Ukrán békecsúcs: Amerika 1,5 milliárd dolláros támogatást jelentett be

  • narancs.hu
  • 2024. június 15.

Külpol

A tanácskozást Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezte, Oroszországot nem hívták meg.

1,5 milliárd dolláros segélycsomagot ígért Ukrajnának Kamala Harris amerikai alelnök a svájci békekonferencián az energetika ágazat helyreállítására és a humanitárius helyzet javítására – írja a BBC. Harris Joe Biden amerikai elnök helyett utazott a csúcsra.

Mint a 444 összefoglalójában írja, a kétnapos békekonferenciát a svájci Bürgenstock üdülőhelyen tartják, több mint 90 ország és nemzetközi intézmény részvételével. 57 állam- és kormányfő is elmegy, magyar részről Szijjártó Péter külügyminiszter lesz ott. Ő június 6-án Szentpéterváron jelentette be részvételét, de szombat délután fél 4 körül még csak az Eb-meccsről posztolt.

A tanácskozást Volodomir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezte annak érdekében, hogy megbeszéljék a háború lezárásának alapelveit. Zelenszkij 2022 végén előterjesztett egy békeformulát, amely ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszországot kötelezzék az összes megszállt terület visszaadására.

Ugyan Ukrajna számára a sok résztvevő siker, hiszen ezzel szerintük demonstrálhatják Moszkvának, hogy a világ Ukrajna és a nemzetközi jog oldalán áll, érdemi előrelépés nem várható.

India, Brazília és Kína nem ment el, Oroszországot pedig meg sem hívták.

A csúcs előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök közzétette a „békeajánlatát”. Azt akarja, hogy Ukrajna teljes mértékben vonja ki csapatait Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja területéről, valamint hivatalosan is mondjon le a NATO-csatlakozási szándékáról. Putyin szerint ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor „azonnal” beszünteti a támadásokat.

Az ajánlatot Olaf Scholz német kancellár komolytalannak tartja, ezért arról nem is tárgyalnak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.