Hentes és mészárlás - Kambodzsa: a múlt bezárul

  • - kovácsy -
  • 2006. július 27.

Külpol

Mégsem kell bírái elé állnia a Vörös Khmer egykori katonai parancsnokának: hiába lett volna Ta Mok a kulcsfigurája az 1975-79 közötti népirtás ügyében lassan mozgásba lendülő nemzetközi bírósági eljárásnak, neki már nem kell elszámolnia tetteivel, amelyek minden bizonnyal kimerítik a népirtás fogalmát. Hentesnek becézték különös, szenvtelen kegyetlensége miatt.
Mégsem kell bírái elé állnia a Vörös Khmer egykori katonai parancsnokának: hiába lett volna Ta Mok a kulcsfigurája az 1975-79 közötti népirtás ügyében lassan mozgásba lendülő nemzetközi bírósági eljárásnak, neki már nem kell elszámolnia tetteivel, amelyek minden bizonnyal kimerítik a népirtás fogalmát. Hentesnek becézték különös, szenvtelen kegyetlensége miatt.

Zavarba ejtő képek: 72 buddhista szerzetes imát mormol egy népirtással vádolt tömeggyilkos holtteste fölött; gyászolók tömege búcsúztatja ugyanezt az embert, az arcokon őszinte bánat és megrendülés. Közben pedig tudjuk: ha a rezsim, amelynek a nyolcvanévesen elhunyt Ta Mok az első számú katonai vezetője volt, nem bukott volna meg, a szerzetesek is, a gyászolók egy része is jelöletlen tömegsírban feküdne. Ilyen sírokat egyre-másra tártak föl Kambodzsában az elmúlt években, de igazából nehéz egyértelműen megállapítani, vajon milyen mértékben óhajtja a lakosság, hogy igazság tétessék, hogy felelősségre vonják a véres terror irányítóit. Vajon nincs-e még ma is átszőve a társadalom, a közhivatalok állománya a szervezet egykori tagjaival, támogatóival?

Amikor a 17 kambodzsai és 10 külföldi bíró néhány hete, július elején esküt tett Phnom Penhben, kilenc hosszú éven át húzódó előkészületek után hivatalosan munkához látott a Vörös Khmer rémtetteit vizsgáló bíróság. Az előreláthatóan több éven át tartó eljárás végén elítélik a népirtás vádjával felelősségre vont főbűnösöket, akik közül azonban jelenleg csak egyetlenegyet tartanak őrizetben, név szerint Kang Kek Ieut, aki ráadásul másodvonalbeli, félig-meddig végrehajtó pozícióban lévő vezetőnek számított, amennyiben egy börtönt, pontosabban halálgyárat igazgatott. Mintegy tizenötezren kerültek föl itt a kínvallatások futószalagjára, és csak heten kerültek ki élve. Az elhurcoltaknak, akik közül sokan a szervezeten belüli tisztogatások áldozatai és ezek családtagjai voltak, ellenséges szervezkedésekben vállalt részvételükről kellett vallomást tenniük, hogy végül

tarkón lőjék vagy agyonverjék

őket. Az eddig összegyűlt tanúvallomások és börtöndokumentumok, a koponyahegyek és a látogatható kínzókamrák gyötrelmesen részletgazdag képet nyújtanak a fantáziadús, döbbenetes kegyetlenkedések kimeríthetetlen sokféleségéről.

Persze Ta Mokot sem ok nélkül kapták el. Attól fogva, hogy 1977-ben Pol Pot a hadsereg élére állította, személyesen vezényelt le több tisztogatási műveletet, amelyek közül konkrét adatok vallanak egy harmincezer áldozatot követelő akcióról - ekkortól emlegetik Hentesként. A szervezetnek egyébként alapelve volt, hogy a meggyilkoltak egész családját - a gyerekekkel együtt - el kell pusztítani: ne maradjon senki, aki személyes gyűlöletet táplálna a hatalommal szemben. A Vörös Khmer a hozzá hasonlatos, szigorú hirarchiába szervezett, diktatórikus hatalomra törő, radikálisan egyenlősítő politikát ígérő mozgalmak közül is kitűnt gyilkos ámokfutásával, onnantól kezdve, hogy már évekkel a hatalom megszerzése előtt hozzákezdett saját sorainak a ritkításához, és jóval a hatalom elvesztése után is folytatta ezt a gyakorlatot. A szervezet első embere, Pol Pot 1997-ben csapott le utoljára, mégpedig egy Son Sen nevű harcostársára és szűkebb környezetére. A következő áldozat pedig - ha igaz - Ta Mok lett volna, aki azonban egy puccsal megfordította a helyzetet a Vörös Khmer egyik utolsó bázisán, az északi határvidéken fekvő Anlong Vengben. Így egy hevenyészett népbíróság meglehetősen kusza "demokratikus" eljárás során életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta a megfáradt vezért, aki aztán a következő évben meghalt - egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint voltak, akik besegítettek neki, a hivatalos verzió szerint a betegsége végzett vele.

Ahogy most Ta Mokkal, akit évekig tartó próbálkozások után 1999-ben fogtak el a thaiföldi határ közelében. Az elmúlt hónapban kezdett betegeskedni, aztán a múlt héten kómába esett. Hosszú élete a kezdeti buddhista szerzetesi stúdiumok után illegalitásban, gerillaharcokban telt. A negyvenes években először a francia gyarmati uralom, aztán a japán megszállók ellen harcolt. A világháború után egy kisebb ellenállási mozgalom tagja lett. A vietnami háború kezdetéig a semlegességét - Sihanouk herceg mint államfő ügyes regionális taktikázgatásának hála - megőrző Kambodzsa fokozatosan belesodródott a harcokba: az észak-vietnamiak egyfajta hátországként használták a dél-vietnami akciókhoz. Sihanouk ezt hallgatólagosan tudomásul vette, ahogy azt is, hogy amerikai gépek 1969-ben titokban bombázni kezdték a gyakorlatilag észak-vietnami irányítás alatt álló Vietcong kambodzsai bázisait. Ezután Kambodzsában egy nyíltan Amerika-barát kormány puccsal átvette a hatalmat. Az ekkortól felélénkülő gerillaakciók során Ta Mok elvesztette a fél lábát. Ekkor már a Kambodzsai Kommunista Párt vezetői közé tartozott. Az országban egyre inkább eluralkodott a polgárháború, amelyben a Vörös Khmer hivatalosan egyfajta hazafias, Amerika- és Vietnam-ellenes, ugyanakkor békepárti ideológiát képviselt.

A Vörös Khmer fekete egyenruhás harcosai 1975 áprilisában vonultak be Phnom Penhbe. Arra hivatkozva, hogy amerikai bombázástól kell tartani, rögtön hozzáláttak a kétmilliósra duzzadt főváros, majd pedig a vidéki városok teljes kiürítéséhez. Pol Pot és társai a társadalmi békét meglehetősen radikális formában képzelték el, magát az esztendőt is Nulladik évnek keresztelték el. És ettől kezdve valóban minden megváltozott. Az evakuáltak egyáltalán nem térhettek haza: egyenesen a rizsföldekre terelték őket, ahol aztán a következő években látástól vakulásig dolgoztak, megfosztva identitásuktól és individualitásuktól. Ráadásul még szerencsésnek is mondhatták magukat, szemben azokkal a társaikkal, akiket a bukott rendszerben betöltött - akár csak egyszerű közalkalmazotti - szerepük, iskolai végzettségük vagy bármilyen más,

kiszámíthatatlan gyanú, feltételezés

alapján százezerszámra meggyilkoltak. Éhínség, az orvosi ellátás teljes hiánya is tizedelte a lakosságot.

Mindennek végül az 1978 végén elkezdődött vietnami támadás vetett véget, amelybe több, időközben a határ túloldalára szökött egykori Vörös Khmer-hacos is bekapcsolódott. A nagy kísérlet, a piac nélküli, önellátó agrártársadalom megteremtése nem járt sikerrel.

Viszont a béke sem köszöntött be: a joggal vietnami bábkormánynak tekintett új rezsim szűk körű legitimációja a szovjet tömb országaira korlátozódott. Az ENSZ továbbra is a Vörös Khmer kormányát tekintette Kambodzsa legális képviselőjének. Az Egyesült Államok a még javában dúló hidegháború logikájának engedelmeskedve akkoriban, a nyolcvanas évek elején-közepén egyrészt egyfajta enyhülési politikát folytatott Kínával szemben, másrészt Vietnam - rajta keresztül pedig a Szovjetunió - elszigetelésén dolgozott. Ebben a célrendszerben az új helyzet megingatása volt a követendő cél, miközben Moszkva természetesen saját délkelet-ázsiai pozícióinak megerősítésében volt érdekelt. A Vörös Khmert a maga szörnyű múltjával közvetlenül nem támogatta Washington, később azonban létrejött egy ellenzéki koalíció, amelybe két szalonképesebb, jobbra húzó csoport mellé már inkább befértek a katonai erejük miatt ráadásul nélkülözhetetlen egykori tömeggyilkosok, akik közvetlenül nem részesültek ugyan az amerikai segítségből, mint társaik, de azért nekik is csurrant-cseppent - ha máshonnan nem, hát a lakosságnak szánt segélyekből.

Közel egy évtizeden át folytatódott a belháború, elsősorban a nyugati és északi, határszéli területeken. Ilyen körülmények között szóba sem jöhetett a legkevésbé sem lezárt múlt feldolgozása. Már csak azért sem, mert az új kormányzat számos vezetője maga is a Vörös Khmer soraiban kezdte a pályafutását egykoron, arról nem is szólva, hogy ezekben az években

a kormányerők sem Þnomkodtak

túlzottan a lakossággal. A helyzet a hidegháború végeztével vett új fordulatot: 1989-ben a megszálló vietnami csapatok kivonultak Kambodzsából, béketárgyalások kezdődtek, és átmenetileg az ENSZ kormányozta az országot. Végül 1993-ban parlamenti választásokat tartottak, a Vörös Khmer katonái egy amnesztiarendelet hatására ezrével tették le a fegyvert, később pedig a szervezet egyes fontos vezetőinek is amnesztiát ígért az új kormány. Ily módon idő előtt kialakult egy olyan jogi helyzet, amelyből nehéz volt eljutni a felelősségre vonás kereteinek a kialakításáig. Meg kellett teremteni a belső alkotmányos kondíciókat, meg kellett találni a módját, hogy a politikai nyomástól függetlenül lehessen majd ítélkezni a bűnösök fölött. Most pedig csak reménykedni lehet, hogy valamilyen módon sikerül a törvényszék elé idézni nemcsak a tanúkat, hanem a vétkeseket is, akik, miközben a tartózkodási helyük nagyjából ismert, jelenleg több-kevesebb mozgásszabadságot élveznek, tehát minden lehetőségük megvan arra, hogy megússzák a szembenézést a tetteikkel, a tömeges halálos ítéletekkel, a börtönökben módszeresen elpusztított kambodzsaiak tömegével.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.