Ukrajna nem fogadja meg Ferenc pápa tanácsát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. március 10.

Külpol

A vatikánvárosi ukrán nagykövetség szerint a második világháborúban sem ajánlgattak a megtámadottaknak béketárgyalást Hitlerrel.

Visszautasította Ukrajna vatikánvárosi nagykövetsége vasárnap Ferenc pápa Kijevnek szánt javaslatát a béketárgyalásokról, kiemelve: a második világháborúban sem ajánlgattak béketárgyalásokat Hitlerrel.

„A következetesség nagyon fontos. Amikor harmadik világháborúról beszélünk, amely éppen most zajlik, tanulnunk kell a második világháborúból” – áll a diplomáciai képviselet közösségi médiában közzétett üzenetében, melyben aláhúzzák: „ha véget akarunk vetni a háborúnak, mindent meg kell tenni azért, hogy levágjuk a sárkányt!”

Ferenc pápa a múlt hónapban adott  interjút az RSI svájci televíziónak, melynek átirata és részleges videofelvétele szombaton került a Reuters hírügynökséghez.

„Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal” –jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.

Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háború kapcsán a pápa a fehér zászló, illetve a vereséget szenved kifejezéseket használta, bár a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét.

A pápa szavainak nyilvánosságra kerülését követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő aláhúzta: az egyházfő nem megadásról, hanem tárgyalásról beszélt, a fehér zászló kifejezést pedig szimbolikusan használta.

A teljes interjú a tervek szerint március 20-án kerül adásba.

Mindeközben vasárnap az ukrán hadsereg azt közölte, az orosz erők ismét dróntámadásokat intéztek Ukrajna ellen az éjszaka, hozzátéve, hogy a légvédelem a 39, Sahíd típusú drónból 35-öt megsemmisített. A drónok elsősorban Ukrajna déli részét, köztük Odessza régióját célozták, áldozatokról nem tudni. Az orosz fél emellett Sz-300-as légvédelmi rakétákkal támadta Harkiv megye északi részét és a donyecki régiót.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.