Újabb fotók jelentek meg egy Downing Street-i partiról, amelyet korlátozások idején tartottak

Külpol

A rendezvényen Boris Johnson brit miniszterelnök is részt vett.

Újabb fotók kerültek nyilvánosságra hétfőn egy olyan Downing Street-i partiról, amelyet a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú korlátozások idején tartottak Boris Johnson brit miniszterelnök részvételével.

 Az ITV brit kereskedelmi tévétársaság híradója által megszerzett és közzétett, 2020. november 13-án készült négy fotón az látszik, hogy Johnson pohárköszöntőt mond több munkatársa jelenlétében a kormányfői hivatal akkoriban éppen távozóban lévő kommunikációs igazgatója, Lee Cain tiszteletére. A képeken látszik egy asztal is, amelyen borosüvegek, poharak és ételek vannak.

Abban az időszakban már érvényben volt a Johnson-kormány által elrendelt második országos zárlat, amelynek értelmében legfeljebb két, nem ugyanazon háztartásban élő ember tartózkodhatott zárt térben egymás társaságában.

Johnsont nemrégiben már megbírságolta a londoni rendőrség a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt. Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak. A Scotland Yard többheti vizsgálat után összesen 126 pénzbírságot rótt ki 83 kormánytisztviselőre és hozzátartozóra, köztük a miniszterelnök feleségére, Carrie Johnsonra és Rishi Sunak pénzügyminiszterre is.

Az ügyben ráadásul várható egy parlamenti szakbizottsági vizsgálat is annak megállapítására, hogy Boris Johnson félrevezette-e az alsóházi képviselőket a zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.

A kormányfőt a most előkerült fotókon szereplő 2020. novemberi összejövetelről is kérdezték már az alsóházban, Johnson azonban a képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy az adott napon nem volt partiszerű összejövetel a miniszterelnöki hivatalban. A brit kormány által érvényben tartott magatartási szabályok egyértelműen elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy bármilyen ügyben tudatosan félrevezette a parlamentet.A korlátozások idején tartott partik ügyében folyik egy harmadik vizsgálat is Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője vezetésével. E vizsgálat teljes körű jelentését hamarosan - nem kizárt, hogy már ezen a héten - szintén közzéteszik.A Gray-vizsgálatról azonban már január végén megjelent egy előzetes, 12 oldalas összefoglaló, amely egyebek mellett megállapította, hogy a kérdéses rendezvények legalább egy része súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normákat és azokat az előírásokat is, amelyekhez az adott időszakokban a brit lakosság egészének tartania kellett magát.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult. A kormányfő hivatalosan elnézést kért, azonban többször is jelezte, hogy nem kíván távozni tisztségéből, jóllehet ezt az ellenzék mellett a Johnson vezette Konzervatív Párt soraiból is számosan követelik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.