Ugrál a protugál - Népbarátok az unióban

  • Szlankó Bálint (Brüsszel)
  • 2006. július 27.

Külpol

Az Európai Bizottság populista üzemmódba kapcsolt: roamingtarifát szabályozna hatóságilag, a jegyárakkal trükköző fapadosok fejére koppintana, nekimegy a luxusprofitozó energiaszolgáltatóknak. Mi történt a piaci liberálisnak tartott José Manuel Barrosóval?
Az Európai Bizottság populista üzemmódba kapcsolt: roamingtarifát szabályozna hatóságilag, a jegyárakkal trükköző fapadosok fejére koppintana, nekimegy a luxusprofitozó energiaszolgáltatóknak. Mi történt a piaci liberálisnak tartott José Manuel Barrosóval?

Elég néhány kezdeményezést áttekinteni a múlt hónapból, hogy lássuk: Brüsszel az egész arcvonalon támadást indított. Az Európai Bizottság (EB) július elején rendelettervezetet küldött az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak, hogy hatóságilag törjék le a roamingtarifákat, egyes esetekben akár 70 százalékkal is, azok ugyanis túl magasak, s valódi piaci verseny híján nem is valószínű, hogy maguktól csökkennének. Alig néhány nappal később Jacques Barrot közlekedésügyi biztos kabinetjéből kiszivárgott, hogy adni készülnek az olcsó légitársaságok arcának, amiért az adók, illetékek és más rejtett költségek nélkül reklámozzák jegyeiket, olyan benyomást keltve, mintha ezentúl minden hajléktalan Mallorcára mehetne víkendezni (pedig nem). Nem sokkal korábban az egész európai sajtó azzal volt tele, hogy az EB versenyügyi főigazgatóságának munkatársai rajtaütéseket tartottak egy csomó európai - köztük magyar - gáz- és áramszolgáltatónál, illegális versenyellenes magatartásra gyanakodva. A regulátorok diszkeket és papírokat másoltak le, majd rendőröktől fedezve távoztak. A legújabb közellenségek a bankok és a hitelkártya-vállalatok lesznek, bár a versenyügyi tárcát vezető Neelie Kroes biztos egyelőre még csak fenyegetőzik az alapvető banki szolgáltatások "túlzott költségei" miatt. (Két héttel korábban kiszabott egy csaknem 300 millió eurós büntetést a Microsoftra, mert nem hajtott végre rendesen egy 2004-es EB-döntést.)

Első ránézésre mindez elég szokatlan. Az uniós politika egyik sármja - és persze legfőbb baja -, hogy viszonylag hisztimentes. Politikusi feltűnősködés persze Brüszszelben is van, pláne a kisebbségi komplexusban szenvedő Európai Parlamentben, de ritkán ilyen intenzív. Mi történik? Nos, hogy igazságosak legyünk és teljes ívében lássuk a sztorit, José Manuel Barrosónak elég

nehezen indultak be a dolgok

európai bizottsági elnökként. Először - 2004 októberében - az Európai Parlament majdnem megbuktatta egész csapatát, még mielőtt hivatalba léphetett volna, mert nem tetszett nekik pár biztosjelölt. Aztán a következő csaknem egy évet azzal töltötte, nagyjából minden másnak a kárára, hogy megpróbálta lesikálni magáról a bélyeget, amit az európai baloldal ráütött, hogy ti. piacpárti ultraliberális lenne, aki kemény és könyörtelen angolszász kapitalizmust akar erőltetni kényelmes-öreges Európánkra. Ez mostanra sikerült (már a lesikálás). Olyannyira, hogy épp az ellenkezőjével kezdik vádolni, miszerint a fogyasztóbarát populizmusban véli felfedezni a csodafegyvert, ami megmenti az Európai Uniót a közapátiától, őt pedig a politikai jelentéktelenségtől.

A populizmus ízetlen kifejezése helyett José Manuel Barroso az "eredmények Európája" szakkifejezést dolgozta ki, amit nem sokkal az európai alkotmány tavaly májusi franciaországi leszavazása után kezdett el mondogatni. Az a lényege, hogy nem a hülye alkotmánnyal kell foglalkozni, az úgysem érdekel senkit. Inkább arra kellene koncentrálni, ami úgymond valóban fontos a mindennapi emberek élete szempontjából: munkahely (nincs elég) és gazdasági növekedés (nem elég gyors). Barroso viszonylag hamar rájött, hogy ezzel a kettővel valódi hatáskörök híján nemigen tud mit kezdeni - inkább a tagállamoknak kéne valamit szervezkedniük -, ezért néhány hónappal ezelőtt ügyes váltásra szánta el magát. A stratégia mostanra bontakozott ki teljes valójában, ahogyan Brüsszelből szinte folyamatosan áramlanak a látványos, fogyasztóbarát kezdeményezések: törjük le a túl magas roamingtarifákat, csapjunk szét az elvileg liberalizált energiapiacon még mindig kiskirálykodó régi monopolcégek közt, koppintsunk a kamu 99 forintért Budapest-Reykjavík repülőjegyet hirdető fapados légitársaságok fejére, menjünk neki az ügyeskedő hitelkártyacégeknek és bankoknak, amelyek lenyúlják a fogyasztót, tiltsuk be az egészségügyi határértékeket megsértő szoláriumokat, és tegyünk feltűnőbb feliratokat a naptejflakonokra (a bőrrák az új főellenség?).

A populizmussal persze az a legfőbb baj manapság, hogy a cinikus sajtó és a még cinikusabb olvasó viszonylag gyorsan kiszúrja, és kész a beégés. Az elmúlt két hétben az európai sajtó le is csapott a témára. Például a brüsszeli European Voice a régi dilemmát kezdte feszegetni, hogy most akkor liberális-e Barroso vagy szocialista, a párizsi Le Figaro meg valami anonim francia diplomatát idézett, aki szerint "ezek a konkrét kezdeményezések azt akarják megmutatni, hogy Európa jó az embereknek". A valóság azonban az, cinizmus ide vagy oda, hogy szerencsétlen Barrosónak nemigen van más választása:

valamit csinálnia kell,

hogy az alkotmány bukása utáni politikai vákuumban demonstrálni tudja, hogy jól végzi a munkáját, és az EB nem adta fel az egészet. Az Európai Unió legfőbb problémája az, hogy legalább hárommillió kilométerre van minden normális embertől, akik jelentős része igazából nem tudja, mire való és mit csinál az egész - és ez politikailag tarthatatlan állapot egy olyan szervezet számára, amely lassan a nemzetállam legalapvetőbb funkcióit is kezdi magára ölteni. A látványos kezdeményezésekre tehát egyrészt azért van szükség, hogy az unió egyáltalán észrevétesse magát. Másrészt meg azért, mert Barrosónak, ha politikailag a felszínen akar maradni, 25 állam kormányával és az Európai Parlamenttel kell minden héten megbirkóznia, ez pedig manapság igen nehéz feladat. A portugál - mindenki számára érthető és hasznosnak tűnő kezdeményezéseivel - egyenesen az európai néphez fordult. Emberek! Itt vagyok, és ez nektek is jó! Segítsetek! Úgy kalkulál, hogy ez majd segít keresztülnyomni programját a Miniszterek Tanácsán és az Európai Parlamenten, és akkor elmondhatja magáról, hogy nem csak az időnket pazarolja. A gyakorlatilag zéró demokratikus felhatalmazással rendelkező Barroso legitimációt próbál szerezni magának is meg az EU-nak is.

Ám jegyezzük meg azt is: bár az EB új kezdeményezései populizmustól bűzlenek, a valóságban ezek egyáltalán nem a kalapból előcibált, minden gazdasági vagy politikai rációt nélkülöző látványakciók. A roamingtarifák kérdését például már vagy egy éve vizsgálják a brüsszeli Rue Joseph II-n, és magukat a mobilszolgáltatókat leszámítva kevesen gondolják, hogy teljesen indokolatlan volna a hatósági beavatkozás a bemerevedett roamingpiacba. Az energiaszolgáltatókkal szembeni keménykedéssel kapcsolatban szintén elég stabil a konszenzus, tekintve, hogy az évek óta nyomatott liberalizációnak egyelőre nem látni túl sok eredményét. A volt monopóliumok keményen belevágták a sarkukat a talajba, és alighanem csak erővel lehet majd kirobbantani őket a hosszú távú energiavásárlási megállapodások és más trükkök védte állásaikból. A Microsoft megbüntetése egy évek óta húzódó vita eredménye, amit ráadásul a tagállami szabályozó hatóságok is jóváhagytak. A naptejek újracímkézése nem kötelező, csak ajánlás, tehát még pénzbe sem feltétlenül kerül az ágazatnak. A repülőjegyek árának rendes feltüntetése pedig valójában egy régebbi EB-kezdeményezésnek a része, csak Barrosóék mostanra jöttek rá, hogy a "harmadik repülési csomag" kódszó - az EU-zsargonban ez a neve a dossziénak - nem annyira jól marketingelhető, mint az új megközelítés. Úgy tűnik, Barroso stratégiája tartalmát tekintve is szilárd lábakon áll. Végeredményben csak arról van szó, hogy az Európai Bizottság végre elkezdte azt csinálni, amiről évek óta csak ciki szemináriumokon papol: kommunikál, méghozzá konkrétumokról. Úgy, hogy egy normális ember is értse, mi van.

A frontális támadást a fentieken kívül még egy megfontolás magyarázza. A jogszabályokat jóváhagyó Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa manapság annyira be van lassulva, és annyira erősek az EB reformjavaslatait legyengíteni akaró tagállamok és képviselők, hogy az EB-nek csak akkor van esélye érdemi eredményekre, ha legalább

tíz méterrel a cél elé

tüzel. Egy európai parlamenti illetékes egy nappal a roamingjavaslatok benyújtása után azt mondta nekem, hogy reálisan nézve a rendelet maximum kétharmada fogja túlélni az első olvasatot. De ez az egyetlen módja annak, hogy az elégséges többség összejöjjön. "Persze azt is lehet, hogy a piacpártiak átnyomják a szöveget egyszerű többséggel, de akkor meg a tagállamok belezik ki az egészet" - mondta ez az illetékes, utalva rá, hogy a kis többséggel elfogadott parlamenti kompromisszumokat a tanács könnyen szétszedi, míg a nagy többséggel jóváhagyott szöveget nehezebben tudja megpiszkálni. "Inkább felvizezzük mi, hogy legalább valamennyi megmaradjon belőle" - mondta lemondóan a tisztviselő, aki a piacpártiak között helyezte el magát. Nem csoda, hogy Barroso kezd hisztis lenni. A kérdés most már csak az: vajon ezek a kezdeményezések elégségesek lesznek-e ahhoz, hogy az európaiak - akiknél ugye előbb vagy utóbb újra meg kéne próbálkozni az uniós alkotmánnyal - felkapják a fejüket.

Neked ajánljuk