Olaszországban a válság kirobbanása óta általános az elégedetlenség: egymást érik az utcai tüntetések a munkanélküliség, a déli országrész elszegényedése és a növekvő korrupció ellen. Az ellenzék is nógatja Berlusconit: ha nem kívánja az országot görög sorsra juttatni, hozzon válságkezelő intézkedéseket, és ne az adatok téves értelmezésével súlyosbítsa tovább a helyzetet.
*
A gazdasági mutatók kozmetikázása nem kimondott hellenikum: az ISTAT (Olasz Nemzeti Statisztikai Hivatal) 2010. márciusi adatai szerint Olaszország 8,8 százalékos munkanélküliséggel küzd. A pénzügyi válság kirobbanása óta csak csekély mértékben, 2,4 százalékkal nőtt a ráta, de még így sem haladja meg az unió 10 százalékos átlagát. Az IMF legutóbbi jelentése azonban hangsúlyozza, hogy a növekedés mértékének visszafogottsága legfőképpen az alulfoglalkoztatásnak és az állam által finanszírozott Cassa Integrazione Guadagni (CIG - Bérkiegészítő Kassza) intézményének köszönhető.
A CIG a foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére jött létre: ha egy munkáltató gazdálkodási nehézségekkel küzd, az állam a CIG forrásaiból - a létszámcsökkentés elkerüléséért - átmeneti időre átvállalja a dolgozók bérének 80 százalékát. 2010 januárjában az Olasz Nemzeti Bank felhívta a figyelmet arra, hogy az ISTAT által közzétett adatok téves képet adhatnak a munkaerőpiac valós helyzetéről, hiszen a Bérkiegészítő Kasszát felhasználók az ISTAT adatbázisában foglalkoztatottként szerepelnek.
Az INPS (Nemzeti Szociális Ellátó Intézet) adatai szerint 2010 márciusáig 766 ezren éltek a Bérkiegészítő Kassza pénzén, s ez az aktív munkaképes korú lakosság 3,1 százalékát jelenti. Antonio Misiani közgazdász szerint 2010 első negyedévében a valós munkanélküliség ezen adatok fényében - összegezve a regisztrált munkanélküliek és a kassza felhasználóinak számát - elérte a 12 százalékot. Önmagában a jelenség talán nem is lenne érdekes, ha a görög gazdaság nem produkált volna hasonló adatokat a botrány előtt.
Elöljárók
Olaszország a második világháború óta a legsúlyosabb receszszióval küzd. Az elmúlt évtizedben lassuló gazdasági növekedés 2009-ben érte el mélypontját, 5 százalékos visszaesést produkált. A helyzet 2010 első negyedévére javuló tendenciát mutat ugyan, de az IMF törékeny felépülésről beszél, ami magában hordozza a gazdaság jövőbeli sebezhetőségét.
Olaszországban a legmagasabb a GDP-arányos államadósság: a 2009-es 115,8 százalék meghaladta még a görög szintet is. Olaszország egyike volt azon államoknak, amelyek ellen túlzott deficit miatti eljárás folyt az EU-ban, minek eredményeként a hiányt 2007- 2008-ra sikerült 3 százalékos határérték alá szorítani, ám a válság hatására 2009-ben újra 5 százalék fölé kúszott. A kormány ez év elején csak pár tizedes értékű csökkenést prognosztizált, ehhez képest Tremonti, a Berlusconi-kormány pénzügyminisztere épp most jelentett be 24 milliárd eurós megszorító intézkedést a 2011- 2012-es időszakra. A csomag célja két év alatt 24 milliárd euróval csökkenteni az állami kiadásokat, ezáltal 2012-re a GDP-arányos deficitet a 3 százalékos álomérték alá terelni. A napilapok (La Stampa, Repubblica, Il Messaggero) szerint ez főként a közszférát érinti majd: elbocsátások jönnek, és a bérek befagyasztása. Csökkentik a miniszterek, a parlamenti képviselők és az állami cégek vezetőinek fizetését, s lefaragnak az önkormányzatok támogatásából is.
Az ellenzék máris "copy and paste" akciónak nevezi az intézkedést - pénztömegek tologatása egyik helyről a másikra -, ami hosszú távon nem képes helyreállítani az államháztartás egyensúlyát, és tovább mélyíti a recesz-sziót. A 24 milliárd eurós kiadáscsökkentés önmagában kevés, igazi reformok nélkül többet árt, mint használ.
Ugyanakkor a pazarlás visszafogásának hála, a deficit 2012-re előreláthatóan valóban 3 százalék körüli értékre csökken. Mégis nyitott a kérdés, hogy tényleg valódi válságkezelő intézkedésről van-e szó, vagy ez csak egy újabb trükk. Tény, hogy az IMF, az Európai Unió és a mai ellenzék szerint az olaszok lehetnek a következő görögök, és a bedőlést a kezeletlen strukturális bajok, a gazdaság szerkezetének gyengeségei okozhatják. Az IMF a mediterrán gazdaságok strukturális gyengeségét a fogyasztásvezérelt növekedésben, a hazai termelési potenciált túlnövő fogyasztásbővülésben látja. E hatást tükrözi, ha kisebb mértékben is, az olasz GDP 2008 óta tartó mélyrepülése. Egy külpiacoktól függő országban nem keletkezik elég munkahely, és nem forog vissza elég jövedelem a termelésbe ahhoz, hogy a lakosság magas színvonalon éljen.
Hátul kullogók
Olaszország versenyképessége egyre gyengül, 2010-re az IMD, a nagynevű svájci kutatóintézet által összeállított világrangsorban a 40. helyre csúszott vissza, többek között Spanyolország, Lengyelország és Csehország mögé. A szakértők szerint ez főként a hagyományos olasz termékek - bútorok, a bőr-, textil- és cipőipar termékei, valamint az elektromos és precíziós műszerek - piacvesztéséből fakad, ami annak tudható be, hogy az olasz vállalkozások túlnyomó részét jelentő kis- és középvállalkozások termékei nem versenyképesek a nemzetközi piac magas innovatív elvárásaival szemben. Az olasz gazdaság több mint 90 százalékát adják a kkv-k, amelyek azonban gyakorlatilag nem sorolhatók egy kategóriába az európai értelemben vett kis- és közepes vállalkozásokkal - lényegében 1-9 főt foglalkoztató hagyományos családi kézműves mikrovállalkozások. Különösen kedvezőtlen a déli országrész helyzete, ahol elsősorban mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cikkeket termelnek.
Az IMF felmérése szerint a kutatás-fejlesztés hiányosságain túl a vállalkozásokat a rájuk nehezedő adó- és adminisztrációs terhek is visszavetik. E strukturális problémák megoldásához a termelés szerkezetének megváltoztatására és az adók csökkentésére lenne szükség, ami a jelenlegi deficitcél teljesítése közben több mint kérdéses - hiszen a kormány költségvetési mozgástere igen szűk.
