Narancs XXII. évf. 23. szám(2010.06.10.) (2010-06-10)
A hétvégén, amikor az egész ország a Kósa- Varga-Szíjjártó-trojka államcsődről szóló áriáin s a forint zuhanórepülésén volt kiakadva, Magyarország legnagyobb ellenzéki pártja kongresszust tartott. Mely után annyival lettünk okosabbak, hogy a Magyar Szocialista Párt Balogh Andrást állítja államfőjelöltnek. Kit? Balogh András bangkoki nagykövetet. Ja?
Múlt heti interjúnkban ("Változtatási moratóriumot vezetnék be") a nyilatkozó Szekszárdi Júliát tévesen neveztük egyetemi tanárnak, valójában egyetemi docens. Elnézést a pontatlanságért. .
A köztisztviselők jogállásának szabályozása tényleg megérett a reformra. Nem tartható fenn az a rendszer, aminek esetleges az utánpótlása, ami nem jelöl ki világos, konkrét és számon kérhető célokat a szervezeteknek és az ott dolgozóknak, ami nem rendel ehhez a teljesítményt ösztönző, a jó embereket megtartani képes javadalmazást, ami nem tud megszabadulni az alkalmatlan vagy a motiválatlanságukból kimozdíthatatlan közszolgáktól. Egyáltalán, ami a biológiai létezést és nem a munkát díjazza.
A kétharmados többség az alkotmány részletes módosításainak lehetőségét éppúgy magában rejti, mint egy vadonatúj alkotmány elfogadását. S hogy ne legyenek kétségeink, a nemzeti konzultáció gazdasági fordulóján Orbán Viktor alkotmányozó nemzetgyűlésről és egy új alkotmány 2012-es bevezetéséről beszélt.
A franc gondolta volna, hogy egy isten háta mögötti konferencián előadott, amúgy rutin- és tervszerű, a maga nemében szórakoztató hazudozás képes megingatni olyan valutákat és tőzsdéket is, amelyekről eddig azt is alig tudtuk, hogy léteznek - ezért Kósa Lajos múlt csütörtöki fellépésén nem is szörnyülködnénk többet (pár oldal múlva úgyis elmondjuk a sztorit).
Magyar Narancs, 2010. május 27. Hiszi, nem hiszi... Hiszi, nem hiszi a kedves Olvasó, Csáki Judit színikritikus "Eszi, nem eszi" c.
A kíváncsiság éppoly természetes tulajdonságunk, mint az öregedés. De az utóbbi nem feltétlenül következik az előbbiből, még ha a közmondás így is tartja. Ennél korszerűtlenebb közmondást egyébként elképzelni is nehéz. A középkori keresztény teológia dohos levegője árad belőle; egy hideg, csontos kéz fogja be szemünket: az embernek nem kell olyan sokat tudnia. Ha jót akar.
Képzeljük el, hogy egy távoli országban töltjük a szabadságunkat, és a helyi légitársasággal kedvező áron elrepülhetünk egy csodálatos korallszigetre, ahol világhírű buddhista kolostorokat és egzotikus állatokat láthatunk. Utánanézünk a légitársaság statisztikáinak, és azt látjuk, hogy ha minden évben megtennénk ezt az utat, akkor ezerévenként érne bennünket katasztrófa. Vállalnánk az utazást?
A Törökországból Gázába igyekvő nemzetközi segélyflottilla szervezése már hónapok óta folyt, az indulás és érkezés dátumát is ismerhettük. Vajon miért lepődött meg mégis mindenki az eseményeken? És miért tűnik úgy, hogy az izraeli biztonsági szerveket érte a legnagyobb meglepetés?
Olaszországban a válság kirobbanása óta általános az elégedetlenség: egymást érik az utcai tüntetések a munkanélküliség, a déli országrész elszegényedése és a növekvő korrupció ellen. Az ellenzék is nógatja Berlusconit: ha nem kívánja az országot görög sorsra juttatni, hozzon válságkezelő intézkedéseket, és ne az adatok téves értelmezésével súlyosbítsa tovább a helyzetet.
A tavaly júliusi bulgáriai parlamenti választások nyertese, a GERB egyetlen témával kampányolt: harc a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. A győzelem után alaposan nekiláttak.
Szakemberek szerint a rendszerváltásnál is nagyobb megrázkódtatást okozott a hazai könyvtáraknak az internet elterjedése. A jelek szerint túl vannak ugyan az átalakulás nehezén, ám közben gyökeresen megváltozott a könyvtárak funkciója is.
Harmincmillió forint. Ennyire volna szüksége a jól és sikeresen működő sátai iskolának ahhoz, hogy elkerülje a bezárást. A többségében roma gyerekek számára az intézmény nemcsak a világot nyitotta meg, de utat is mutatott nekik a kiemelkedésre. A helyi kisebbségi vezető szerint a szegregáció iskolapéldája, ami Sátán állami segédlettel történik.
A legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói.
Nyolc év gazdaságpolitikai locsogás (hogy ne mondjuk: hazudozás) után a Fidesz az első őszinteséget igénylő feladaton elbukott. A következmények sokba fognak kerülni, de talán végre tiszta helyzetet teremtenek.
Mi, "akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura" - vallanak színt az Országgyűlés tagjai a frissen megfogalmazott nemzeti összetartozás törvény preambulumában. Az antikvitásban és a középkorban még magától értetődött, hogy egy törvény megfogalmazói a dokumentumban megidézték Istent (vagy az isteneket), jelenléte volt az érvényesség garanciája. A modern korban viszont kevésbé természetes egy ilyen döntés, és mint interjúalanyaink válaszaiból kiderül, akár ellene, akár mellette foglalunk állást, könnyen képmutatónak tarthatnak minket.
A címlapon a legendás, színháztörténeti alakítás fotója: Gábor Miklós mint szőke dán királyfi tekint önmaga elé, egyszersmind önmagába. Féner Tamás felvétele a pályafutás magaslati pontját éppúgy felidézi, akárcsak a mélyen és megveszekedetten intellektuális színészegyéniség legmarkánsabb vonását.
A hetvenes évek első punkzenekarai óta közhely, hogy ha az ember úgy nagyjából le tud fogni három akkordot, már nincs akadálya, hogy zenekart alapítson. Az már ritkábban fordul elő, hogy valaki előbb bebizonyítja muzikális zsenialitását, aztán fokozatosan visszatér az említett három akkordhoz.
Éppen harminc éve, 1980. június 3-án tért vissza a világűrből a Szojuz-35 fedélzetén Farkas Bertalan. A Boulevard és Brezsnyev (B&B) Galériában látható kiállítást akár tekinthetnénk évfordulós tisztelgésnek, már csak azért is, mert egy molinóra festett képen maga az első magyar űrhajós és társa, Valerij Kubaszov is megjelenik - igaz, a galériát reklámozva. Maga a cím azonban elsősorban a B&B Galéria 2006-ban induló történetének legújabb fejezetére utal, egy olyan akcióra, melynek során a galéria művészei és támogatói május elsején önkényesen birtokba vettek egy, a Király és a Kisdiófa utca sarkán évek óta üresen álló üzlethelyiséget.
A kortárs magyar irodalom egyik legkülönösebb, legsokoldalúbb, legtermékenyebb és vitathatatlanul legnagyobb hatású szerzőjének új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötete határozottan építi tovább azt a "TD-leltárt", melyet a mester a 2007-es "létösszegző kötettel", a rajzokkal teli Ördöglakattal (erről lásd: Tandori foreÖer, Magyar Narancs, 2007. augusztus 30.) és A komplett Tandori - komplett eZ? című regénnyel kezdett meg, majd tavaly folytatott a 2 és fél töredék Hamletnek, illetve A Rossz Reménység Foka című verseskötetekkel. E "leltár" léte és működése megdöbbentő pontossággal modellezi az életmű egészének alakulását, ide értve nemcsak a kötet- és ciklusszerkezetek egymásra olvashatóságát, a motivikus kapcsolatok hasonló módon való működését, de még a rosszmájú kritikusok részéről oly sokat hangoztatott "önkontroll-nélküliséget" vagy "grafomániát" is.
Próbálkoznak, próbálkoznak, de a régi kések újfent élesre fenése csak nem sikerül a hollywoodi horrorok lelkes iparosainak. Udvariaskodhatunk persze, hogy a nagy, ostoba remake-gyártási hullám elénk sodort azért egy-két nézhető darabot is, de minek, ha olyan, amit az eredetijével egy lapon szabadna emlegetni, egy sem készült idáig. A másolatgyártók mindenekelőtt azt felejtik el, hogy az amerikai horrorfilmek alkotói harminc-negyven évvel ezelőtt még fordítottak energiát a korszellem-kiszimatolásra.
Együtt váltak ismertté, feleség és férj, évtizedek óta társak. A kilencvenes években az Amaro Drom roma lapban dolgoztak együtt, a cigánytelepek életét, lakóit, ennek az életnek a méltatlan és önmagába zárt nyomorúságát, mögötte az emberek fájdalmait, kicsi és futó örömeit élték át és igyekeztek megértetni a külvilággal Más Világ című közös albumukkal és számos helyszínt megjárt kiállításukkal. Az-óta is együtt, de már szétágazó utakon haladnak, immár a bensőséges megörökítés, a riportfotózás magaslatain is túl: nem leképezik, egyre inkább átfogalmazzák, mondhatni, konstruálják a valóságot.
Melyik tíz lemezt mentenéd ki egy égő házból? Buta a kérdés? Szerintem is. Ilyen helyzetben tíz lemez kimenekítése irreális célkitűzés. Miközben füstmérgezéstől ájult édesanyánkat vonszoljuk ki a lángok közül, szabad kezünkkel jó esetben egy lemezt, ha sikerülhet felmarkolnunk. Nem tízet, nem ötöt, nem kettőt. Egyetlen lemezt menthetünk csak meg. Én, azt hiszem, a Raw Powert választanám. De melyiket?
A történet nem ismeretlen, Paul Zindel hatvanas évek közepén kelt színjátékát magyar színházak is előveszik időnként, a maga idejében pedig az Off-Broadwayn volt nagy siker. Az 1972-es moziváltozat sem idegen, hiszen a hetvennégyes Mikulás meghozta a pesti mozikba is. A Gamma-sugarak emlékezetesen "családi film", a szó minden lehetséges értelmében, melyek közül a kevésbé érdekes, de aligha elhagyható, hogy a rendező (Paul Newman) a mű döntő szerepeit feleségére és lányára bízta.
Kedves nézőink, most egy legenda érkezik! Örömünk ugyan ezúttal sem lesz felhőtlen, de a találkozás akkor is megér minden pénzt. Kezdjük felrúgva az illemet: Jirí Barta alig múlt hatvan, mégis olyan ismerkedési est lesz ez, mintha Pelével a New York Cosmos színeiben lett volna szerencsénk először találkozni.
"Amikor még fiatalabb voltam, mindig szívtam pár slukk ópiumot, mielőtt buliba indultam" - hadar lelkesen az ötödik oldalon a nagymama az elbeszélő Márzsinak a teheráni konyhában. Jobb felütést aligha kívánhatna magának egy régi-régi családi teadélutánra visszamerengő rajzos emlékfutam - annál nagyobb csalódás, hogy innen már nem fut feljebb (vagy még inkább: mélyebbre, befelé) az út.
A sok egyforma, poszt előtaggal ellátott műfajokban alkotó zenekar közül keveset érdemes igazán kiemelni. A Rosettát is elsősorban azért, mert látványosan és problémamentesen hoz össze egymástól nagyon távol álló zenei világokat - majd telehinti őket a csillagászatból és az űrhajózásból vett témákkal. Első (dupla)lemeze (The Galilean Satellites) annyiban különbözött több tucat más, ugyanakkor megjelenő, hasonlóan megszólaló albumtól, hogy a felhasznált ambient-mintákból önálló lemez készült.
Valamit már megint visz a víz, még a tavi is. Ha jól látjuk, thriller lesz az, lélektani. Persze mit nekünk a víztükör finom fodrai, a lírai lápok és a filmtörténeti delták, átlátunk mi már az ilyesmin, a békés élővilág itt csak untermann lesz. Ne a madarat, az embert figyeljétek, mosolyát se higgyük, mert ez olyan szerzet, hogy csak belerondítani képes az idillbe! A szűken vett játéktér máris egy hivalkodó emberi képződmény, egy tóra néző, természetvédelmi szempontból meglehetősen aggályosnak tűnő, kivagyi konstrukció. De minket nem a természetvédelmi, hanem a lelki viszonylatok érdekelnek, s kit látnak szemeink odabent, e szépségdíjas építmény fényes dísztermében; egy minden szögből boldog emberpárt. Ennek a fele se tréfa, oly boldogok, hogy innen csak lefelé vezethet a lejtő, még egy olyan sík vidéken is, mint a Fertő tó és vonzáskörzete. Úgy szokás az ilyet mondani, hogy valami van a levegőben, és tényleg, valami nincs is rendben a hétvégézni érkező régi barátokkal. Libamájat hoznak és régi feszültségeket, ebből még baj lesz, az újszülött cica is láthatja. És baj, az lesz is, de nem onnan jön, ahonnan a fogadóbizottság várná, nem a nádasból, ahol egy gyerekekkel játszadozó gyilkos videózza apró áldozatait, nem, nem, a baj már rég a spájzban van, és eszi a befőtteket.
Sandra Bullocknak van humora. Nem a filmjeiből vesszük, azok láttán rég eszünkbe sem jut ilyesmi, hanem a valóságból, mert ha valaki személyesen veszi át az év legrosszabb női alakításáért járó Arany Málnát, ott komoly öniróniára kell gyanakodni.
Amikor épp nagy filmrendezők műtörténeti kihatásain támad kedvünk szörnyülködni, jó ideje Quentin Tarantino neve ötlik fel elsőül - mondván, az árt igazán, aki saját magának is árt (pontosabban megnehezíti a későbbi önmaga pályáját is). Csakhogy Tarantino előtt is volt élet: máig sem könnyű kiheverni a hatást, mellyel a szabadságszerető kis kelet-európai országok intelligenciáját terhelte meg az ún. francia mozis új hullám, a filmkritikusok - jaj, de okos - bandája.
Valaha temperált kontinentális éghajlat alatt élvén, s immár eltávolodva a mezei munkálatok vonzáskörétől, a kényszeredett feszély és az udvariasságba burkolt közöny nyílt beismerésének hatott, s jószerint illegitim témának számított az időjárásról fecsegni. Azután megjöttek a frontok, a ciklonok és anticiklonok, s a legkülönfélébb egyéb időjárási excesszusok, s így ma már különösebb restelkedés nélkül - igaz, a tévedés eshetőségét megkockáztatva - indíthatjuk ekképpen zenei ajánlónkat: az előttünk álló héten emberi számítás szerint nyár lesz.
Barátságos arcot kérünk, hiszen a zöld Zuglóban járunk, legalábbis térkép szerint. Csakhogy a Szugló utca és az Angol utca környékén barnamezős beruházások csúfítják el a kiskertes, társasházas hangulatot.
rés a présen: Dr. Pető Andrea genderkutató nyitja meg a tárlatodat június 8-án a Symbol Art Galériában.
TRANSILVANIA NYERTESEI Akárcsak Cannes, Kolozsvár is thaiföldi sikert hozott: a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál fődíját Anocha Suwichakornpong műve, a Jao Nok Krajok (Hétköznapi történet) nyerte, egy balesetben csípőtől lefelé megbénult fiatalemberről.
A muhallebicisi olyan édességboltot jelentett, amelyben a muhallebici által készített desszerteket lehetett kapni. A muhallebici pedig olyan cukrász szakembert, aki muhallebit készített.
Amikor Sztupa és Troché Békésre utaztak, tél volt, vastag, elállhatatlan hóesés, és nagyon korán sötétedett. Mezőtúr és Gyoma között meg is kellett állnia a vonatnak, mert Nagylaposnál a pályamunkások még nem végeztek a hóakadályok eltakarításával.
Szoktam néha kapni egy sms-t: holnap este (késő este) előadás lesz itt és itt, újabban a Trafóban, ezt és ezt játsszuk, de ne gyere el, mert rossz lesz, vagy mert úgysem férsz be, vagy mert halálra fogod unni magad. Így értesít (több százunkat, fölteszem) a TÁP Színház arról, hogy megint csinált valamit.
Ha egy filmsztár zenélésre adja a fejét, abból ritkán sülnek ki jó dolgok. Az üdítő kivételt Juliette Lewis jelenti, akit a kereskedelmi siker eddig elkerült ugyan, de azért mindig érdemes odafigyelni rá. Múlt heti budapesti fellépése előtt telefonon beszélgettünk vele.
Motoros szakágban a diktatúra olykor megengedőnek mutatkozott. Volt olyan is, amikor ezt megbánta, például a Halálfejesek c. 1967-es film (The Born Losers; mellesleg egy kétkezi igazságtevő viselt dolgait tárgyazó B széria első darabja) pár napig, hétig ment anno a Puskin moziban, a jegyeiért tömegek álltak mindennap, aztán arra hivatkozván, hogy mennyire durva, egyszerűen levették a műsorról, akkori szóval: betiltották. A 1969-es Szelíd motorosoknak "már több szerencséje" volt, évekig futott gond nélkül. Mind a két karrierhez megvolt az ideológia.
Úgy 85 millió éve élt egy szigeten, melyet ma Bakonynak hívnak: ő a négy lábon járó, madármedencéjű csőrös dinó, tudományos nevén Ajkaceratops kozmai.
Szuperszámítógép Az OMSZ központjában átadták Magyarország legerősebb nagyszámítógépét. A 190 millió forintos IBM iDataPlex az időjárás előrejelzését és a viharok előtti figyelmeztetéseket segíti, az eddiginél jóval nagyobb felbontással. Szövegelemzés A brit Lancasteri Egyetem kutatói olyan szövegelemző szoftvert fejlesztettek ki, ami nagy biztonsággal képes egy szöveget valós időben elemezve megállapítani a beszélgetésekben részt vevők korát és nemét.
Cikkünk első részében szó volt arról is, hogy miben különbözik az autizmus az értelmi fogyatékosságtól. A hazai oktatási rendszer azonban mintha még mindig nem akarná érteni a különbséget.
A HWB Express Bank Zrt. átalakulásával április végétől Magyarországon is működik olyan pénzintézet, a Magnet Magyar Közösségi Bank, amely a fenntartható fejlődés szolgálatába állva etikus befektetéseket, szokatlan átláthatóságot és a hitelezési politikába történő beleszólást ígér ügyfeleinek. Az egyik alapítót a gyakorlati problémákról és a tudatos betétesek lelkivilágáról kérdeztük.
Valahogy eddig nem az igazi ez a futballév, hiányzik belőle a valódi sikerélmény. Nem a nagy és abszolút sikerre gondolok, hanem arra a relatív szurkolói örömre, ami a nemzetközi futballéletet figyelve eddig így vagy úgy mindig - nem csak négyévente - kijutott nekem. Hiszen mióta a magyar válogatott és a klubcsapatok nem adnak okot különösebb izgalomra, sok ismerősömhöz hasonlóan én is inkább a külföldi focit nézem. Ugyan nem tudom követni azokat, akik tizennégy éven felüli magyarként Barcelona-trikóban alszanak vagy hangosan üvöltöznek otthon a tévé előtt, ha vezetést szerez a Liverpool, de kicsit szorítok azoknak a csapatoknak, ahol magyar játszik, ahol szimpatikus az edző, ahol nem ellenszenves a közönség, vagy ahol sok gólt rúgnak. Ez a drukkolás tényleg mindig relatív: nincs eleve kiválasztott csapat, mint a semleges meccseken, amikor már az elején eldönti az ember, kinek a pártját fogja, csak a rövid távú szimpátia, a szánalom vagy a kisebbik rossz elve. Idén még ebben a nagy viszonylagosságban sem termett nekem sok babér; Európában majdnem mindenütt a nagypénzűek, az erőszakosak, az eredményre játszók, az érdektelenek győztek. Mindenekelőtt a Bayern és az Inter, Van Gaallal és Mourinhóval, Van Bommellel és Materazzival. Azt hiszem, ezeknél a kombinációknál nem létezik számomra elviselhetetlenebb; mindezt talán csak az múlta volna felül, ha Andy Möller is visszatér, és ott örül valamelyik oldalon. De nemcsak a Bajnokok Ligája működött így, ugyanez történt az Európa Liga döntőjében, vagy olyan perifériákon, mint a holland bajnokság. Ott a PSV-nek drukkoltam Dzsudzsák miatt, de elgyengültek, elbuktak. Akkor azt gondoltam, legyen inkább az Ajax, mert száz gólt rúgnak, de ők se nyertek, helyettük befutott a se hús, se hal Twente. A Chelsea-nek Ancelotti miatt utólag megbocsátottam (Terrynek már előbb), de az meg külön fáj, hogy a Barcelona nem nyert meg mindent.
