Ines Sabalić

A daytoni pókháló

Lesz-e megint háború Boszniában?

Publicisztika

Nagy a nemzetközi tolongás mostanában a Balkánon, és különösképpen Bosznia-Hercegovinában. Ott van a magas rangú amerikai diplomata, Gabriel Escobar, jelenleg nyugat-balkáni különmegbízott. Ugyancsak az Egyesült Államokat képviseli Matthew Palmer, az ő speciális területe „a választási törvény módosítás”, azaz a bosnyák–horvát viszony. Ő ugyan távozófélben van hivatalából, de nem bír elszakadni Boszniától mégsem; a jelek szerint van dolga bőven.

Nemrég érkezett viszont s fészkelte el magát a brit Peach marsall, Boris Johnson különmegbízottja; az Egyesült Királyság fegyveres erőinek korábbi vezérkari főnöke és a katonai elhárítás volt főnöke, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke; talán az egész Egyesült Királyságban nincs nála tekintélyesebb és tapasztaltabb katona. Szarajevóban tevékenykedik a nemzetközi közösség boszniai főképviselője, a német Christian Schmidt, s a Brüsszel–Szarajevó relációt az Európai Unió magas beosztású külügyi hivatalnokai is olajozzák. A háttérben ott mozog Miroslav Lajčák, az EU különleges kiküldöttje, akinek fő feladata a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd előmozdítása. A jugoszláviai háború alatt Joe Biden kongresszusi képviselő arra szólította fel Bill Clinton elnököt, hogy katonai intervencióval fékezze meg Slobodan Miloševićet, Barack Obama alelnökeként pedig el is látogatott Boszniába. Most személyesen ő választotta ki Palmert és Escobart, s már azt is tudjuk, hogy az amerikai külügyminisztérium az egyik legjobb diplomatáját, Christopher Hillt nevezte ki a következő belgrádi nagykövetnek.

Escobar és csapatának jelenléte arról árulkodik, hogy Amerika visszatért a Balkánra. Christian Schmidtet ugyan maga Angela Merkel diszponálta a térségbe, de szerepét a német kormányváltás sem fogja megkérdőjelezni. E kitűnő diplomaták szinte mind remekül ismerik a volt Jugoszlávia országait, Escobar és Lajčák folyékonyan beszélnek szerbül vagy horvátul. Nyilvánvaló, hogy valami történik; nyilvánvaló, hogy jelentősen megnőttek a kockázatok – különben mit keresne ez a brigád Boszniában és a környékén?

E fokozott nemzetközi figyelem oka pedig az, hogy Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője bejelentette: Bosznia-Hercegovinának az a része, amelyet szinte kizárólag szerbek laknak, azaz a Republika Srpska kiválik Bosznia-Hercegovinából, és kihirdeti függetlenségét. Dodik évek óta fenyeget az elszakadással, ám Brüsszelben vagy Washingtonban a hivatalnokok az erre vonatkozó kérdéseket azzal ütötték el, hogy ezt Dodik csak úgy mondja, nem ment el az esze, hogy meg is tegye. Ami a közelmúltig talán így is volt, de pár hónapja három volt főképviselő, Wolfgang Petritsch, Christian Schwarz-Schilling és Valentin Inzko – utóbbi 12 évet húzott le Bosz­niá­ban – is egyöntetűen arra figyelmeztet, hogy a helyzet vészterhes, és az elszakadásig fajulhat, sőt akár a háborúig is. (A háború vége, 1995 óta Bosznia-Hercegovina két részből, entitásból áll, a Boszniai Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból; az utóbbit bosnyákok és horvátok lakják. A föderáció 10 kantonra oszlik, ezekben vagy a horvátok, vagy a bosnyákok vannak túlnyomó többségben. Mindkét entitás széles autonómiát élvez, és erősek a kantonok is; a közös állam gyenge. A legutóbbi, 2013-as népszámlálás szerint az ország 3,5 millió lakójának durván 50 százaléka bosnyák, 30 százaléka szerb és 15 százaléka horvát – a szerk.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.