Vádat emeltek Orbán Viktor legnagyobb boszniai szövetségese ellen

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 12.

Külpol

Milorad Dodik nem hajlandó elfogadni a nemzetközi közösség döntéseit. A politikus egy ideje már nyíltan az Bosznia-Hercegovina szétszakadásáért küzd.

Vádat emelt Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen a bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség pénteken, mert a politikus nem hajlandó figyelembe venni a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit.

Az egyre nyíltabban nyugatellenes politikus korábban már önhatalmúlag megszakította a kapcsolatot London és Washington nagykövetségeivel, amiben külön kérdéseket vetett fel, hogy az amerikaiak és az angolok is azt állították, ilyenről kizárólag Bosznia-Hercegovinának van joga dönteni, márpedig Dodik nem az egész országrészt képviseli.

Bosznia-Hercegovina a daytoni békemegállapodás értelmében az ország két részből áll, a Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. A nemzetközi közösség főképviselőjének joga van törvényeket hozni és felfüggeszteni. A boszniai szerbek viszont Christian Schmidt 2021-es kinevezésekor is azt mondták, hogy nem fogadják el a kinevezését, mert azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá, ahogyan az az elődei esetében történt.

Milorad Dodik az utóbbi több mint húsz évben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia. Dodik törekvéseit a magyar kormány is támogatja, Orbán Viktor rendszeresen tárgyal a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, akinek világnézetéről is sokat elmond, hogy nemrég a legmagasabb rangú állami kitüntetést adományozta Vlagyimir Putyinnak.

Dodik mellett vádat emeltek Milos Lukic, a boszniai Szerb Köztársaság hivatalos közlönyének megbízott igazgatója ellen is, mert támogatta, hogy ne jelenjenek meg a főképviselő jogi aktusai a közlönyben, így azok nem léphetnek érvénybe.

A vádat a szövetségi ügyészség a büntető törvénykönyv azon pontja alapján emelte, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit, emellett pedig eltiltják a hivatali tevékenységeitől is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.