Trump szerint nem probléma, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérleteket hajtott végre

  • narancs.hu
  • 2019. május 11.

Külpol

A Japán-tenger felé két rakétát is indítottak a héten.

Donald Trump amerikai elnök nem tartja a bizalommal való visszaélésnek azt, hogy Észak-Korea az elmúlt napokban újabb kísérleteket hajtott végre rövid hatótávolságú rakétákkal.

Trump a Politico című lapban pénteken megjelent interjúban beszélt erről. Kisebbítette az újabb észak-koreai rakétakilövéseket jelentőségét, "nagyon normális dolgoknak" nevezve őket. "Ezek (a rakéták) rövid hatótávolságúak, és én egyáltalán nem tartom ezt a bizalommal való visszaélésnek. Tudják, hogy egy bizonyos ponton annak tekinthetem, de jelen pillanatban nem" – mondta Trump.

"Folytatódik a kapcsolattartás (az két ország között). Tudom, hogy tárgyalni akarnak, beszélnek tárgyalásokról. Nem hiszem azonban, hogy ők készek a tárgyalásokra" – tette a hozzá az amerikai elnök, aki az elmúlt hónapokban kétszer is tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, de nem sikerült nyélbe ütnie vele megállapodást a Koreai-félsziget atommentesítéséről.

Észak-Korea csütörtökön két rövid hatótávolságú rakétát indított egy északnyugati bázisról a Japán-tenger felé. A rakéták először átrepültek több észak-koreai tartomány felett, mielőtt kiértek a Japán-tenger fölé, majd a vízbe csapódtak. A dél-koreai hadsereg mérése szerint 270, illetve 420 kilométert repültek, és 50 kilométeres magasságot értek el. Szakértők azt gyanítják, hogy Phenjan olyan új rakétákat próbált ki, amelyek kifejlesztését határozatban megtiltotta neki az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.