Külpol

Április elején megbukott és menekülésre kényszerült az ellene tüntető tömegbe lövető kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev, majd kisvártatva polgárháborúval fenyegette meg országát. Ekkor még nem tudtuk, vajon az átmeneti kormány képes lesz-e megfékezni az elszabadult indulatokat. (Lásd: Tulipánok másodvirágzása, Magyar Narancs, 2010. április 15.) A múlt héten kiderült: nem volt képes. Sz. Bíró Zoltán

"Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned." George Cukor - vélhetően csak mifelénk közkézen forgó - axiómája a legváratlanabb helyen nyert új értelmet: szombat éjszaka kibukott a szlovák törvényhozásból a Magyar Koalíció Pártja. Búcsúznunk kell továbbá Vladimír Meciar nevű kedves játékosunktól is... Bekerült viszont - méghozzá imponáló, nyolc százalék fölötti eredménnyel - Bugár Béla alig egyéves pártja, a HÍD-MOST, és az alig valamivel régebbi, liberális SaS (Szabadság és Szolidaritás). Éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy győztek a jók - de változott-e valami valójában?

A múlt szerdán előre hozott parlamenti választásokat tartottak Hollandiában, miután tavasszal a szociáldemokraták (PvdA) kiléptek a kereszténydemokratákkal (CDA) és egy kicsi, de szigorú protestáns párttal (CHU) alkotott koalícióból. Nem akarták kivárni, hogy az év végi rendes választásokra a válságkezelés végképp lehasználja őket.

A tavaly júliusi bulgáriai parlamenti választások nyertese, a GERB egyetlen témával kampányolt: harc a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. A győzelem után alaposan nekiláttak.

A Törökországból Gázába igyekvő nemzetközi segélyflottilla szervezése már hónapok óta folyt, az indulás és érkezés dátumát is ismerhettük. Vajon miért lepődött meg mégis mindenki az eseményeken? És miért tűnik úgy, hogy az izraeli biztonsági szerveket érte a legnagyobb meglepetés?

Olaszországban a válság kirobbanása óta általános az elégedetlenség: egymást érik az utcai tüntetések a munkanélküliség, a déli országrész elszegényedése és a növekvő korrupció ellen. Az ellenzék is nógatja Berlusconit: ha nem kívánja az országot görög sorsra juttatni, hozzon válságkezelő intézkedéseket, és ne az adatok téves értelmezésével súlyosbítsa tovább a helyzetet.

A görög válságtól retteg Románia. A hét elején minden idők legnagyobb, legtöbb alkalmazottat megmozgató sztrájksorozata zajlott.

A rendszerváltozás utáni cseh politikai élet eddig sem szűkölködött a furcsaságokban, ám ez a mostani bajnoknak tűnik köztük is. Jóformán az urnazárás másnapján bizonyossá lett ugyanis, hogy az a párt alakíthat kormányt, amelyik a legnagyobb veszteségeket szenvedte el a választásokon. Nota bene, húsz éve az övék lesz az első megnyugtató képviselőházi többség...

Vasárnap este ezrek tombolnak az Óvárosi téren, nemzetiszín zászlók lobognak, patakokban folyik a pezsgő, a sör - mindenki boldog, hajnalig tart az örömünnep. Hétfő reggel nyilvánosságra hozzák az alsóházi választások előtti utolsó közvélemény-kutatási adatokat. Aki azt hiszi, e két hír között nincsen összefüggés, lehet, hogy téved.

A 750 milliárd eurós mentőcsomag elfogadása csökkentheti az euróövezet több tagjára nehezedő pénzpiaci nyomást. A hirtelen megtalált európai politikai egység mögött azonban ellentétek húzódnak, miközben a globalizálódott világ új kihívásokra sürget válaszokat. Lengyel Lászlót Európa kilátásairól kérdeztük.

Irán - nukleáris programja révén - jó ideje a világpolitika fókuszában áll. Az atomhatalmi törekvéseket a nemzetközi politika és sajtó a jelenlegi konzervatív kormányzathoz vagy legalábbis a síita iszlám progresszív, politikus irányzatát képviselő vallásos rendszerhez köti. A probléma lényege azonban mélyebben, az iráni társadalom kettős identitásában és szemléletében rejlik.

Nincs egyértelmű győztese a múlt heti brit választásoknak, de lapzártánk idején már befejezéshez közeledtek a koalíciós egyeztetések - állították a liberális demokraták, miközben a Konzervatív Párttal és a Munkáspárttal is tárgyaltak. Ha az előbbivel egyeznek meg, akkor biztos a parlamenti többség, ha az utóbbival, akkor egy sor kis párt támogatása is szükséges a stabil kormányzáshoz.

A francia Pierre de Coubertin által 1894-ben alapított Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) - és persze a "sportszerető közvélemény" - az olimpiai játékok súlyos válságával nézett szembe a nyolcvanas évek elejére. Már az 1976-os montreali olimpia is súlyos kudarc volt: a legtöbb afrikai ország bojkottálta, ráadásul a játékok óriási adósságot hagytak a város és Québec állam vállán, amelyet különadó kivetésével is csak 2006-ra sikerült teljes egészében törleszteni. Az 1980-as moszkvai olimpiától pedig Afganisztán szovjet megszállása miatt 65 ország maradt távol (a részt vevő nyugati államok sem saját nemzeti színeikben, hanem az ötkarikás zászló alatt indultak), és hátravolt még a Los Angeles-i ellenbojkott. Ebben a helyzetben került a NOB élére a spanyolosan Juan Antonio keresztneveken ismert Samaranch.

A lengyel államfő tragikus balesete végérvényesen ráirányította a világ figyelmét Katynra, a szovjet NKVD által a lengyel hadifogoly tisztekkel szemben hetven esztendővel ezelőtt elkövetett gaztettre. Paradox módon a moszkvai vezetésre bizalmatlanul tekintő Lech Kaczynski halála érdemben hozzájárulhat a lengyel-orosz kapcsolatok látványos javulásához.