszakadás fenyegette több tízezer ember életét,  erőltetett ütemben kellett kitelepíteni a lakosságot.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.